Térfoglalás : A Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásának metaforikus keretezése

Absztrakt (kivonat)

Térfoglalás - A Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásának metaforikus keretezése című szakdolgozatom a 2020-ban elindult felsőoktatási modellváltási folyamat egyik legtöbbet vitatott eseményének kommunikációs vonatkozásait taglalja. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltása nemcsak egy kiemelkedően hosszú ideig tartó egyetemfoglalás és oktatói sztrájk, de a modellváltást övező kommunikáció miatt is sokáig emlékezetes marad. Elemzésem tárgya a modellváltás metaforikus keretezésének elemzése volt, a szembenálló két oldal, azaz a modellváltást véghezvinni szándékozó minisztériumok, illetve az ITM által kinevezett alapítványi kuratórium (összefoglalóan Kuratórium), és az őket támogató média, valamint a modellváltás ily módon történő végrehajtása ellen tiltakozó SZFE oktatói, jelenlegi és volt hallgatói (összefoglalóan SZFE) kommunikációjában. Vizsgálatomhoz a keretezéselmélet egyik fajtáját, a Burgers-féle szimbolikus keretezés (figurative framing) egyik trópusát, a metaforikus keretezést használtam, mivel a metaforáknak van a legnagyobb keretezőpotenciáljuk. (Krippendorff 2017: 97) A korpusz 19 cikket, interjút, leiratot, közleményt tartalmazott, melyből Cameron diskurzusalapú metaforaazonosítási módszerét (Cameron et al. 2009; 2010) használva 221 metaforát azonosítottam. A metaforákat céltartományaik szerint csoportokba osztottam (összesen 17 csoportba), majd elemeztem. Sokszor hivatkozom Benczes Réka és Kövecses Zoltán kognitív nyelvészeti tárgyú, a keretszemantikával foglalkozó könyveire, tanulmányaira, illetve konzulensem, Szabó Lilla Petronella közelmúltban született politikai kommunikációs tanulmányaira. A HÁBORÚs metaforákból találtam a legtöbbet, majdnem minden harmadik metafora ide tartozott. Mindkét oldalnál ez volt a vezető csoport, ami elég meglepő eredmény, hiszen egy művészeti egyetem modellváltását vizsgáltam. A HÁBORÚs csoportot követő, de már fele annyiszor előforduló metaforák viszont teljesen eltértek a két oldalnál. A Kuratórium metaforáinak nagy részét a LEKICSINYLÉS és az ÉLŐLÉNYEK ÉS ÉLETTEREIK csoportokban találhattuk, előszeretettel használt dehonesztáló kifejezéseket (például cirkusz, pupákok, hüllőkeltető, bagázs). Az SZFE a Kuratóriumra a HÁBORÚn kívül legtöbbször az ELNYOMÁS, ERŐSZAK és PUSZTULÁS csoportokba tartozó metaforákat használta, képekkel illusztrálta mindazt, amin átmentek (például kitépték a szívét, kiherélték, cunami, a nyakamon tetszik térdelni, térfoglalás). A két fél önreflexióját tanulmányozva meglepő eredményeket kaptam, a Kuratórium saját keretezését a NYITOTTSÁG és a TISZTULÁS területére korlátozta, míg az SZFE jóval szélesebb körben, sok megszemélyesítést szolgáló metaforával, VARÁZSra utaló pozitív képekkel operált (például felhőtlen, szerelem, hallgatók szuperereje, a legkisebb királyfi, aki legyőzheti a sárkányt, angyali kör). Kutatásom remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy a modellváltásban érintett szereplők elemzésemből mélyebben megértik a folyamatokat. Kutatásom egyben hozzájárul a diskurzusalapú metaforaazonosítás alkalmazásának népszerűsítéséhez is. A jövőben elemezném a metafora mellett a két kimaradt trópust, az iróniát és a hiperbolát, illetve a Kuratórium térfoglalásának, illetve az SZFE ellenállásának társadalmi megítélését is. A magyar felsőoktatási szereplők szolidaritásának teljes hiánya számomra meglepetés volt, ennek megértéséhez is érdemes lenne mélyinterjús kutatással közelebb kerülni.