Németh, Zita (2013) Vasút vagy vízi út? : Üres konténerek szállítása Budapest és Linz között. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék.
|
PDF
- Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
3MB |
Absztrakt (kivonat)
A szakdolgozat felépítése: A dolgozat 13 fő fejezetből áll, melyekben a következők tárgyalására kerül sor: A konténerizáció történetének összefoglalását, illetve a konténeres szállítás jellemzőinek bemutatását követően megvizsgálom a hazai Duna-szakasz hajózhatóságát, a vízi osztályú besorolásokat, illetve jellemzem a konténerek szállítására alkalmas vasúti pőrekocsikat és a vízi konvojt az 1-5. fejezetekben. A 6. fejezetben kerül sor annak vizsgálatára, hogy mennyiben felel meg az üres konténerek szállítása a klasszikus és az új logisztikai követelményeknek, majd a 7. fejezetben ismertetem a Mahart Container Center Kft történetét, tevékenységi körét, a terminál felszereltségét, illetve a vállalat jelenlegi vasúti konténerszállítási gyakorlatát. Ezt követően a 8-9. fejezetben jellemzem a dolgozat központi témakörének szempontjából fontos három kikötőt: a Bécsi, a Linzi és a Regensburgi Kikötőt. A 10. fejezetben a probléma kezelésére előzetesen megoldási lehetőségeket ismertetek, illetve a 11. fejezetben egy gyakorlati, francia példával mélyebben szemléltetem a problémakört. A dolgozat központi témaköre: A dolgozat központi témaköre a Mahart Container Center Kft. terminálján a magyar áruexportot meghaladó import következtében összegyűlt üres konténerek visszajuttatásának problematikája. Szakdolgozatom 12-13. fejezetében arra a kérdésre keresem a választ, hogy a jelenlegi vasúton való szállítási megoldás mellett elsősorban költséghatékonyság szempontjából, de más szempontokat is figyelembe véve javasolt-e és milyen feltételek mellett az üres konténerek vízi úton történő továbbítása Linzbe. Összehasonlításképp három viszonylaton végeztem el a számításokat: a MCC termináljáról Bécs, Linz és Regensburg desztinációra, s a 14. fejezetben követeztetéseket, javaslatokat fogalmaztam meg. További vizsgálandó területek: SWOT elemzés keretében elvégeztem a vasúti eljuttatás alternatívájaként alkalmazandó vízi szállítás gyengeségeinek, erősségeinek, lehetőségeinek és veszélyeinek vizsgálatát, a környezetszennyezés illetve környezeti terhelést azonban nem áll módomban vizsgálni, ez a terület további kutatások alapját képezheti, valamint a problémakört érdemes lehet kiterjeszteni a Duna-Majna-Rajna vízhálózatra is.
Tétel típus: | MA/MSc szakdolgozat |
---|---|
Témakör: | Logisztika, termelésszervezés |
Azonosító kód: | 6082 |
Képzés/szak: | Logisztikai menedzsment szak |
Elhelyezés dátuma: | 25 Márc 2013 12:02 |
Utolsó változtatás: | 02 Júl 2016 21:00 |
Csak a repozitórium munkatársainak: tétel módosító lap