Items where Subject is "Regionális gazdaság"
A tételek száma ezen a szinten: 383. Baur, Eszter and Fekete, Zoltán (2007) Banki üzleti modellek a regionalizálódó pénzügyi piacokon. TDK dolgozat, BCE, Stratégia szekció. Kárpáthegyi, Noémi (2007) Basilicata - egy elfeledett dél-olasz régió esélyei. TDK dolgozat, BCE, Régiók Európában szekció. Csuhai, Gábor (2007) Norra Mellansverige regionális politikája 2007 és 2013 között. TDK dolgozat, BCE, Régiók Európában szekció. Gárdos, Tamás (2009) "Variációk egy lakáspolitikai témára" Magyarországon. Szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Mikroökonómia Tanszék. Pignitczky, Ágota (2008) 412 méter érv a Millenáris Velodrom mellett : Feltáró kutatás a Millenáris Velodrom értékeinek és lehetőségeinek megismerésére a létesítmény megőrzését támogató érintettek bevonásával. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Nyéki, Júlia (2015) A 2014-20-as területfejlesztési tervezés vizsgálata Somogy megye példáján keresztül. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Milla, Tamás Sándor (2021) A BID-modell megvalósítási kísérletei Budapesten = Attempts of implementing the BID-model in Budapest. TDK dolgozat, BCE, Földrajz – Urbanizáció és egyenlőtlenségek gazdaságföldrajza. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/milla_t_s_2021.pdf Bekecs, Bianka (2014) A Baktalórántházi kistérségben 2007-2013 közötti időszakban megvalósult vidékfejlesztési támogatások hatása a foglalkoztatottságra. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Bekecs_Bianka.pdf Béres, Bence (2018) A Brexit és a nemzetközi migráció kapcsolatának dimenziói. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet. Szabó, Péter Bendegúz (2018) A Csepel-sziget gazdasági fejlesztése. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Tóth, Dóra and Valasek, Adrienn (2012) A Csurgói kistérség hátrányos helyzetének elemzése, kitörési lehetőségek keresése. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Tóth, Dóra and Valasek, Adrienn (2012) A Csurgói kistérség vidékfejlesztési programja. TDK dolgozat, BCE, Gazdaságföldrajz, területfejlesztés szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/20120326130139.pdf Petőcz, Péter (2010) A Dunakanyar összefogási kísérletei és lehetőségei - különös tekintettel a vendéglátóiparra. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Horváth, Ádám and Mihály, Melinda and Supka, Bálint (2013) A Fehérgyarmati kistérség elemzése : Foglalkoztatási lehetőségek a szilva hazájában. TDK dolgozat, BCE, Gazdaságföldrajz, területfejlesztés szekció. Balogh, Orsolya (2009) A Fehérgyarmati kistérség területfejlesztési koncepciója és fejlődési lehetőségei. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Mezei, József (2015) A Gyulai Várfürdő 2006-2014 közötti fejlesztésének közpolitikai elemzése. MA/MSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék. Szabó, Violetta (2022) A Győr-Moson-Sopron megyei termelői piacok vizsgálata - Fogyasztói megközelítés. TDK dolgozat, BCE, Agrobiznisz. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/szabo_v_2022.pdf Márton, Sára (2019) A Harmadik Itália: Páratlan sikertörténet vagy hasznosítható gazdasági modell? BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Varga, Frantisek (2007) A Komáromban és környékén működő sportszervezetek kommunikációs tevékenységének javítása. Szakdolgozat, BCE-Gazdálkodástudományi Kar, Marketing Tanszék. Dorogi, Tamás (2013) A Közös Agrárpolitika reformjának vidékfejlesztési hatásai Magyarországra. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Demendi, Bernadett (2010) A LEADER Program megvalósulása Magyarországon : A LEADER – szerűség vizsgálata a Déli Napfény Helyi Akciócsoport példáján. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Pirka, Petra Georgina (2012) A LEADER program magyarországi működésében tapasztalt sikerek és problémák. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Pirka_Petra.pdf Lassu, Balázs (2008) A Lábod Községi Önkormányzat 2004-2006 évi költségvetési beszámolóinak elemzése. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Számvitel Tanszék. Krisztin-Németh, László (2013) A Magyarországi LEADER program sajátosságai és lehetőségei. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Stumpf, Rebeka (2018) A Pannon Ifjúsági Értékőr Hálózat helye és szerepe az ’új vidéki paradigmában’. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szász, Nóra Erzsébet (2007) A Regionális Fejlesztés Operatív Program 1.2 intézkedése által nyújtotta lehetőségek a kis- és középvállalkozások számára. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Kisvállalkozás-fejlesztési Központ. Juhász, Katalin (2004) A Regionális Operatív Program stratégiai környezeti vizsgálatának értékelése a folyamat minősége és hatékonysága szempontjából. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Kamarás, Gergely (2012) A Salgótarjáni kistérség turisztikai lehetőségei. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Marketing és Média Intézet. Tóth, Bence Károly (2020) A Szekszárdi borvidék jövőképe. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Vállalkozásfejlesztési Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Toth_Bence_Karoly.pdf Komáromi, Eszter (2010) A Sárospataki kistérség hulladékgazdálkodása. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Nagy, Lívia (2012) A Tisza élővilágának és a tiszavirágzás gazdasági értékelése a feltételes értékelés módszerével. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Hunor, Dóra (2009) A Velencei-tó : Nemzeti értékünk helyzete és kilátásai. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Incze, Dorottya (2018) A Velencei-tó közgazdasági értékelése a feltételes értékelés módszerével. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet. Hámori, Anita (2019) A Visegrádi Országok nagyvárosainak helyzete a kelet-közép-európai városversenyben. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Hamori_Anita.pdf Kulcsár, Szabina (2017) A Visegrádi országok makrogazdasági elemzése. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Világgazdasági Intézet. Szabó, Judit (2021) A Váci úti irodafolyosó fejlődése : Az irodafejlesztések alapterületét befolyásoló tényezők elemzése = The development of the Váci corridor : Analysis of the factors influencing the floor area of office developments. TDK dolgozat, BCE, Vállalkozás. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/szabo_j_2021.pdf Juhász, Béla (2011) A WiFi falu projekt értékelése. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Mórocz, Rita Dorottya (2016) A balti államok talpra állása a pénzügyi válság után. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Világgazdasági Intézet. Lakatos, Krisztián (2012) A bioboltok földrajzi eloszlása és minőségi jellemzői Budapesten. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Lakatos_Krisztian.pdf Német, Gyula (2007) A biodízel magyarországi felhasználása. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Magyar, Marietta (2007) A bioüzemanyagok helyzete és kilátásai az EU-ban Globális kitekintéssel. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Lázi, Kinga (2015) A budapesti fogyasztói piacok összehasonlítása a sárgarépa- és petrezselyemvásárlási szokásokon keresztül. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Hankó, Nóra (2021) A budapesti irodapiac és a COVID-19 – irodapiaci trendek a fővárosban. MA/MSc szakdolgozat, BCE Vezetéstudományi Intézet. Moravcsik, Áron (2016) A budapesti lakáspiac fellendülése : A válságtól a virágzásig. MA/MSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Statisztika Tanszék. Gyetvai, Gábor and Horváth, Gábor and Kórógyi, Gergely (2019) A carsharing az új olaj? A MOL Limo flottájának méretét befolyásoló tényezők = Carsharing is the new oil? Effects on the future size ofMOL Limo fleet. TDK dolgozat, BCE, Földrajz - Urbanizáció és hatékony közösségek szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/gyetvai_g_horvath_g_korogyi_g_2019.pdf Horváth, Anita (2013) A dél-balatoni háttértelepülések közötti fejlődési különbségek. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Balogh, Barbara (2015) A falusi turizmus lehetőségei napjainkban (Nógrád megyében). BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Jenes, Ottó Sámuel (2018) A fejlődő országok hulladékgazdálkodásának aktuális problémái és lehetséges megoldásai. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet. Csúri, Júlia (2022) A felvirágzó nyomor : A Magdolna – negyed szociális városrehabilitáció programjának bemutatása és értékelése. BA/BSc szakdolgozat, BCE Kommunikáció és Szociológia Intézet, Szociológia és Társadalompolitika Tanszék. Szendrei, Petra (2017) A fiatal gazda programban való részvétel eredményességének empirikus vizsgálata – a belépők motivációjának tükrében. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Báthory, Dóra (2020) A fiatalok elvándorlásának megállítására tett intézkedések értékelése Vásárosnaményban. BA/BSc szakdolgozat, BCE Kommunikáció és Szociológia Intézet, Szociológia és Társadalompolitika Tanszék. Kohári, Kinga (2009) A franciaországi decentralizáció és annak érvényesülése a Rhone-Alpes régióban. