Kísérletek a lakásínség megoldására : A főváros telepszerű szociális lakásépítése 1920 és 1960 között

Absztrakt (kivonat)

A főváros népessége a 19. századtól gyorsan növekedett, azonban a magánbefektetésekből épült lakások sok bevándorló számára nem voltak megfizethetők. A főváros lakásviszonyait az évtizedek óta tartó általános lakáshiány, a térbeli egyenlőtlenségek, a zsúfoltság, a közegészségügyi veszélyek (kolerajárvány, rossz higiénia) jellemezték. A piaci lakbéreket nem voltak képesek megfizetni a szerényebb néprétegek, az olcsó szociális lakásépítés szükségessége egyre inkább egyértelművé vált. A dolgozat ezekre a problémákra adott válaszokat vizsgálja, az önkormányzati forrásokból épült telepszerű szociális lakásépítés történetét mutatja be a 20. századi Budapesten. A dolgozatban ismertetem a főváros szociális lakásépítési programjai mellett a középosztály és a munkásság lakásviszonyait, a kerületek társadalmi összetételének változását is. A népszámlálások adatait kerületi bontásban értelmeztem (népesség, társadalmi állás szerinti összetétel), a szociális lakásokat darab- és szobaszám alapján, kerületenként aggregáltam, végül összevetettem a téma történelmi és elméleti hátterével. Az eredményekből egyértelműen kirajzolódott a szociális lakásépítésben végbement széleskörű változás. A második világháború előtti időszakot a normatív, társadalmi állásnak megfelelő lakáshierarchia jellemezte, ami a szociális lakásépítés terén is megmutatkozott. A két világháború közötti időszakban a szociális lakásépítés elsősorban a magánlakások építésének szüneteléséből keletkezett hiány pótlására törekedett. Ebben az időszakban a lakbérek befagyasztása és a kötött lakásgazdálkodás miatt a bérházépítés nem számított jövedelmező befektetésnek, ezért a beruházók elfordultak az építőipartól. Az országtól frissen elcsatolt területekről érkező trianoni menekültáradat szintén indokolttá tette a szociális lakások tömeges építését. A második világháború lezárulta után, az 1948-as kommunista hatalomátvételt követően a lakásépítés és elosztás, egyben az évtizedek óta fennálló lakásprobléma megoldása szinte teljes mértékben az állam feladata lett. Ebben az időszakban egyre inkább megfigyelhető volt a telepszerű lakásépítésre való általános törekvés, mivel az új típusú állami lakótelepeknek szemléletformáló, népnevelő feladatot is szánt a szocialista állam − azonban a munkásság felemelését hirdető ideológia jelszava szerinti, „kétszoba összkomfort” ígéretet a vizsgált időszakban nem tudta megvalósítani.