„Megéri versengőnek lenni?”: a közösségen belüli státusz és a versengésre való hajlam összefüggésének vizsgálata általános iskolások körében

Havelda, Anikó (2016) „Megéri versengőnek lenni?”: a közösségen belüli státusz és a versengésre való hajlam összefüggésének vizsgálata általános iskolások körében. TDK dolgozat, BCE, Szociológia II. szekció.

[img]
Előnézet
PDF - Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
1MB

Absztrakt (kivonat)

Általánosnak tekinthető az a felismerés, hogy az emberi közösségekben kialakul egyfajta hierarchia, differenciáció a csoporttagok között. Ez igaz az általános iskolás gyerekekre is, hiszen a diákok számára az iskola a kortárs társas kapcsolatok egyik legfőbb terepe. Minden osztályban vannak olyanok, akiket a társaik jobban vagy kevésbé kedvelnek, illetve akikre inkább, vagy kevésbé néznek fel – magas és alacsony státuszú diákok. A versengés pedig a társas magatartás egyik legalapvetőbb formája. Az iskolai élet is számos lehetőséget nyújt a versengésre, legyen szó a jegyekről, a tanár szeretetéről, az osztályközösségben betöltött szerepről, vagy akár a társak megbecsüléséről, szeretetéről – tehát a közösségen belüli státuszról. Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy az osztályban elfoglalt státusz hogyan függ össze a versengésre való hajlammal. A versengő gyerekeket inkább, vagy kevésbé tartja nagyra az osztályközösség? Arra szeretnék választ kapni, hogy jellemzően milyenek a versengő osztálytársakkal kapcsolatos attitűdök általános iskolások körében: inkább felnéznek rájuk a társaik, vagy ellenkezőleg, inkább lenézik őket? Az elemzéshez az MTA TK „Lendület” RECENS Kutatócsoport „Verseny és negatív hálózatok” elnevezésű projektjének longitudinális kapcsolathálózati adatait használom fel, mely 2013 szeptemberétől 4 hullámban gyűjtött adatokat általános iskolások körében. Az elemzés hozzájárul ahhoz, hogy komplexebb képet kapjunk a diákok baráti és státusz viszonyairól, valamint a versengéssel kapcsolatos egyéni attitűdökről.

Tétel típus:TDK dolgozat
További információ:1. díj
Témakör:Oktatás
Szociológia
Azonosító kód:10299
Képzés/szak:Szociológia
Elhelyezés dátuma:07 Dec 2017 13:10
Utolsó változtatás:07 Dec 2017 13:10

Csak a repozitórium munkatársainak: tétel módosító lap