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Kertész, Kíra (2010) A friss funkcionális élelmiszer, mint a vidékfejlesztés egyik lehetséges stratégiája. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Csapody, Bence (2016) A gasztroturizmus fejlesztésének lehetőségei a Balaton régióban. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Turizmus Központ. Csapody, Bence (2016) A gasztroturizmus fejlesztésének lehetőségei a Balaton régióban. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Turizmus Tanszék. Székely, Balázs Ábel (2010) A gazdasági fejlettség különbségei és a népességmegtartó erő az aszódi kistérségben. TDK dolgozat, BCE, Gazdaságfejlesztés és vállalkozástörténet szekció. Dobránszki, Gréta (2020) A geopolitika lenyomatai Budapesten: A magyar főváros fejlődésének mozzanatai. BA/BSc szakdolgozat, BCE Nemzetközi, Politikai és Regionális Tanulmányok Intézet, Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék. Molnár, Márta Nóra (2016) A gyulai Várfürdő 2009-2013-as óriás beruházásának városi vendégforgalomra való hatásának vizsgálata. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Turizmus Tanszék. Gyarmathy, Antal (2003) A gépesített parkolóházak szerepe a nagyvárosok parkolásinformatikai rendszerében. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Információrendszerek Tanszék. Lipták, Márk (2015) A határmentiség hatása Dél-Abaújra. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Scheuring, Kitti (2013) A határon átnyúló EGTC együttműködések intézményének vizsgálata Különös tekintettel a finanszírozhatóságra. MA/MSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Világgazdasági Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Scheuring_Kitti.pdf Kósa, Bálint (2021) A hazai jövedelmi egyenlőtlenségek térszerkezeti sajátosságai = Spatial structure peculiarities of domestic income inequalities. TDK dolgozat, BCE, Földrajz – Urbanizáció és egyenlőtlenségek gazdaságföldrajza. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/kosa_b_2021.pdf Vincze, Georgina (2011) A hazai regionális kormányzati szint klaszterfejlesztési tevékenysége, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség példáján. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Vezetés és Stratégia Tanszék. Lévai, Tünde (2011) A hazai tejfeldolgozók üzleti modelljeinek versenyképessége : A kicsi a szép? TDK dolgozat, BCE, Agrárközgazdasági szekció. Tukacs, András (2005) A helyi erőforrásokra alapozott vidékfejlesztés lehetőségei - A Mezőcsáti Kistérség esete. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Mezei, Nóra (2009) A helyi önkormányzatok szabályozása a könyvvizsgálat szemszögéből. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Számvitel Tanszék. Riez, Dóra Ágnes (2008) A helyi önkormányzatok számviteli információs rendszerének problémái és azok megoldási lehetőségei. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Számvitel Tanszék. Teszáry, Kinga (2008) A kelet-német tartományok gazdasági felzárkózása. Szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Világgazdasági Tanszék. Varga, Zoltán Sándor (2018) A kis- és középvállalkozások versenyképességének jövője Magyarország és Észtország viszonylatában: országfüggő és országfüggetlen tényezők, kitörési pontok és térbeli kötöttségek. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet. Tóth, Tímea (2010) A kistelepülési iskolák szerepe a települések jövője, megtartása, fejlődése szempontjából. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Apró, Zoltán (2010) A kistérségeké a jövő? : A kiskőrösi többcélú kistérségi társulás vizsgálata. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Politikatudományi Intézet. Pozsgai, Tamás (2011) A klaszterek kínálta előnyök és informatikai támogatásuk bemutatása a Kincses Bácska Élelmiszeripari és Gazdaságfejlesztési Klaszteren keresztül. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Információrendszerek Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Pozsgai_Tamas.pdf Fülöp, Bence (2011) A kohéziós országok regionális politikája és fejlődése : Tanulságok Magyarország számára. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia Tanszék. Horváth, Szabolcs (2019) A komplex programmal fejlesztendő járások dimenzióspecifikus fejlődése Abaúj és Zemplén példáján. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Gáll, Endre (2020) A koronavírus első hullámának hatása a túrkevei és környékbeli KKV-kra. BA/BSc szakdolgozat, BCE Vállalkozásfejlesztési Intézet. Fejes, Norbert (2013) A kárpátaljai magyar kisebbség gazdasági haszna. MA/MSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Világgazdasági Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Fejes_Norbert.pdf Horváth, Richárd (2007) A környezetvédelem hozzájárulása a vállalat értékéhez. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Szabó, Zsófia Judit (2017) A közvetlen támogatások jövője a Közös Agrárpolitikában: kritikák és reformelképzelések összehasonlító elemzése. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Szabo_Zsofia_Judit.pdf Koncz, Krisztina (2016) A külföldi közvetlen tőkebefektetések és a gazdasági fejlődés kapcsolata a visegrádi országokban. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Világgazdasági Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Koncz_Krisztina_2016.pdf Tamási, Ciprián Mihály (2020) A külföldi működőtőke beruházások hatása a megyei szintű munkaerőpiacokra. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Vezetéstudományi Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Tamasi_Ciprian_Mihaly.pdf Tigyi, Fanni (2021) A lakhatást segítő állami beavatkozások hatásainak vizsgálata – A rendszerváltástól napjainkig = Examining the effects of governmental interventions in the housing market - From the change of regime until today. TDK dolgozat, BCE, Közgazdálkodás és közpolitika. Gyimóti, Rita (2009) A leader program megvalósulása a Bodrogközben és Ricse nagyközségben. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia Tanszék. Mészöly, Dorottya (2018) A leghátrányosabb helyzetű járások fejlődésének kérdőjelei. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/meszoly_dorottya.pdf Kolos, Tímea (2018) A leghátrányosabb helyzetű térségek társadalmi tőkéje a LEADER program tükrében. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Kiss, Gábor Ferenc (2007) A lengyel Mazowieckie régió az Európai Unióban. TDK dolgozat, BCE, Gazdaságföldrajz szekció. Gyöngyösi, Nelli (2011) A lokális kezdeményezések vizsgálata a nemnövekedésben a máriahalmi biofalu példáján. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Obrácz, Anna Júlia (2013) A magyar fürdők helyzete a Ceglédi Gyógy-és Strandfürdő példája alapján. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Gazdaságföldrajz Tanszék. Lipcsei, Bence (2022) A magyar ingatlan- és albérletárak területi alapon történő összehasonlítása. TDK dolgozat, BCE, Statisztika és ökonometriai. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/lipcsei_b_2022.pdf Fazekas, Bence György (2020) A magyar lakáspiaci támogatási rendszer vizsgálata RBC modellezéssel. TDK dolgozat, BCE, Gazdaságelemzés és gazdaságmodellezés szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/fazekas_b_gy_2020.pdf Berta, Katalin (2010) A magyarországi egyházak jelenléte a hátrányos helyzetű roma településeken. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Honti, Sára (2019) A mediterrán országok kettős teherviselésének vizsgálata a migrációs válság hatására. Esettanulmány, MEGHATÁROZATLAN. Csathó, Ábel (2020) A megyei jogú magyar városok jövőképességének vizsgálata. MA/MSc szakdolgozat, BCE Kommunikáció és Szociológia Intézet, Szociológia és Társadalompolitika Tanszék. Ádám, Alexandra (2011) A mezőkövesdi kistérség jelene és jövőképe. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Adam_Alexandra.pdf Varga, Virág (2018) A munkaerőhiány csökkentését célzó lakáspolitikai beavatkozások alkalmazásának elméleti és gyakorlati kérdései Székesfehérvár példáján. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet. Szlacsin, Hajnalka (2012) A másodlagos termelői értékesítő szervezetek helye és szerepe a zöldség - gyümölcs ágazatban Magyarországon. BA/BSc szakdolgozat, BCE Kertészettudományi Kar, Menedzsment és Marketing Tanszék. Bodnár, Bence (2019) A nagyvárosok kihívásai a 21. században : Rövid távú ingatlankiadás és az ingatlanpiaci boom. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Vállalkozásfejlesztési Intézet. Madár, Emese Lilla (2013) A nyugat-dunántúli régió versenyképessége és innovációs potenciálja. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Gazdaságföldrajz Tanszék. Nagy, Szabolcs (2018) A partnerség szerepe Székesfehérvár gazdaságfejlesztési gyakorlatában. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet. Kiss, Barnabás (2019) A peremvárosok, mint a vidéki Amerika sikeres szereplői. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Asztalos, Krisztina (2010) A polgármester szerepe egy község fejlődésében. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Szabó, Szilvia (2013) A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép- magyarországi régióban című pályázat Érd és Monor szemszögéből nézve. