A hivatás megélése és megküzdés a társadalmi megbélyegzéssel a piszkos munkát végző munkavállalók körében

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom témája a hivatás megélése és a társadalmi megbélyegzés kezelése céljából alkalmazott megküzdési stratégiák vizsgálata a piszkos munkát végző munkavállalók körében. A témám által két, egymástól elsőre távoli fogalmat kapcsolok össze. A hivatás észlelése, megélése elsőre talán úgy tűnik, hogy főként olyan állások kapcsán lehetséges, amelyet a társadalom is pozitívan ítél meg. Azonban ez nem így van, a kutatásom során is sikerült bizonyítanom, hogy teljesen egyénfüggő, hogy ki mennyire elkötelezett munkája iránt. Foglalkozástól függetlenül, bárki képes hivatásként tekinteni munkájára, még olyan egyének is, akik időnként megbélyegzéssel szembesülnek a külső környezet által, mert valamilyen szempontból piszkosnak számító munkát végeznek. Egy adott munka nem csak fizikai értelemben lehet szennyezett, hanem szociális (például az érintett személy marginalizált közösségbe tartozó ügyfelekkel foglalkozik, szolgálatot tesz más embereknek) vagy morális (tolakodó, félrevezető viselkedés jellemezheti) értelemben is. (Ashforth – Kreiner, 1999). A társadalom ezek munkákat negatívan ítélheti meg, ami rossz hatással lehet az érintett munkavállalóra, hatással lehet az önbecsülésére, befolyásolhatja a munka iránti kapcsolatát. Ebből kifolyólag mára a nemzetközi szakirodalom különböző megküzdési stratégiákat azonosított, amely által az egyének képesek a megbélyegzésre reagálni. Mivel jelenleg még magyar mű nem született a témában, ezért a nemzetközi szakirodalomból kiindulva készítettem el kutatásomat. Kvalitatív kutatási módszert alkalmazva, 10 alannyal készítettem interjút főként a saját ismeretségi körömből, és hólabda technika segítségével. Szinte mindegyik alany eltérő munkaterületen dolgozik, ezzel szerettem volna biztosítani, hogy minél inkább szerteágazó kép alakuljon ki a témáról. Van köztük katona, pénzügyi tanácsadó, vasúti tolatásvezető, idősgondozó. Az interjúalanyok átlagéletkora 35 volt, a legfiatalabb alany 23 éves, a legidősebb 49. Az interjúk anonim módon kerültek rögzítésre, dolgozatomban a foglalkozásuk megemlítésével hivatkozok az alanyokra. Az interjúalanyokban közös volt, hogy elmondásuk szerint mindannyian hivatásként tekintenek munkájukra. Egyesek a munkájukban fontosnak tartották a másoknak való segítséget, míg mások számára az állandó kihívás, folyamatos innováció vagy a szülőktől, nagyszülőktől látottak tették attraktívvá az adott tevékenységet. Bár az okok eltérőek, de mindannyian jelentőségteljesnek érzékelték munkájukat. Az interjúk során az is kiderült, hogy mindannyian találkoztak már negatív társadalmi véleménnyel, és megtanultak reagálni rá, tehát megküzdési technikákat alkalmaznak. Van, aki csoportosan, más kollégák segítségével dolgozza fel a kellemetlen szituációt, míg mások az individuális megküzdést preferálják. Asfhorth és szerzőtársai (2007) és Meisenbach (2010) által azonosított megküzdési technikák szerint vizsgáltam az alanyaimat. Több olyan eset volt, ahol az alanyok alkalmazott technikái megfeleltek az elméleti meghatározásoknak, viszont az elmélettől eltérő megküzdési technikákat is sikerült azonosítani: a kívülállóknak történő magyarázkodás, vagy a kívülállók véleményének figyelmen kívül hagyása. Asfhorth és szerzőtársai (2006) négy stigmát (pervazív, felhigított, kompartmentalizált, idioszinkratikus) azonosítottak az adott foglalkozás szennyezettségének észlelt szélessége (piszkos munka aránya, mennyire központi jelentőségű az) és mélysége (szennyezettség intenzitására utal) által. A tanulmány alapján a pervazív stigmánál jellemző leginkább a társas megküzdés, az individuális pedig az idioszinkratikus stigma esetén. Az általam elvégzett kutatás nem teljesen ezt az eredményt hozta. Pervazív stigmánál a társas megküzdés mellett előfordult a másoknak való magyarázkodás és a negatív külső vélemény teljes ignorálása is, mint stratégia. Meglepő eredményt tapasztaltam a felhigított stigma esetén is, hiszen annak ellenére, hogy ott már kevésbé intenzív a szennyezettség, mégis előjött egy erős támogató légkör keresése. A felhigított stigma többi alanya megpróbálja elmagyarázni a kívülállóknak, miről is szól a munkája. Kompartmentalizált stigma esetén a külső vélemény figyelmen kívül hagyása volt a jellemző reakció, míg idioszinkratikus stigma esetén az alany a munkája pozitívumait emeli ki, arra próbálja meg felhívni a figyelmet. A kapott eredményekből látható, hogy teljes mértékben egyénfüggő, ki hogyan tekint a munkájára, mint ahogy az is, hogy ki hogyan ítél meg egy adott foglalkozást. Bizonyos munka jelenthet valakinek kiteljesedést, míg más egyáltalán nem végezné azt szívesen. Ezáltal egyes foglalkozásokat negatív társadalmi vélemény illethet, viszont az érintett egyének képesek megtanulni megküzdeni ezzel, és továbbra is végezni az adott munkát. Fontosnak tartom megjegyezni azt is, hogy érdemes lehet ezt a kutatást egy nagyobb mintaelemszámmal, minél több egymástól eltérő piszkos munka bevonásával is elvégezni, mert még részletesebb képet kaphatunk a témáról, és akár újfajta megküzdési technikák is azonosíhatók az eddig meglévők mellett.