A kilátás-elmélet (prospect theory) fejlődése

Absztrakt (kivonat)

Mindennapi életünkben rendszeresen szembesülhetünk olyan helyzetekkel, amelyekben nem a várható hasznosság elmélete alapján döntünk. Ilyen például az, amikor szerencsejátékot játszunk, vagy biztosítást körünk: ilyenkor olyan döntést hozunk, ami nem feltétlen maximalizálja a hasznosságunkat a fenti értelemben. Kahneman és Tversky 1979-ben létrehozta a kilátás-elméletet, melynek célja az emberi viselkedés várható hasznosság elméleténél pontosabb modellezése volt. Modelljük alapfelvetése, hogy az emberek nem abszolút hasznosságuk alapján ítélik meg a helyzeteket, hanem egy ún. referencia-ponthoz (reference-point) viszonyítanak. Ez a megközelítésmód lehetővé tette, hogy a modellben külön lehessen kezelni a nyereségekhez és veszteségekhez való hozzáállást. Ez alapfeltétele volt modelljük másik két kulcsfogalmának: a veszteség-kerülésnek (loss-aversion) és a csökkenő érzékenységnek (diminishing sensitivity). A veszteség-kerülés fogalma azt jelenti, hogy az emberek hasznosságára jelentősen nagyobb hatással vannak a veszteségek, mint a nyereségek: 10 000 Ft megnyerése nem okoz akkora örömöt, mint amekkora bánatot okoz 10 000 Ft elvesztése. A csökkenő érzékenység azt foglalja magába, hogy azonos méretű nyereség- vagy veszteségnövekmény annál kisebb hatással van a hasznosságunkra, minél messzebb van a referencia-ponttól. Ez a jelenség a várható hasznosság elméletében is megjelenik, azonban itt nem csak az origóhoz mérve, abszolút értékben tekinthető ez a jelenség, hanem két dimenzióban is, a nyereségekre és veszteségekre is. Ez a hármas (referencia-pont, veszteség-kerülés és csökkenő érzékenység) alapvetően meghatározza a kilátás-elméletet, és segítségükkel több, a közgazdaságtanban régóta megmagyarázatlan anomáliára adhatunk választ. Ilyenek a birtoklási hatás (endowment effect), keretezési hatás (framing effect), preferencia-fordulás (preference-reversal), ragaszkodási hatás (attachment effect), viszonyítási hatás (comparison effect) vagy a kockázati prémiumok rejtélye (equity price premium). Célom bemutatni a kilátás-elmélet alapmodelljét, végigkísérni fejlődésének kulcsmomentumait, és bemutatni lehetséges elméleti és gyakorlati alkalmazásait. A fejlődés további három fázisát mutatom be: a kumulatív kilátás-elméletet, a bizonytalan referencia-ponttal rendelkező modelleket (a Kőszegi-Rabin- és a Sugden-modellt), valamint a korábbi szintek szintézisét képező harmadik generációs kilátás-elméletet. Az alapmodellben két fázist különböztethető meg: a szerkesztési és az értékelő fázis. A modellben a három kulcsfogalmat az S-alakú súlyozó-függvény, valamint a nyereségekre és veszteségekre értelmezett értékelő-függvény jeleníti meg, ami konvex a veszteségekre, és konkáv a nyereségekre nézve, továbbá meredekebb a veszteségek terén. Ezt a modellt a kumulatív kilátás-elmélet kumulatív súlyozó-függvénnyel pontosítja, melyben az adott valószínűség súlya a valószínűség marginális hatását jeleníti meg. A Kőszegi-Rabin modellben a szerzők a referencia-pontot a környezetből megállapíthatóvá teszik. A Sugden-modellben a referencia-pont már lehet bizonytalan, ám nem endogén módon határozódik meg a környezetből. Sugden modelljére építve hozta létre Schmidt, Starmer és Sugden a harmadik generációs kilátás-elméletet, mely a korábbi három lépcső egybeépítésével jött létre. Ez a modell nem tartalmaz új paramétert, ezért az összes korábbi paraméterbecslés érvényes marad rá, és a referencia-pont endogén meghatározásán kívül az összes komolyabb eredményt magába foglalja. A kilátás-elmélet különböző verziói elméletben és gyakorlatban is effektíven alkalmazhatóak. Elméleti eredmény például a különböző kockázati hozzáállások megmagyarázása, a biztosítások és a szerencsejáték elterjedtségének magyarázata, a taxis-dilemma egy megoldása, valamint a preferencia-fordulás jelenségének elvi alátámasztása és annak bizonyítása, hogy a gyakorlatban is előfordulhat. A modell a gyakorlati életben is alkalmazható a pénzügyekben többek közt az árazási modellekben és a kockázati-prémium rejtélyének magyarázatára, valamint a marketing területén a ragaszkodási és a viszonyítási hatás kihasználásával és a veszteség-kerülés figyelembe vételével a leárazások helyes árazására. A kilátás-elmélet egy igen hasznos modell, melyet nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az alapvető gondolatai igen egyszerűek, ám a modell által anomáliák igen széles skálája magyarázható meg, és sokkal pontosabban írható le a valóság általa, mint a várható hasznosság elméletével. Ezért úgy gondolom, hogy a közgazdaságtan egyre több területén lenne hasznos beépíteni a modellekbe, hogy pontosabban tudjuk modellezni a gazdaságot.