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Pénzügyi Számvitel Tanszék. Nagy, Ádám A politikai erőviszonyok alakulása a rendszerváltás után Magyarországon : Empirikus vizsgálat Békés megyében a 2006. évi és a 2010. évi országgyűlési választások eredményeinek ismeretében. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Politikatudományi Intézet. Benkő, Dávid (2018) A posztszuburbanizáció megjelenése Budapest vidékén a Gödöllői járás példáján. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Benko_David.pdf Széplaki, Ádám (2007) A precíziós növénytermesztés alkalmazhatósága környezeti és gazdasági szempontból. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Milassin, Mór (2022) A primate-city jelenség jellegzetességei a Visegrádi Országokban. TDK dolgozat, BCE, Földrajz – A versenyképesség társadalomföldrajza. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/milassin_m_2022.pdf Filep, Csilla (2012) A pályázati lehetőségek a vidékfejlesztés és a munkahelyteremtés tükrében. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Filep_Csilla.pdf Tomik, Ádám (2013) A regionális autonómiatörekvések és a központi államhatalom viszonya Chilében. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Tomik_Adam.pdf Miskolci, Krisztina (2010) A regionális politika tagállami helyzete Magyarországon és az Egyesült Királyságban. Szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia tanszék. Koós, Csilla (2008) A regionális politika tagállami helyzete Írországban és Észtországban. Szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Világgazdasági Tanszék. Őrsi, Marcell (2021) A regionális termékenység alakulása az Európai Unióban. TDK dolgozat, BCE, Európa. Friesz, Katinka Döníz (2012) A rendszerváltás hatása a Nógrád megyei Rétsági kistérség málnatermelőire. TDK dolgozat, BCE, Agrártörténet - személyes történelem szekció. Tóth, Endre Andor (2014) A rövid ellátási láncok szerepe napjainkban Egy Győr-Moson-Sopron megyei piac-vizsgálat tapasztalatai. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Lencz, Dániel (2011) A salgótarjáni elvándorlás megállítása : Versenyképesség-javítás és roma integráció. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Biró, Eszter Fruzsina (2019) A sport lehetséges szerepe a település életében - avagy a sport fejlesztési lehetőségei a Public Sector Scorecard modell alapján Dunakeszi és Gödöllő esetében. TDK dolgozat, BCE, Vállalatgazdaságtan - Sport szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/biro_e_f_2019.pdf Molnár, Katalin (2007) A stratégiai környezeti vizsgálatok tapasztalatai és gyakorlata Közép-Kelet-Európában. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Benke, Zoltán István (2008) A szociális lakáscsere a kilencvenes évektől napjainkig. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Szalai, István (2011) A szociális városrehabilitáció és eredményei a józsefvárosi Magdolna-negyedben : Egy elhanyagolt városrész ébredése a Corvin-projekt árnyékában. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Aradi-Beöthy, Róbert (2012) A szövetkezetek mint a hazai vidékfejlesztés lehetséges eszközei : Múltbeli tapasztalat, jelenlegi helyzet, jövőbeli kilátások. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezettudományi Intézet. Aradi-Beöthy, Róbert (2012) A szövetkezetek szerepe a vidékfejlesztésben : Múlt, jelen jövő? TDK dolgozat, BCE, Agrárközgazdasági szekció. Ónódy, Zsófia (2012) A településfejlesztés vizsgálata Edelényben a 2010-es árvíz kapcsán. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Rési, Kata (2010) A termékenység regionális különbségei, avagy tanulható-e a gyermekvállalás. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Tóth, Veronika (2020) A tudástársadalom szerepe Ausztria térszerkezetében : Az egyetemek hozzájárulása a regionális versenyképesség növeléséhez. BA/BSc szakdolgozat, BCE Kommunikáció és Szociológia Intézet, Szociológia és Társadalompolitika Tanszék. Horváth, Kristóf (2007) A társadalmilag felelős befektetések (SRI) elterjedésének lehetőségei hazánkban. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Zsigó, Zsanett (2020) A térbeli mobilitás, mint a településfejlődés motorja. BA/BSc szakdolgozat, BCE Kommunikáció és Szociológia Intézet, Szociológia és Társadalompolitika Tanszék. Bátki, Benedek and Kiss, Eszter Borbála (2022) A vagyonos lakosság spillover hatásai Magyarországon : Területi autokorreláció az egy adózóra jutó személyi jövedelemadó-alapot képező jövedelem járási szintű adataiban = Spillover Effects of a Wealthy Population in Hungary : Spatial Autocorrelation in Residential Income Per Capita at the Sub-County Level. TDK dolgozat, BCE, Földrajz – Urbanizáció és egyenlőtlenségek gazdaságföldrajza. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/batki_b_kiss_e_2022.pdf Berecz, Edina (2015) A vidékfejlesztési programok hatása a foglalkoztatottságra az Edelényi Kistérségben. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. György-Dávid, Valentin (2017) A vidéki munkaerő helyzetének és összetételének változása a rendszerváltástól napjainkig. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szűcs, Krisztián (2016) A visegrádi országok gazdasági konvergenciája a rendszerváltástól napjainkig. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Szucs_Krisztian.pdf Laki, Beatrix (2018) A városligeti ökoszisztéma-szolgáltatások közgazdasági értékelése a feltételes értékelés módszerének alkalmazásával. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Laki_Beatrix.pdf Varga, György Péter (2016) A víziközmű-szolgáltatás integrációja és annak hatásai az állami tulajdonban lévő Északdunántúli Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaságra. Postgraduális szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Vállalatgazdaságtan Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Varga_Gyorgy_Peter.pdf Szabolcs, Péter (2012) A zsidóság gazdasági szerepe Tokajhegyalján a 18. századtól 1944-ig. TDK dolgozat, BCE, Társadalmi jelenségek, elméletek szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/20120326131622.pdf Ládai, Gábor (2011) Agglomerációs közlekedési problémák Dunakeszi példáján. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Ladai_Gabor.pdf Horváth, Máté (2016) Amerikai közvetlen működőtőke befektetések a Visegrádi országokban. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Világgazdasági Intézet. Faulkner, Alistair Andrew (2017) An analysis and discussion of the economic, political and socioeconomic implications of corruption: Central and Eastern Europe a regional focus. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Világgazdasági Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Faulkner_Alistair.pdf Bősze, Nikoletta (2010) Aprófalvak népességmegtartó képessége – Egervölgy példáján. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Lukács, Sándor (2019) Assessing Real Estate Characteristics on the Housing Market of Budapest: A Geographically Weighted Hedonic Pricing Approach. TDK dolgozat, BCE, Statisztika és ökonometriai szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/lukacs_s_2019.pdf Ritter, Kinga and Főző, Zsolt (2014) Autópálya építések gazdasági és foglalkoztatási hatásai Magyarországon. TDK dolgozat, BCE, Gazdaságföldrajz, területfejlesztés szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/20140326154915.pdf Hornyák, Bianka (2017) Az Airbnb megítélése és árimázsa a hazai utazóközönség körében. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Marketing és Média Intézet. Kiss, Gábor Ferenc (2008) Az Európai Unió NUTS 2 régiómodelljeinek elemzése. Szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Világgazdasági Tanszék. Dudás, Zsófia (2009) Az Európai Unió borpiaci reformjának története és hatásai. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szekeres, Márton (2020) Az Európai Unió célzott támogatásainak hatása a magyar MKKV-k versenyképességére: A GINOP 1.2.2-15 program Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hatásvizsgálata. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Vezetés és Stratégia Tanszék. Ohn, Kinga (2013) Az Európai Unió eredetvédelmi rendelkezéseinek implementációja a Szekszárdi borvidéken. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Erős, Annamária (2009) Az Európai Unió regionális politikája három közép-európai tagállam központi régiójában. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia tanszék. Illés, Tamás (2020) Az Európai Unió regionális politikája: Felzárkózhat-e Nógrád megye a támogatások segítségével? MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Vállalkozásfejlesztési Intézet. Bugovics, Adrienn (2010) Az Európai Uniós forrásfelhasználás értékelése Magyarországon Pécs, a 2010-es év Kulturális Fővárosa kapcsán. Szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia Tanszék. Szelényi, Viktor (2011) Az Európai Uniós támogatási programok hatása az Észak-magyarországi régió turizmusára a kereskedelmi szálláshely-üzemeltető vállalkozások tevékenységének tükrében. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Kisvállalkozás-fejlesztési Központ. Koroly, Okszána (2019) Az Európai Uniós támogatások felhasználásának jellegzetességei Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jóllét deficites térségeiben. