A digitális detoxikáció létjogosultsága a távoktatásban és a home office-ban lévők körében, a (minden eddiginél nagyobb online jelenlétet igénylő) koronavírus-időszakban

Absztrakt (kivonat)

Dolgozatom témája, a digitális detoxikáció – tehát az időszakos távolmaradás a közösségi médiától, és/vagy digitális eszközöktől (Syvertsen & Enli, 2020) – a technológiai fejlődéssel párhuzamosan, tulajdonképpen annak ellenkultúrájaként évről-évre nagyobb szerepet kap mind a hétköznapi, mind a tudományos térben. A Sars-CoV-2 (a továbbiakban koronavírus) világjárvánnyá alakulása azonban új köntösbe helyezte a digitális technológiához való hozzáállásunkat, és felerősítette az „áldás vagy átok?” népszerű kérdésre az előbbit támogató válaszokat, ugyanis 2020 tavasza óta a világ működésének a korábbiaknál sokkal nagyobb szelete múlik rajta, gondoljunk csak az online oktatásra. Azonban ezzel a hirtelen váltással előtérbe kerültek olyan tulajdonságok is, amelyekhez a Tátrai és Szabó (2020) általi megállapítás szerinti fejlettebb országok általános lassabb további fejlődése mellett érthető módon nehezebb adaptálódni. Dolgozatom célkitűzése tehát megvizsgálni, hogy (Magyarországon) ebben az új helyzetben az otthoni munkarendben, tehát a távoktatásban és/vagy home office-ban részt vevők, tehát kifejezetten a digitális technológiát napi szinten kötelezően használók körében azt, milyen hatásai vannak rájuk a digitális detoxikációnak. További kérdéseim arra vonatkoznak, hogy ha érdemes ebben a helyzetben a digitális detoxikáció, akkor milyen módon, meddig, mitől távol maradva, valamint hogy milyen testi-lelki hatásokkal jár. A szakirodalom esetében áttekintésre és tárgyalásra kerültek egyrészt a technológiával való kapcsolatunk, és a digitális detoxikáció-irodalom releváns munkái, hangsúllyal Syvertsen és Enli 2020-as nagyhatású, valamint Mihalik 2019-es, egy négyhetes Facebook-böjtöt középpontba helyező tanulmányára. Ezen kívül előtérbe kerültek a testi-lelki hatásokkal foglalkozó munkák, átfedésben a külön alfejezetet kapó, a koronavírus és a technológia hatásainak vizsgálatát végző friss kutatásokkal. Módszertani szempontból az inspirációt Mihalik (2019) és Price (2018) szolgáltatták, ezek alapján egy 40 fős kívánt korpusszal valósult meg a panelvizsgálat, amely egy négyhetes, napi fél órára teljes távolmaradást kívánó feladat volt, amely során összesen négy (anonim) kérdőívben felmértem a tapasztalatokat, amelyekből az eredmények hibrid módszeren keresztül határoztam meg. A lemorzsolódókkal együtt is (önbevallás alapján) javult az általános jólét, valamint a feladatot szinte hibátlanul (maximum két nap kihagyással) teljesítők esetében ezek egyéb tulajdonságai, módszereit is górcső alá vettem. Ez egyébként a végső korpusz mintegy 60%-át jelentette, ami alapján kijelenthető, hogy az előzetesen felmértek alapján motivált tömeg esetében van helye a jelen helyzetben is a digitális detoxikációnak. Akiknek előzetesen volt a járványhelyzet óta kialakult vagy erősödött mentális, vagy fizikai problémájuk, azok nagyrésze javulást érzékelt. A feladat szempontjából korlát lehet az önbevallás, amely valótlan válaszoknak adhat helyet, azonban figyelembevéve, hogy Mihalik (2019) szerint is kiemelt szerepe van a motivációnak, feltételezhető, hogy leginkább a digitális detoxikációs élmény számít a továbbiakban, nem feltétlenül a konkrét, akár biológiai módon mérhető eredmények. A válaszadók zöme a feladat 30-60 perc közöttire nyújtását hatásosabbnak gondolta volna. A módszertan másik fele egy önmegfigyeléses vizsgálat volt ugyanezen feladat elvégzéséről, amely hasonló eredményeket hozott, és részben árnyalta azokat. A jövőben a kísérletet érdemes lehet akár hosszabb távon is elvégezni, nagyobb korpusszal, kiegészítve annak átfogó demográfiai felmérésével, más járványügyi helyzetben. Ettől függetlenül értékes adatokat kaptunk 2021 tavaszának egy részéről Magyarországon, a digitális detoxikáció összefüggésében.