Az szakszervezetek szerepe, jelentősége és megítélése napjainkban : A telekommunikációs és oktatási szektorra vonatkozóan

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom témájának választásakor a személyes szakszervezeti tagként való tapasztalásaim révén részem volt betekintést nyerni miként is működik, mennyire szervezett és hatékony az adott cégen belül a szakszervezet, érdekképviselet, mit is jelent ez személy szerint rám nézve, mitől jobb vagy nem jobb, hogy “képviselik az érdekeimet”. Hosszú időn át nem láttam, éreztem semmilyen “hatást, hogy ez most pontosan mit is jelent. Jót, rosszat? Mihez képest van elmozdulás egyik vagy másik irányba. Mit tesz, miről tárgyal az érdekképviselet, ami az életemre kihatással lehet. Nem volt információ a “honnan- hova” állapotáról, lényegében semmiről. Az viszont nyilvánvalóvá vált, hogy a tagok elképesztő ütemű fogyatkozása a szakszervezet felbomlásához vezetett. Ezért is döntöttem úgy, hogy jelen dolgozatomban kutatási kérdésem a szakszervezetek szerepe, jelentősége és megítélése napjainkban támáját dolgozza fel, így vizsgálatom célja, hogy a kutatatási módszertanok alkalmazásával szeretném megérteni és megértetni azon feltételezésemet, hogy a jelen napjainkban működő érdekképviseletek megítélése milyen ismérvek, hatások mentén változtak megalakulásuk óta, így két, általam választott szektorban, - telekommunikáció és oktatás - kezdtem el kutatásomat. Kutatási előfelvetésem az érdekképviseletek jelentőségének és hitelességének stagnálását vagy csökkenését feltételezem a jelent és a jövőt vizsgálva a munkavállalók körében két, egymástól tevékenységében és struktúrájában eltérő szektorban. A téma komplexitásából adódóan a kutatási szemléletemben a primer adatgyűjtési technikákat alapul véve egyaránt alkalmazom a kvalitatív és kvantitatív vizsgálati módszereket, azon belül is a kérdőíves felmérést és a félig strukturált, mélyinterjút a sűrű leírás módszertanával. Az eredmények feldolgozása során három egyértelmű határvonal rajzolódott ki a szakszervezetek jelentőségnek és megítélésének szempontból. Az egyik ilyen vonal maga az adott politikai környezet, jogszabályi, törvényi módosításokat tartalmazó adottság, amely a rendszerváltás után jelentős változásokat indukált a szakszervezeti jogosítványok tekintetében is, példaként említve a Munka Törvénykönyvének megváltoztatását. A másik határvonal a taglétszám csökkenése, amely mindkét szektor esetében jelentős visszaesést mutat a rendszerváltás eltelt idő óta, de ennek oka szektoronként eltérő. Az oktatási szektorban a válaszadók 34,6%-a elsődleges okként a megkeresés hiányát jelölte meg, míg a telekommunikációs szektorban a kiábrándultság miatti okot jelölték meg legtöbben a kérdőívet kitöltők. Fontos azonban megemlíteni, hogy bár a telekommunikációban dolgozó interjúalanyaim között többen a tagtoborzásban látnak növekedési lehetőséget, mégsem látják a potenciális tagjelölteket, akik arra várnak, hogy felkeressék őket. A tagszervezés sosem volt és sosem lesz egyszerű feladat, de jelentősége rendkívül fontos, ehhez hosszú távon kell és érdemes is átgondolni a szakszervezet jelenlegi működését és célul tűzni ki egy új, sikeres és prosperáló modell megteremtését. De valahol “rés van a pajzson”, ami a szakszervezet hatékonyságának negatív irányú megítéléséhez vezet. Harmadik határvonalként említeném meg, a lezajló és végbemenő generációváltást. Ez abból az aspektusból is fontos információ, hogy mind a kérdőíves, mind az interjús felmérésben résztvevők jelentős többsége a 40-60 közötti korsztályból (x generáció) származik, akik szerint a fiatal y generáció bevonásával, meggyőzésével, az általuk hozott lendülettel és egy dinamikusabb szemlélet változással van még esélye a szakszervezetnek újra kivívni hitelességét és jelentőségét és egy eredményesebb, kommunikatívabb irányba mozdítani működését. Be kell látni, hogy kiöregszik, kiöregedett az egykoron a szakszervezetet hittel képviselők jelentős része, akik sajnos ezt nem ismerve be nem hajlandóak a változásra, de létezik még rajtuk kívül számtalan tisztséget, tagságot ellátó személy, tudom hiszen találkoztam velük, akik képesek és akarnak is küzdeni a szakszervezetek létéért. Ők azok az emberek, akik tudásukat, tapasztalataikat átadva aktívan és tudatosan kell, hogy részt vállaljanak a tagtoborzásban is és nemcsak a tárgyaló asztalnál ülve próbálnak alkupozícióba kerülni egymást “eltaposva”, amit egyben kifogásként is használnak, hogy alapvető törvényi változások nélkül felesleges bármit is tenni, mert e nélkül semmi nem fog változni. Nem a kifogásokat kell keresni, mert attól nem lesz másképp megítélve, nem lesz nagyobb befolyása, beleszólása érdemi döntésekbe a szakszervezetnek, hiszen látható, hogy jelen állás tekintetében a két szektor által összegzett és megfogalmazott vélemények alapján a szakszervezet, mint érdekképviselet pusztán a “formalitása” miatt nem hoz változást a jövő nemzedékeinek sem. Ehhez még rengeteg belső munkát kell elvégezniük a szakszervezeteknek.