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Di Croce, Marco (2014) Az Európai Uniós támogatások hatása a kisvállalkozásokra : Balatonalmádi városközpont fejlesztés hatásai a kisvállalkozásokra. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Kisvállalkozás-fejlesztési Központ. Bardóczky, Veronika (2010) Az Internet szerepe a régió- és településmarketingben. TDK dolgozat, BCE, Agrárközgazdasági szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/BV_20100330114703.pdf Ambrus, Hunor (2014) Az LHH „zászlóshajó program”, mint a vidékfejlesztés eszköze az Encsi Kistérségben. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Ambrus_Hunor.pdf Varga, Franciska (2016) Az OECD-tagállamok (kiemelten Németország és Svédország) nyugdíjra fordított szociális közkiadásainak változásai 2000-2010 között, és a politikai pártok intézkedései közötti összefüggés ezen időszak alatt. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Varga_Franciska.pdf Halda, Réka (2012) Az Uniós források szerepe Magyarország regionális politikájában. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Halda_Reka.pdf Gárdonyi, Lóránd (2011) Az agglomerálódás és Budapest szuburbanizációja által előidézett problémák, konfliktusok Törökbálinton. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Gál, Réka Zsuzsa (2011) Az egyetemek és a területfejlesztés kapcsolata - Bologna és Emilia-Romagna -. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Kardos, Andrea (2019) Az euromajdani események hatása egy hátrányos helyzetű vidékre, Kárpátaljára: a helyi magyarság jövője. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Takács, László (2009) Az euróbevezetés folyamata és gazdasági hatása Szlovákiában. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia Tanszék. Török, Enikő (2020) Az európai uniós tagság és a regionális fejlesztési támogatások szerepe a felzárkózásban: a visegrádi országok összehasonlító elemzése. BA/BSc szakdolgozat, BCE Nemzetközi, Politikai és Regionális Tanulmányok Intézet, Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék. Szabó, Melinda (2011) Az európai uniós támogatások felhasználásának vizsgálata hatékonyság szempontjából. Szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Világgazdasági Tanszék. Horváth, Péter (2020) Az ingatlanpiac változás elemzése Andalúzia legdélebbi tájegységén, Costa Del Sol Occidentalon. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Információrendszerek Tanszék. Gál, István Bence (2020) Az ingatlanpiaci krízisek és a magyarországi lakáspiac vizsgálata. TDK dolgozat, BCE, Gazdaságpolitika és makroökonómia szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/gal_i_b_2020.pdf Csanádi, Anikó (2011) Az uniós támogatások felhasználási hatékonyságának vizsgálata a Makói kistérségben 2004-2010 között. MA/MSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Világgazdasági Tanszék. Kiss , Katalin (2010) Az uniós támogatások hatékonysága Nyugat Dunántúlon. Konvergencia vs. divergencia a kistérségekben. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Popovics, Lili Dóra (2018) Az Átalakuló Városok Mozgalom megvalósulásának hazai sajátosságai. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Horváth, Borisz (2018) Az Ázsia-Csendes-óceáni térség geopolitikai és geoökonómiai kihívásai a 21. században – az Amerikai Egyesült Államok és Kína nagyhatalmi sakkjátszmái. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet. Molnár, Kitti (2016) Az Észak-ciprusi Török Köztársaság politikai és kereskedelmi kapcsolatai. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Világgazdasági Intézet. Csárdás, Éva Anna and Kiss, Melinda (2012) Az Ózdi kistérség regionális elemzése és fejlesztési lehetőségei : „A róka fogta csuka”. TDK dolgozat, BCE, Gazdaságföldrajz, területfejlesztés szekció. Damó-Csorba, Áron (2016) Az állami támogatások és EU-s források hatása a vállalati innovációra. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Damo_Csorba_Aron.pdf Kérdő, Zsanett Veronika (2020) Az óvodai helyzet alakulása az elővárosi övezetben Budakeszi járás alapján. BA/BSc szakdolgozat, BCE Kommunikáció és Szociológia Intézet, Szociológia és Társadalompolitika Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Kerdo_Zsanett_Veronika.pdf Luspay, Miklós (2008) Az önkormányzati adósságkezelés, különös tekintettel a kötvénykibocsátásra. Szakdolgozat, BCE-Gazdálkodástudományi Ka, Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszék. Kálcsev, Cintia (2008) Az önkormányzati szektor adósságállománya. Szakdolgozat, BCE-Gazdálkodástudományi Kar, Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszék. Egyed, András (2009) Az önkormányzatok forrásoldalának modernizációja. Szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Pénzügy Tanszék. Hajas, Franciska Borbála (2012) Az Őriszentpéteri Kistérség elemzése és vidékfejlesztési javaslata. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Törő, Eszter (2013) Az Őrségi Nemzeti Park vidékfejlesztésre irányuló tevékenységének bemutatása és elemzése. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Toro_Eszter.pdf Szijj, Katalin (2012) Badacsonyi borturizmus : A Régiós buszjárat, mint gyakorlati megoldás. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Gazdaságföldrajz Tanszék. Vancsura, Laura (2013) Baja város fejlesztési lehetőségei különös tekintettel a turizmusra. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Vancsura_Laura.pdf Hevér, Noémi (2009) Balassagyarmat településfejlesztési stratégiája és a határmenti együttműködés perspektívái. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Szabó, Gábor Dénes (2009) Biomassza az energetika és a vidékfejlesztés szolgálatában. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Gazdaságföldrajz Tanszék. Balogi, Boglárka (2015) Bogács stratégiai fejlesztési tervének marketing szemléletű értékelése. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Kamondy, Bálint (2007) Bor és Balaton : A borturizmus lehetőségei a Balatonnál. Szakdolgozat, BCE-Gazdálkodástudományi Kar, Marketing Tanszék. Galbács, Izabella (2011) Budapest lakáspiaca az új évezred első évtizedében. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Matematikai Közgazdaságtan és Gazdaságelemzés Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Galbacs_Izabella.pdf Varga, Csilla (2010) Budapest, Te csodás : Hogyan fejlesszük Budapest nemzetközi turisztikai vonzerejét? MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Farkas, Györgyi (2009) Budapesti Olimpia : A sport és a településfejlesztés ideális kapcsolata. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Liptay, Gábor (2017) Budapesti, alacsony adóerő képességű agglomerációs kisváros kitörési pontjai: Kerepes példáján. MA/MSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék. Pajtás, Lia (2010) Campania az ezredforduló után. Campania a 2000 és 2006 közötti Regionális Operatív Program tükrében. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Tóth, Zsófia (2015) Civil szervezetek fenntarthatósága kistérségi szinten. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Koplányi, Emese (2011) Civil élet a Magdolna-negyedben - Civil szervezetek és egymáshoz fűződő viszonyaik egy szociális városrehabilitáció tükrében. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Kapornai, Dóra Tímea (2016) Civilek egy kisváros életében : Független civil szervezetek jellemzői és működése Pomáz városában. MA/MSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék. Bozsó, Renáta (2016) Der Arbeitsmarkt Lohnunterschiede in Europa nach der Osterweiterung. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Bozso_Renata.pdf Csávás, Júlia (2020) Digitális transzformáció a magyar ingatlanközvetítésben a lakáspiaci szolgáltatószektor főbb szereplőin keresztül. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Vállalkozásfejlesztési Intézet. Számadó, Júlia (2005) Discussions on Agglomeration Dynamics. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Tihanyi, Tímea (2009) Dunavarsány bemutatása : A lakosság városfejlesztési elképzelései. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Schmidt, Mónika (2009) Dél-Dunántúli Régió gazdaságának szíve, az Atomváros Paks fejlesztési lehetőségei az atomerőmű árnyékában. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék. Bánki, Bence (2021) Dél-Szlovákia, az elhanyagolt régió? Szlovákia magyarlakta területeinek gazdasági teljesítménye a politika árnyékában = Southern Slovakia: a neglected region? The economic performance of Slovak territories inhabited by Hungarians in a political context. TDK dolgozat, BCE, Európa. Bekker, Krisztina (2013) Délnyugat-Ázsia városhierarchia vizsgálata : a térség vezető városai a XXI. század elején. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Málits, Tamás (2019) EU Structural Funds and Brexit: biting the hand that feeds them? = Az Európai Strukturális Alapok és a Brexit: ellökték a segítő kezet? TDK dolgozat, BCE, Európa szekció. Eged, Rita (2013) Eger, a Te történeted? : Eger város imázsa a fiatalok körében. