Digitális oktatás, avagy változáskezelés a közoktatásban

Pőcze, Fanni Anna (2020) Digitális oktatás, avagy változáskezelés a közoktatásban. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Vezetéstudományi Intézet.

[img]
Előnézet
PDF - Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
1MB

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom a digitalis oktatás bevezetésével, valamint megvalósításával kapcsolatos kihívásokat vizsgálja, amelyekkel a tanárok szembenéztek 2020 tavaszán, a koronavírus járvány első hulláma miatt kialakult helyzetben. Az intézmények, általános iskolai szinttől egészen az egyetemi szintig a Kormány határozata alapján digitalis munkarendet vezettek be 2020. március 16-tól. Elemeztem az oktatási forma átalakulását, mint szervezeti változást, és ehhez a változásvezetési modelleket, mint elméleti keretrendszert alkalmaztam. Ezen túl megvizsgáltam, hogy milyen nehézségekkel találkoztak a pedagógusok a digitális munkarend folyamán, és azonosítottam, hogy milyen vezetői hiányosságok feloldása jelenthetett volna megoldást az egyes problémákra. Ezen túl kiváncsi voltam arra is, hogy a tanárok milyen vezetői szerepekben jelentek meg a távoktatás során, illetve milyen vezetési stílust alkalmaztak a diákokkal szemben. A változás és a változásvezetés fogalmának tisztázását követően bemutattam néhány ismert, gyakran alkalmazott változásvezetési modellt. Ezután a vezetés definícióját határoztam meg, és a Lewin, illetve Hersey és Blanchard által kidolgozott vezetési stílusokat írtam le részletesen, mivel ezeket használtam a kutatásban is. A vezetői szerepek közül részletesen bemutattam Mintzberg vezetői szerepeit, illetve a Kotter-féle menedzseri és leaderi szerepeket, hiszen ezeket is alkalmaztam az elemzés során. A téma aktualitását a koronavírus járvány miatt, a személyes találkozások csökkentése érdekekében a köznevelésben bevezetett digitális munkarend adja. 2020 márciusában érte el hazánkat is a világjárvány, ami miatt a külföldi példát követve nálunk is bevezetésre került a digitális oktatás általános iskolától az egyetemi szintig. A szakirodalom megismerése után kvalitatív kutatást végeztem a témában és félig strukturált interjúk segítségével hét olyan tanárral beszéltem, akik a digitális oktatásban részt vettek. Az interjúk során az alábbi három kérdésre kerestem válaszokat: (1) Hogyan oldották meg az iskolák/tanárok a digitális oktatásra való áttérést? (2) Milyen nehézségek merültek fel a távoktatás során? A kihívások megoldásában milyen szerepe lehet a vezetési ismereteknek?(3) Hogyan tudták tanítani, támogatni a diákokat a személyes találkozások hiányában? Az első kutatási kérdést vizsgálva az elméleti részben bemutatott változásvezetési modelleket szempontrendszerként alkalmaztam a digitális oktatásra való átállás elemzésekor. Az interjúalanyok tapasztalatait, illetve a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ oldalán közzétett ajánlásokat vetettem össze a szakirodalommal, és kiemeltem a lehetséges egyezőségeket, illetve a különbségeket. A második kutatási kérdésem során a tanárokat, mint beosztottakat vizsgáltam, és a velük szemben alkalmazott vezetési stílusokat azonosítottam. A digitális oktatás során fellépő nehézségeket, amikről az interjúk során beszámoltak, csoportosítottam, és meghatároztam, hogy milyen vezetői hiányosságok feloldása jelenthetett volna megoldást az egyes kérdésekben. Az utolsó kutatási irány során a tanárokat, mint vezetőket vizsgáltam, és elemeztem, hogy milyen vezetési stílusokat, vezetői szerepeket alkalmaztak. Különösen érdekelt, hogy voltak- olyan szerepek, amelyek a távoktatás során előtérbe kerültek a hagyományos oktatási formával szemben, illetve, ha igen, melyek voltak ezek. Végezetül összefoglaltam a kutatásom folyamatát majd további lehetséges kutatási irányvonalakat határoztam meg.

Tétel típus:MA/MSc szakdolgozat
Témakör:Oktatás
Innováció, tudásgazdaság
Azonosító kód:13702
Képzés/szak:Vezetés és szervezés
Elhelyezés dátuma:16 Márc 2021 07:52
Utolsó változtatás:16 Márc 2021 07:52

Csak a repozitórium munkatársainak: tétel módosító lap