Tranzakcióanalízis: A coachingfolyamat tervezésének céltudatos eszköze

Jankovics, Zsanett (2021) Tranzakcióanalízis: A coachingfolyamat tervezésének céltudatos eszköze. Postgraduális szakdolgozat, BCE Vezetéstudományi Intézet.

[img]
Előnézet
PDF - Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
2MB

Absztrakt (kivonat)

„Szeretném nőként jobban érvényesíteni az érdekeimet a board-ban”. „Miért könnyebb másokért kiállnom, mint saját magamért?” „Úgy érzem, a kollégáim örülnek, hogy pár hónap múlva szülési szabadságra megyek.” „Olyan lámpalázam van, ha idegenek előtt kell beszélnem, hogy el nem tudom mondani.” Ilyen és ehhez hasonló kijelentések tucatjait teszik az ügyfelek a coaching üléseken. Akik persze „legjobb tudásuk” szerint vezetnek, időnként mégis előfordul, hogy egy coaching folyamat résztvevőjeként jut végre elegendő idejük magukra, arra, hogy önvizsgálatot tartsanak. Ennek során a (látszólag) magabiztos döntéshozók is megkérdőjelezhetik vezetői attitűdjük egy-egy szegmensét. Sokakat érdekel az a tükör, amit ilyenkor kapnak. Bár vezetői magatartásuk okait nem mindig értik, motiválhatja őket annak felismerése, azért is, hogy ők jobban érezzék magukat a bőrükben és azért is, hogy jobban bánjanak az embereikkel. A lehető legjobbkor jött és meglehetősen izgalmasnak ígérkezett coach képzésünk „Identitásmunka a coachingban” című modulja, amely a személyiség szerkezetének vizsgálatával, az én-állapotaink erősségének felmérésével vette kezdetét, a kapott eredménnyel együtt hangsúlyozva az önfeltárás hasznát és identitástudatunk jelentőségét. Hamar kiderült számomra, hogy a tranzakcióanalízis módszere – talán épp a pszichoterápiás gyökerei miatt – máshogy közelíti meg az ügyfél nehézségeit. Fentieket tulajdonképpen össze is kapcsoltam az általam akkortájt megismert DIADAL coaching-folyamatmodell D kezdőbetűjével, amely szintén elengedhetetlennek tartja a Diagnózis fázisát, hiszen mindannyiunknak van saját élettörténete. Tehát azzal a reménnyel vetettem bele magam a tanulásba, hogyan tudom a tranzakcióanalízis (TA) módszerével felépíteni a coachingot: még jobban támogatni az ügyfeleim abban, hogy közelebb kerülhessenek a „Na de miért..?” a Hogyan lehetnék…?” és a „Hogy tudnék hatékonyan..?” kezdetű kérdéseik megválaszolásában. Azt tapasztaltam, hogy nemhogy nem ágálnak az ellen a vezetők, hogy jobban megismerhessék saját viselkedésük pszichológiai hátterét, hanem kíváncsian állnak elébe, mit rejthet „Pandora szelencéje”, hiszen a tudatosításnak köszönhetően hatékonyabban dolgozhatunk együtt a céljaik felé. Nem mehetünk el a módszer időhatékonysága mellett, ami egy vezetőnek nem másodlagos szempont. A TA-s gyakorlati ismeretek birtokában többször előfordult velem, hogy már az első ügyféltalálkozón, néhány jól irányzott kérdéssel vagy egy hipotézisemmel, fején találtam a szöget és egy „aha” élménynek köszönhetően fogadott a coachee a bizalmába. A módszer az erős feltáró mivoltából adódóan gyorsan elvezeti az ügyfelet a probléma elemzéséig. Kíváncsiságom nem engedte, hogy egy félév végi beadandóval annyiban hagyjam az identitás témáját. Úgy gondoltam, hasznos lehet, ha beleásom magam a tranzakcióanalízisben rejlő elméleti és módszertani lehetőségekbe, amelyek szépen megtámogathatják a coaching-ot. Útravalóul megfogadtam a konzulensem, Forgách Géza jó tanácsát, miszerint érdemes olyan témát választanunk, amelyben szívesen elmélyülnénk, téve mindezt a saját fejlődésünk érdekében. Limitált szabadidőmben fontos volt az a szempont is, hogy a szakirodalom feldolgozása közben ne nyomást érezzek, coach-ként inkább önfejlesztési lehetőségként éljem meg a dolgozatírást. A témaválasztásában a Toarniczky Andrea által ajánlott szakirodalom feldolgozása erősített meg. Jelenleg a tranzakcióanalízis elmélyítésében lelem legnagyobb örömem. Bízom benne, hogy a dolgozat olvasói számára is ezt közvetítem.

Tétel típus:Postgraduális szakdolgozat
Témakör:Vállalati vezetés és politika
Pszichológia
Azonosító kód:14160
Képzés/szak:Vállalati belső és vezetői coach
Elhelyezés dátuma:02 Nov 2021 12:47
Utolsó változtatás:08 Ápr 2022 08:23

Csak a repozitórium munkatársainak: tétel módosító lap