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Marketing és Média Intézet. Pekk, Emese (2010) Egerszalók településfejlődése a rendszerváltástól napjainkig. TDK dolgozat, BCE, Gazdaságfejlesztés és vállalkozástörténet szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/PE_20100329120920.pdf Eszlári, Nikolett (2007) Egy ivóvízszennyezési probléma vizsgálata a feltételes értékelés módszerével. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Dzsibrail, Anna (2019) Egy szociális célú városrehabilitációs projekt közpolitikai elemzése = Public policy analysis of a social rehabilitation project. TDK dolgozat, BCE, Közgazdálkodás és közpolitika szekció. Demeter, Henrik (2015) Egy város és egy nagyvállalat kölcsönhatásai, Győr és az Audi példáján. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia Tanszék. Gombos, Réka (2007) Egyutas csomagolóanyagokra vonatkozó betétdíj bevezetésének lehetősége Magyarországon. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Polyák, Pálma (2011) Együttműködések és együttműködés-kezdemények az egri borágazatban. TDK dolgozat, BCE, Agrárközgazdasági szekció. Lugosi, Richárd (2016) Európai uniós támogatások hazai felhasználása Kapuváron. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia Tanszék. Heilmann, István József (2018) Falufejlesztés és településfejlődés a szocializmus időszakában: Gyermely története alapján. TDK dolgozat, BCE, Gazdaság- és társadalomtörténeti szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/Heilmann_Istvan_Jozsef_TDK.pdf Szabó, Zsuzsa (2014) Falusi gazdaság és társadalom : Bardoc község infrastruktúrális fejlődése az Uniós csatlakozást követően. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Muraközi, Dóra Erzsébet (2012) Falusi vezetők : Polgármesterek a Győri kistérségben. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Politikatudományi Intézet. Dobránszky, Julianna and Péntek, Petra (2012) Fent vagy lent? : Helyzetelemzés és fejlesztési lehetőségek a Lenti kistérségben. TDK dolgozat, BCE, Gazdaságföldrajz, területfejlesztés szekció. Szarvas, Adrienn (2010) Foglalkoztatás bővítése Magyarországon, az európai uniós források felhasználásával. Szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia tanszék. Mucha, Katalin Szandra (2014) Foglalkoztatás és munkanélküliség a Kecskeméti kistérségben. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék. Gerencsér, Anett and Széplaky, Eszter (2014) Foglalkoztatási lehetőségek a Kazincbarcikai kistérségben, ajánlások a jövőkép formálására − fókuszban a dél-gömöri falvak - Trizs, Ragály, Alsószuha. TDK dolgozat, BCE, Gazdaságföldrajz, területfejlesztés szekció. Farkas, Zoltán (2013) Fusson, akinek nincs kocsija! : A személygépkocsi használat hatásai a közlekedési szokásokra és a mentális térképekre a boldogasszonyfai kistérségben. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Semjén, Kornél (2018) Gazdaságfejlesztési és fejlesztéspolitikai stratégiaalkotás egyes ázsiai államokban az Új Selyemút mentén: Törökország, Pakisztán és Kazahsztán esete. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet. Firtelmeister, Mária (2021) Gyimesbükk helyzetelemzése és fejlesztési lehetőségei. MA/MSc szakdolgozat, BCE Vezetéstudományi Intézet, Vezetés és Szervezés Tanszék. Csurja, Barbara (2022) Gyógyíthatják-e a gyógynövények az elmaradott településeket? A gyógynövények településfejlesztő hatása Nógrád megyében. TDK dolgozat, BCE, Agrobiznisz. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/csurja_b_2022.pdf Stancsics, Nóra and Tóth, Eszter Lilla and Turóczi, Bálint (2010) Győr fejlesztési terve - egy város lehetőségei avagy a lehetőségek városa. TDK dolgozat, BCE, Turizmus és Közlekedés szekció. Dalanics, Sára (2009) HORTOBÁGY-KÉP A MAGYAR ORSZÁGIMÁZS TÜKRÉBEN. TDK dolgozat, BCE, Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás szekció. Futó, András (2015) Hasonlóságok és különbségek a közép-dunántúli járásközpontok fejlődésében. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Futo_Andras_2015.pdf Nyerges, Enikő (2013) Határon átnyúló regionális egészségügyi integráció a magyar-szlovák határtérségben. TDK dolgozat, BCE, Gazdaságföldrajz, területfejlesztés szekció. Futó, András (2012) Hegyvidéki kisfalvaink XX. századi fejlődése és mai típusai. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezettudományi Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Futo_Andras.pdf Rausch, Márton and Szenczi, Roland (2012) Helyi fizetőeszköz : Pénzügyi zsákutca, vagy regionális sikertörténet? TDK dolgozat, BCE, Gazdaságpolitika szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/20120325231551.pdf Fülöp, Zsolt Ferenc (2018) Helyi gazdaságfejlesztés Salgótarján gyakorlatában. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Nemzetközi Gazdálkodási Kutatóközpont. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Fulop_Zsolt_Ferenc.pdf Lang, Péter Rudolf (2012) Helyi pénzek és nemzetgazdasági hatásaik. TDK dolgozat, BCE, Pénzügy szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/20120325195952.pdf Czapp, Nikolett and Domokos, Csenge and Gere, Anna (2019) Helyi termék, mint a periférikus térségek identitásképző és településmarketing eszköze. TDK dolgozat, BCE, Földrajz - Helyi innovációk gazdaságföldrajza szekció. Bánóczi, Anna (2022) Hogyan lakunk? - A magyarországi lakhatás elérhetőségének elméleti és empirikus vizsgálata = How do we live? – The theoretical and empirical analysis of housing availability in Hungary. TDK dolgozat, BCE, Közgazdálkodás és közpolitika. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/banoczi_a_2022.pdf Bokor, Péter (2012) Honnan jött, merre tart a falu- és tanyagondnokság? : A hálózat létrejöttének áttekintése, illetve jelenlegi problémáinak elemzése. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Alziadat, Moayad Mfarreh (2022) How the Pandemic Has Impacted the Commercial Real Estate Sector and What Repercussions It Will Have on Markets’ Financial Stability. TDK dolgozat, BCE, World economy and Europe I.. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/alziadat_m_2022.pdf Zeller, Gábor (2011) Ingatlangazdálkodás 2011-ben avagy Ingatlanok a gazdasági társaságok tulajdonában. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Zeller_Gabor.pdf Rauch, Zsuzsanna (2008) Ingatlanok számviteli kezelése az IFRS-ek és a hazai szabályozás tükrében. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Számvitel Tanszék. Köbli, Judit (2009) Ingatlanárazási tényezők a magyar ingatlanpiacon. Szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszék. Orosz, Gábor (2001) Intelligens város - Cinderella. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Információmenedzsment Tanszék. Bohár, József (2011) Jászberény város környezeti állapotának elemzése a települési emissziós adatok tükrében. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Fehérné, Szabó Lujza (2021) Jól elzárt vízcsapok : A megtérülésen alapuló árazás és a vízhez való jog kérdése a bagi szegregátum példáján, nemzetközi kitekintéssel = Properly turned off faucets : Full cost recovery based water pricing and the right to water in the segregation of Bag, Hungary - with an international outlook. TDK dolgozat, BCE, Víz- és energiagazdálkodás kérdései. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/feherne_szabo_l_2021.pdf Palásti, Veronika (2011) KISTÉRSÉGI TERÜLETFEJLESZTÉS AZ UNIÓS CSATLAKOZÁS UTÁN : KISKŐRÖSI KISTÉRSÉGBEN MEGVALÓSULT EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL TÁRSFINANSZÍROZOTT PROJEKTEK HATÁSA A TÉRSÉG SZOCIÁLIS ÉS GAZDASÁGI HELYZETÉRE. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Lászka, Glória (2012) Kecskemét városfejlődése : A Mercedes-Benz beruházás hatása a kecskeméti fejlesztésekre. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Gregor, Dániel (2018) Kelet-Közép-Európa fővárosi régióinak versenyképessége. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet. Szabó, Ilona (2012) Kell fizetnünk a szolgáltatásért? : Követeléskezelés a közműszolgáltatóknál. Postgraduális szakdolgozat, BCE, Közgazdasági Továbbképző Intézet. Járányi-Nagy, András (2012) Keszthely városfejlesztési tervének marketing szemléletű bemutatása. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Csulits, Bálint (2020) Ki termel kevesebb hulladékot? Budakeszi járás városainak összehasonlítása a lakosságtól elszállított hulladék alapján 2008-2018. BA/BSc szakdolgozat, BCE Nemzetközi, Politikai és Regionális Tanulmányok Intézet, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Tanszék. Forgács, Máté (2016) Kiegyenlítődnek-e a bérek vagy sem? BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Munkagazdaságtan Központ. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Forgacs_Mate.pdf Schneider, Richárd (2018) Kiegészítő gondolatok a Kuznets-hipotézishez és a Williamson-görbéhez. Cáfolatok vagy gondolati pluralizmus? Esettanulmány, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/eset/Schneider_Richard_NT_eset.pdf Szűcs, Péter (2009) Kis-és középvállalkozások innovációs támogatásai Magyarországon. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia Tanszék. Jagodics, Tímea (2011) Kiskunhalas és térségének hulladékgazdálkodása. