Knittel, Martin and Nguyen, Dóra (2018) A PSD2 által teremtett lehetőségek a magyar kis- és középvállalatok számára. Outstanding Student Paper, BCE, Vállalkozás szekció.
|
PDF
- Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
937kB |
Abstract
Ma a pénzügyi szektor számottevő változáson megy keresztül, és sosem látott kihívásokkal küzd meg. A bankok alapvető funkciói veszélyben forognak a pénzügyi technológia felemelkedésének köszönhetően, a FinTech ma már érinti a kereskedelmi bankok összes tevékenység csoportját, tehát az aktív bankügyletek, passzív bankügyletek, fizetési forgalom és bankszolgáltatások csoportjait. Európában a FinTech cégek kevésbé szabályozott keretek között fejlődhettek, azonban a szabályozatlanságból kifolyólag számos területre nem tudtak belépni. 2015-ben az Európai Parlament elfogadta a PSD2 direktívát, mely jelentős változásokat hozhat a pénzügyi szektorban, és befolyásolhatja a kereskedelmi bankok és FinTech cégek jövőjét. Tanulmányunk célja, hogy megítéljük, milyen hatással lesz a PSD2 a kis- és középvállalati szektorra, milyen piaci lehetőségek nyílnak szereplőik előtt a direktíva bevezetésével. Hogy ezt megállapítsuk, a tanulmány elméleti bevezetése alapján elemezzük az iparágat Porter öt tényezős modellje segítségével, azonosítjuk a vállalkozások belépési korlátait, valamint kérdőív és piackutatás segítségével mérjük fel a piaci igényt a kis- és középvállalkozók által nyújtható szolgáltatásokkal kapcsolatosan. Ezt követően kijelöljük a vállalkozások lehetséges választási lehetőségeit a számukra elérhető stratégiák közül.
Item Type: | Outstanding Student Paper |
---|---|
Notes: | 2. díj |
Subjects: | Finance Management, business policy Accounting |
ID Code: | 11219 |
Specialisation: | Nemzetközi gazdálkodás, gazdálkodási és menedzsment |
Deposited On: | 21 Jun 2018 09:53 |
Last Modified: | 21 Jun 2018 09:53 |
Repository Staff Only: item control page