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Jagodics_Timea.pdf Orbán, Éva (2018) Kistermelők a Balaton-felvidéken: erőforrások, értékesítési csatornák, társadalmi innováció, szabályozási környezet. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Jászberényi, Tamás (2021) Kisvárosok ideális közbeszerzési szervezeti modellje. BA/BSc szakdolgozat, BCE Vállalkozásfejlesztési Intézet. Varga, Etele Armand (2019) Kitörni a mélyből az oktatás révén? Alternatív oktatási eljárások sikerének vizsgálata három hazai példán keresztül. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Varga_Etele_Armand.pdf Ferenczi, Dániel and Lazányi, Orsolya and Nagy, Gyula (2013) Kiút a rengetegből, ősrégi örségi tájak mentén : Az Őriszentpéteri kistérség fejlesztési terve. TDK dolgozat, BCE, Gazdaságföldrajz, területfejlesztés szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/20130325150746.pdf Németh, Kornél Károly (2015) Kneipp filozófia a Vasvári járásban. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Bördős, Katalin (2012) Kollektív márka mint közös erőforrás : Helyi termékek reputációja és a sikeres közösségi kormányzás feltételei. TDK dolgozat, BCE, Agrárközgazdasági szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/20120326151907.pdf Karnóczi, László (2016) Konvergencia és növekedés az Európai Unióban. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia Tanszék. Büki, Fanni (2023) Koronavírus terjedésének előrejelzése internetes keresési adatok alapján a magyar régiókban = Predicting the spread of Coronavirus in Hungarian regions based on internet search data. TDK dolgozat, BCE, Egészségügy-gazdaságtan. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/bcetdk_buki_f_2023.pdf Mozga, Gábor (2018) Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési és tervezési stratégiák összehasonlító elemzése. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/mozga_gabor.pdf Burkus, Brigitta (2022) Kísérletek a lakásínség megoldására : A főváros telepszerű szociális lakásépítése 1920 és 1960 között. TDK dolgozat, BCE, Szociológia I.. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/burkus_b_2022.pdf Kovács, András D. (2009) Költségfelosztási módszerek elemzése kooperatív játékelméleti eszközökkel. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Matematika Tanszék. Végh, Zsuzsanna (2007) Környezeti nevelés az Európai Unióban és Magyarországon - A magyarországi ökoiskola hálózat. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Ferenczi, Annamária (2023) Környezetileg fenntartható sportrendezvény - realitás vagy utópia? avagy javaslat a sportrendezvények fenntarthatósági értékelési szempontrendszerére Budapest példáján = Environmentally sustainable sports event - reality or utopia? A proposal for a sustainability assessment criteria for sport events by taking the example of Budapest. TDK dolgozat, BCE, Fenntarthatósági menedzsment. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/bcetdk_ferenczi_a_2023.pdf Papp, Csaba Attila (2007) Környezettudatos fogyasztói magatartás. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Walter, Zsófia (2015) Közfoglalkoztatás mint foglalkoztatáspolitikai eszköz : Értékteremés Ináncson a Startmunka mintaprogram keretében. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Csia, Márton and Ghira, Zsófia Anna and Mozga, Gábor (2018) Közfoglalkoztatási programok, mint a hátrányos helyzetű falvak fejlődési tényezői. TDK dolgozat, BCE, Földrajz, geopolitika, regionális és fenntartható fejlődés szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/Csia_Ghira_Mozga_TDK.pdf Pintér, András Ferenc (2022) Közlekedés- és infrastruktúra-fejlesztési lehetőségek Hegyvidéken. BA/BSc szakdolgozat, BCE Kommunikáció és Szociológia Intézet, Szociológia és Társadalompolitika Tanszék. Hoffer, Ádám (2010) Közlekedéspolitika vagy Várospolitika?: A városi közlekedés válságának megoldási kísérletei. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Hoffer_Adam.pdf Szalóky-Hoffmann, Csilla (2018) Közép- és Kelet-Európa makroregionális együttműködési ambíciói az európai fejlesztési hálózatokban. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/szaloky_hoffmann_csilla.pdf Diószegi, András József (2020) Kő-kövön megmarad? A budapesti városrehabilitáció fejlődése és megítélése 1945-2010. BA/BSc szakdolgozat, BCE Kommunikáció és Szociológia Intézet, Szociológia és Társadalompolitika Tanszék. Bánóczi, Anna (2019) Lakni vagy nem lakni? Ingatlanpiaci folyamatok elemzése a fővárosban, fókuszban az Airbnb. TDK dolgozat, BCE, Földrajz - Urbanizáció és hatékony közösségek szekció. Pálfi, Dávid (2016) Logisztikai folyamatok és kérdések a móri borvidéken. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Scharnitzky, Máté (2010) MAGYARORSZÁG REGIONÁLIS VERSENYKÉPESSÉGE : Közép-Magyarország területi elemzése, különös tekintettel Budapest és Pest megye különválasztásának tanulságaira. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Vántus, Katalin (2021) Magyar megyék klaszterelemzése egészségügyi ellátottság szempontjából. TDK dolgozat, BCE, Egészségügy-gazdaságtan. Vályi-Nagy, Bettina (2016) Magyarország 2007-2013-as és 2014-2020-as vidékfejlesztési programjának összehasonlító elemzése : fókuszban a fiatal gazdák. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Számvitel Tanszék. Szovák, Lilla (2020) Magyarország a kreatív korban: a kreatív osztály kapcsolata a járások fejlettségével. BA/BSc szakdolgozat, BCE Kommunikáció és Szociológia Intézet, Szociológia és Társadalompolitika Tanszék. Takács, Éva (2009) Magyarország első Nemzeti Fejlesztési Tervének célkitűzései és operatív programja. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Bogáti, Árpád (2009) Magyarország közigazgatásának története a XX. századi megyerendszer változásai és a magyarországi regionális törekvések. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Greksza, Dóra Patrícia (2009) Magyarország és az Egyesült Királyság regionális politikája a XX. század kezdetétől napjainkig. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia tanszék. Beregszászi, Nikolett (2010) Magyarország „kompetencia térképe” : Az élethosszig tartó tanulás kompetenciáinak megjelenése a magyar régiókban és gazdasági aktivitásban. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Mandácskó, Eszter (2011) Magyarszombatfa, a fazekasok hazája - A turizmus és a mesterség jövőképe. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Gugyerás, Judit (2009) Marketingszemlélet alkalmazása a városfejlesztésben a Sári Rétesház példáján keresztül. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi kar, Marketing és Média Intézet. Vári, Lili Krisztina (2010) Megingathatatlan? : Az emberek városrészekről alkotott elképzeléseinek ingatlanpiacra gyakorolt hatása Miskolc néhány városrészében a mentális térképezés alapján. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Juhász, Viktória and Samodai, Zsófia (2011) Megpecsételt borsodi sorsok?, avagy a miskolci kistérség egy szeglete, mint turisztikai kitörési pont. TDK dolgozat, BCE, Turizmus és Közlekedés szekció. Schmidt, Anita (2007) Mennyire fontos lakókörnyezetünk? - avagy egy mészkőbánya tervezett megnyitása kapcsán végzett feltételes értékelés. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Bogdán, Janka Katalin (2014) Mezőgazdasági változások a rendszerváltás után Székelyföldön. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Hajduk, Roland (2018) Mi lesz veled magyar euró?: összehasonlító elemzés az euró Magyarországon történő bevezetésének lehetőségeiről a régiós versenytársak teljesítményének fényében. MA/MSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Hajduk_Roland.pdf Farkas, Máté (2012) Mikrovirka, Makrovirka és Mobil-Esco : Egy hazai siker duplikálhatóságának vizsgálata. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Vezetéstudományi Intézet. Nagy, János (2016) Milyen hatásai vannak a közfoglalkoztatási programoknak egy kelet-magyarországi járásban? MA/MSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék. Humenyik, Noémi (2017) Minőségi megkülönböztetések hatása a Szatmári szilvapálinkára - gyártói megközelítés. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szabó, Ildikó (2010) Miért Kecskemét? A Mercedes-Benz döntése mögött meghúzódó tényezők vizsgálata és a Beruházás lehetséges hatásainak előrejelzése. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Ezer, Ádám (2021) Modellváltás nemzetközi példák alapján. MA/MSc szakdolgozat, BCE Vezetéstudományi Intézet, Vezetés és Stratégia Tanszék. Márton, Balázs Gyula (2016) Mohács településfejlesztési tervének marketing szempontú elemzése. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Vörösmarty, Virág (2010) Mozgástér : Győr Sziget-Újvárosban élő romák és nem romák térérzékelésének vizsgálata mentális térképezés módszerével. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Misuta, Nóra (2019) Munkanélküliség Magyarország régióiban : A 2008-as pénzügyi és gazdasági válság hatásai a munkaerőpiacra. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Misuta_Nora.pdf Biró, Szabolcs (2009) Munkanélküliség és annak kezelésére hivatott foglalkoztatáspolitikai eszközök Magyarországon : Egy alternatíva: Az „Út a munkához” program megvalósulása az Észak-magyarországi régióban. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Szabó, Eszter (2015) Munkanélküliség és kezelésének alternatívái az Ózdi kistérségben. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Mikroökonómia Tanszék. Milánkovich, Gábor (2012) Mórahalom és a Mórakert szövetkezet : Endogén fejlődési modell a Homokhátságban. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Szilassy, András (2016) Nehézipari leépülés és demográfiai hanyatlás – a Miskolci kistérség gazdasági visszaesésének okai a rendszerváltás után. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia Tanszék. Németh, Péter (2020) Nemzetközi és hazai Smart City projektek adaptálhatósága Veszprémben. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Információrendszerek Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Nemeth_Peter.pdf Kurucz, Gabriella (2015) Nyíregyháza mint családbarát desztináció. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Turizmus Központ. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Kurucz_Gabriella.pdf Solymosi, Máté (2011) Néhány kockázati tényező elemzése a vörösiszap katasztrófa tapasztalatai alapján. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Kóti, Lilla Szilvia (2018) Népesedési és gazdasági fejlettségi különbségek a Mezőkovácsházai járásban az ezredforduló után. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Koti_Lilla_Szilvia.pdf Hires, Lilla (2020) Okos város fejlesztés Magyarországon. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Vezetéstudományi Intézet. Izsoó, Kolos (2020) Okos város, okos kerület – városfejlesztés egy esettanulmányon keresztül. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Infokommunikációs Tanszék. Nedelykov, Tamás (2010) Olimpia rendezése mint hosszú távú városfejlesztési stratégia. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Vezetéstudományi Intézet. Bánóczi, Anna (2021) Otthont mindenkinek!- Avagy a lakhatás elérhetőségének javítása Budapesten = Home for everybody! – Available housing policies in Budapest. TDK dolgozat, BCE, Gazdasági rendszerek, intézmények, szabályozás. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/banoczi_a_2021.pdf Lendvai, Adél (2021) Pannonhalma megtartóereje : Az apátság kiemelt munkáltatói szerepe a térségben, és a város stratégiájának hatásai. BA/BSc szakdolgozat, BCE, Szervezeti Magatartás Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Lendvai_Adel.pdf Falus, Péter (2012) Paradigmaváltás a városi vízinfrastruktúrában : Az intelligens hálózatok gazdasági, társadalmi és technológiai vonatkozásai. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Falus_Péter.pdf Timár-Tóth, Tímea (2012) Partnerségben a város a fenntartható városfejlesztésért. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Timar_Toth_Timea.pdf György, Zsófia Zsuzsanna (2017) Periféria a Centrumban: a Szobi járás társadalmi–gazdasági fejlettsége és belső térszerkezete napjainkban. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Gyorgy_Zsofia.pdf Buda, Beatrix (2015) Perifériák a periférián : Hasonlóságok és különbségek a határmenti kisvárosaink gazdasági fejlődésében. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szován, Aranka (2011) Pécs a kultúra vonzásában, avagy az Európa Kulturális Fővárosa program hatása a városimázsra. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Szovan_Aranka.pdf Zvekanovics, Tímea (2009) Reforméhes helyi adó. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Számvitel Tanszék. Mihala, Réka (2009) Regionalizmus Spanyolországban : a katalán modell. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Plangár, Bálint (2016) Regionális alapú esélyegyenlőtlenség a közoktatásban. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia Tanszék. Homoki, Zsolt (2016) Regionális gazdaságfejlesztés hazai környezetben. MA/MSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Homoki_Zsolt.pdf Korpics, Fanni (2018) Regionális nyelvek és nyelvhasználat Franciaországban. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Korpics_Fanni.pdf Séra, Balázs (2009) Regionális politika az Európai Uniótól a Gödöllői Kistérségig. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia Tanszék. Schmidt, Noémi (2005) Regionális politika és oktatás a fenntarthatóság jegyében. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Égerházi, Bálint (2022) Regionális versenyképesség változásának vizsgálata a visegrádi országok kis- és középvállalkozásainak területi egyenlőtlenségein keresztül. TDK dolgozat, BCE, Földrajz – A versenyképesség társadalomföldrajza. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/egerhazi_b_2022.pdf Oláh, Eszter (2015) Riga, the European Capital of Culture in 2014 : The impacts on the development of the city. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Ács, Zoltán (2012) Régiók mint a nemzetközi politika aktorai : Flandria és Katalónia : Úton az önálló külpolitika felé? BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Zöld, Enikő (2013) Sikerek és problémák : Az EU LEADER Program hazai megvalósítása európai összehasonlításban. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Bali, Zoltán (2016) Smart City – Az Okos város jövője - Zalaegerszegi projektek vizsgálata. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Vállalatgazdaságtan Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Bali_Zoltan.pdf Sárkány, Anna (2010) Sokféleséget az egységbe!Kisebbségek az Európai Unióban. Az (etno)régiókban rejlő potenciál kiaknázása és beillesztése az Európai Unió regionális politikájába. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Ortutay, Marcell (2009) Spanyolország és az Európai Unió regionális politikája - Tanulságok Magyarország számára. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Fenyvesi, Réka (2009) Stadtentwicklung in Hamburg : Das Projekt Hafencity und die Stadtfunktionen. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Kovács, Ádám József (2021) Structure and Spatial Concentration of Individual Social Networks in Urban Settings = Egyéni szintű társadalmi kapcsolathálózatok szerkezete és térbeli koncentrációja városi környezetben. TDK dolgozat, ELTE, Informatika. Madli, Rohtla (2021) Subway Ridership Data as an Indicator of Economic Recovery in Key Chinese Urban Centers During the Covid-19 Pandemic. TDK dolgozat, BCE, Economics. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/madli_r_2021.pdf Somlyai, László (2010) Szabolcs-Szatmár-Bereg megye munkaerő-piaci elemzése az országos folyamatok tükrében. Szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Makroökonómia tanszék. Bánóczi, Anna (2020) Szabályozni a szabályozhatatlant? – Piacelméleti megközelítésben az Airbnb budapesti szabályozhatósága. TDK dolgozat, BCE, Közgazdálkodás és közpolitika szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/banoczi_a_2020.pdf Iványi , Bálint Miklós (2010) Szeged megyei jogú város kötöttpályás kapcsolatainak fejlesztésében rejlő lehetőségek. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Balázs, János (2011) Szegregál-Lak - A lakóparkok hatása a társadalmi-területi szegregációra egy csepeli példán. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Szakács, Péter (2011) Szemléletformálás egy Pécs melletti kistelepülésen - a fenntartható fejlődés mentén : Előzmények, konferenciák, helyzetkép. MA/MSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Világgazdasági Tanszék/ISES. Zsila, László (2007) Szennyvíztisztítás bemutatása Magyarországon a Dél-Pesti szennyvíztisztító telep környezetorientált vállalatirányításán keresztül. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Péter, Zoltán (2015) Székesfehérvár és vonzáskörzetének versenyképességi elemzése az ezredfordulót követő másfél évtizedben. MA/MSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék. Marosi, Márton (2012) Szűkülő lehetőségek : A krasznokvajdai mikrotérségben élők munkaerejének hasznosítása a helyi mezőgazdasági termelésben. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Balsai, Bertalanné (2012) Tartós munkanélküliek helyzetének elemzése a Hevesi Kistérség területén. Postgraduális szakdolgozat, BCE, Közgazdasági Továbbképző Intézet. Fehér, Bernadett (2012) Településfejlesztés Mezőhegyesen : Megvalósítható-e a településfejlesztés a lovaságazat által? MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Horváth, Anna (2020) Településfejlesztési jó gyakorlatok kisugárzásának lehetőségei és korlátai a szatmári szilva hazájában. TDK dolgozat, BCE, Földrajz, regionális fejlődés, geopolitika szekció. Kopcsák, Maja Mária (2013) Településmarketing Budapest XIII. kerületében az elmúlt két évtized tükrében. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Gyurasits, Petra (2013) Termékfejlesztési kilátások a budapesti ingatlanpiacon: Bérlakás célú ingatlanfejlesztési lehetőségek Budapesten. Postgraduális szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Üzleti Gazdaságtan Tanszék. Csányi, Miklós (2008) Területi kohézió az Európai Unióban és Magyarországon az EU csatlakozás előtti években. Szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Világgazdasági Tanszék. Horváth, Márkus (2020) The Relevant Factors in Creating Residential Real Estate Value. BA/BSc szakdolgozat, BCE, International Study Programs. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Horvath_Markus.pdf Dzunic, Anna (2018) The War on Drugs and the Merida Initiative. TDK dolgozat, BCE, Földrajz, geopolitika, regionális és fenntartható fejlődés szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/Dzunic_Anna_TDK.pdf Hámos, Péter (2012) The effects of the EU’s regional policy to the regional disparities in Hungary. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Oswald, Viktor (2021) The impact of COVID-19 on Budapest’s office market : The key to successful transformation from development and operational perspectives. BA/BSc szakdolgozat, MEGHATÁROZATLAN. Venczel, Dorottya (2019) Tolna megye a belső vándorlási folyamatok tükrében. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Venczel_Dorottya.pdf Gulyás, Anna (2012) Turisztikai desztináció menedzsment (TDM) szervezet elmélete, kiépülése és működése Eger város példáján. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Média, Marketingkommunikáció és Telekommunikáció Tanszék. Mózer, Eszter (2015) Turizmus és munkanélküliség összefüggése Keszthelyen és Hévízen az ezredforduló után. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Mikroökonómia Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Mozer_Eszter.pdf Czinege, Zalán (2023) Társasjáték bárok és kávézók piaci helyzete a budapesti régióban : Fejlesztési lehetőségek hallgatói szemmel nézve = Market situation of board game bars and cafés in the Budapest region : Development opportunities from a student’s perspective. TDK dolgozat, BCE, Vállalkozás. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/bcetdk_czinege_z_2023.pdf Kladni, Cecília and Kmetz, Eszter and Perge, Nándor (2012) Többfókuszú fejlesztési terv az Encsi és Abaúj-Hegyközi kistérség tekintetében. TDK dolgozat, BCE, Gazdaságföldrajz, területfejlesztés szekció. Mino Paz, Andres Ricardo (2022) Uneven development, dependency, and housing financialization in Latin America: Formal and informal city growth in Quito, a consequence of real estate companies. MA/MSc szakdolgozat, BCE Kommunikáció és Szociológia Intézet, Szociológia és Társadalompolitika Tanszék. Széll, Tímea (2011) Urbanizáció a fejlődő országokban – az állami szerepvállalás, illetve a társadalmi és a környezeti hatások. MA/MSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Világgazdasági Tanszék. Polomik, Heléna (2012) Validity of the local economic development in the peripheral areas : Throught the example of disadvantaged settlements of Encs subregion. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Polomik_Helena.pdf Eker, Nóra (2010) Vallás és beilleszkedés : A Magyarországon élő muszlimok. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Paizs, Dóra (2019) Valóban közösségi gazdaság az Airbnb? Tendenciák vizsgálata az Airbnb budapesti piacán. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Infokommunikációs Tanszék. Kiss, Edit (2007) Vegyünk, vagy eladjunk? Az európai kibocsátási egységek árazásának vizsgálata. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Gál, Noémi (2015) Veresegyház : Egy kisváros sikertörténete. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Perge, Nándor (2013) Versenyképes közösségi közlekedéssel a vidék fejlődéséért. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológia Tanszék. Kövesdi, Dániel (2016) Veszélyben a Kelet kapuja? : Az orosz-ukrán válság hatása a záhonyi térség versenyképességére. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Kisvállalkozás-fejlesztési Központ. Herke, Mónika (2011) Vidékfejlesztés a környezetvédelem tükrében - A galgahévízi ökofalu lakossági megítélése. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Benedek, Bálint (2008) Vidékfejlesztési programok hatása Magyarországon. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Kiss, Ilona Andrea (2012) Virtuális szervezet az egészségügyben, avagy a Polgári Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ kitörési lehetősége. Postgraduális szakdolgozat, BCE, Közgazdasági Továbbképző Intézet. Kovács, Brigitta Anita (2014) Virágzó Debrecen – Debrecen kulturális imázsa. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszék. Bencze, Kinga (2011) Városi közlekedés - A XVII. kerület perifériális helyzete a fővárosban. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Bereczki, Áron (2022) Városrehabilitáció, dzsentrifikáció és szegregáció Józsefvárosban : Szakértői és közéleti narratívák az ezredforduló utáni józsefvárosi városrehabilitációs, dzsentrifikációs és szegregációs folyamatok kapcsán. BA/BSc szakdolgozat, BCE Kommunikáció és Szociológia Intézet, Szociológia és Társadalompolitika Tanszék. Szikora, Ágnes (2009) Vásárosnamény városfejlesztési stratégiájának elemzése. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Molnár, Dóra (2016) Zalaegerszeg fejlesztési stratégiájának településmarketing szemléletű elemzése. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Pál, Eszter (2011) ZÖLDEBB JÖVŐÉRT A NYUGAT-DUNÁNTÚLON - A Nyugat Dunántúli régió megújuló energia lehetőségei Nyugat-Európa példája alapján. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Szpisjak, Adél (2009) Záhony és térsége különleges gazdasági övezetének komplex gazdaságfejlesztési programjának előzetes értékelése : Különös tekintettel a környezeti hatásokra. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Kovács, Márk (2018) Átalakuló törésvonalak Olaszország fejlettségi térszerkezetében a XXI. század küszöbén. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Kovacs_Mark.pdf Nagy, Ákos (2010) Átlépve a lehetőségek kapuján? - A szécsényi kistérség turisztikai fejlesztésének lehetőségei. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Zsigó, Zsanett (2022) Élhető-e, ami versenyképes? Az élhetőség és versenyképesség térbeli együttmozgásának vizsgálata a budapesti agglomerációban. TDK dolgozat, BCE, Földrajz – A versenyképesség társadalomföldrajza. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/zsigo_zs_2022.pdf Csabai, Renáta (2012) Élmény és tradíció : Sárvár város turisztikai desztináció szempontú vizsgálata. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Marketing és Média Intézet. Lukács, Zsófia Anna (2013) Éltetni és élni hagyni : A turizmus lehetőségeinek bemutatása a Duna- Dráva Nemzeti parkban. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Gazdaságföldrajz Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Lukacs_Zsofia_Anna.pdf Szalai, Viktória (2011) Érd a fejlődés útján - A csatornázási program lakossági megítélése. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Sütő, Attila Gergely (2018) Értékelési rendszerek és hazai alkalmazhatóságuk a klímapolitikában. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Suto_Attila_Gergely.pdf Pápai, Gábor (2010) Észak-Magyarország régió gazdasági fejlődése a szocializmus időszakától az Európai Uniós csatlakozáson át napjainkig. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Kotulics, Mónika (2010) Óbuda környezetpolitikája és annak lakossági vetülete. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. Stomfai, Zsófia Andrea (2013) Ökológiai gazdálkodás, mint a településfejlesztés lehetséges eszköze. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Stomfai_Zsofia_Andrea.pdf Cseri, Zsófia Melinda (2009) Önkormányzati energiahatékonyság : Székesfehérvár és Tatabánya racionális energia-felhasználási törekvései. BA/BSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Szociológia és Társadalompolitika Intézet. Pataki, Márton (2009) Önkormányzati hitelfelvétel Magyarországon. Szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Pénzügy Tanszék. Horváth, Rozália (2018) „A Magunk Kenyerén” Program: kistérségi szemlélet a pénzügyi ökoszisztémákban. TDK dolgozat, BCE, Fenntartható vállalatirányítás és ellátási lánc menedzsment szekció. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/tdk/Horvath_Rozalia_TDK.pdf Szilágyi, Judit (2016) „Catalexit”: a katalán függetlenség jogi és gazdasági valósága. MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Világgazdasági Intézet. Szabados, Gábor (2010) „Európa itt épül!” – Európa itt, hogy épül? : A tapolcai kistérségi önkormányzatok európai uniós pályázati tapasztalatainak átfogó elemzése. Szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Világgazdasági Tanszék. Bobál, Beatrix (2004) „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” Avagy a vidékfejlesztés gyakorlata a Galgamenti és Gödöllő környéki kistérségben. Szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. Gáti, Péter (2018) „OBOR”: Kína a globalizáció élére áll? MA/MSc szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet. Szabadon elérhető változat / Unrestricted version: http://publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/gati_peter.pdf Kundermann, Andrea (2010) „Tegyük a Dunát okos folyóvá!”. Egyetemi tudáshálózat az Európai Duna Régió Stratégiában. Szakdolgozat, BCE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Szabó, Melinda (2012) „TiszAlföld” térségségi marketing program. BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék. |