Az etikus design keretrendszer mint CSR-alternatíva

Absztrakt (kivonat)

A dolgozat feltérképezi a digitális hálózati média eszközeinek és társasmédia-platformjainak a felhasználók pszichológiai gyengeségeit kihasználó működésének ellensúlyozására megalkotott, úgynevezett „etikus design” kezdeményezést, amely a digitális termékek felhasználói jólétet maximalizáló megalkotása mellett érvel. A jelenséget abból a szempontból mutatja be, hogy ezen filantróp megközelítés miként kapcsolódik a vállalatok társadalmi szerepéhez. A dolgozat célja az emberközpontú kezdeményezés feltárása; valamint annak a kutatási kérdésnek a megválaszolása, miszerint az etikus design keretrendszere képezheti-e a technológiai vállalatok CSR-tevékenységének szerves részét. A szakirodalmi áttekintés a problémakör társadalmi, gazdasági és pszichológiai háttérének vizsgálata során felhasználja többek között Aczél Petra „Műveljük a médiát!” című könyvének „Médiaműveltség” című fejezetét a figyelemgazdaság kapcsán, Bojár Gábor és Bőgel György tanulmányait az információs robbanás és a Big Data témakörében, illetve Robert Cialdini „Hatás” című könyvét a társadalmi kölcsönösség elvének pszichológiai befolyásolása kapcsán. Az etikus design kezdeményezés egy fiatal jelenség, így nem rendelkezik még átfogó szakirodalommal. Éppen ezért a feltárás az aktív designerek (pl. Tristan Harris) online cikkei és a „Humane by design” elnevezésű internetes platform alapelveire épült kiegészülve a vállalati etikai témakörében íródott tanulmányokkal. A dolgozat a vállalatok társadalmi szerepét és a CSR-t mint vállalati tevékenységet Chikán Attila „Vállalatgazdaság” című könyve alapján ismerteti. Az empirikus kutatás a kérdőív és a szakértői interjúk eszközeit alkalmazta. A kérdőív 212 kitöltőjének válaszait két elemzési egység – a Z generáció és a Z előtti generációk – szerint értékelte a dolgozat. Az eredményeik alapján megállapítható a Z generáció magasabb fokú kitettsége a digitális termékek által szorongást kiváltó és viselkedést befolyásoló pszichés háttérjelenségeknek (pl. instrumentális kondicionálás, FOMO, társadalmi kölcsönösség elve). A kitöltők pozitív attitűdöt tanúsítottak az etikus design alapelvei irányába, és előnyben részesítenék az edukatív tartalmakat készítő vállalatokat. Emellett tisztában vannak saját felelősségükkel a digitális egészség kérdéskörét illetően, ugyanakkor kritikusak a techcégek társadalmi felelőssége kapcsán. A már elérhető edukatív tartalmak egyik legaktuálisabb példája a „The Social Dilemma” című dokumentumfilm, amelynek változója mentén megállapítható, hogy a megtekintők nagyobb mértékben osztják meg a felelősséget az érintettek között, és nagyobb arányban részesítik előnyben az etikus vállalatokat, mint a filmet nem ismerők csoportja. A szakértők (Kollin Zoltán, IBM Budapest Lab; dr. Vinnai Balázs, IVSZ elnöke; Kőszegi András, márkatanácsadó) is egyetértettek a probléma relevanciájában, és a vállalati oldalról hosszútávon kifizetődőnek találták a fogyasztók edukációját, aminek sikeressége függ a tartalom kontextusától. A gyakorlati megvalósításra a dolgozat nem adott választ, illetve az oktató jellegű CSR-aktivitás üzleti eredményekre gyakorolt, kimutatható hatására sem. Éppen ezért érdemes lehet több efféle tartalom és kurzus tematikájának összeállítása az alapelvek mentén, és eredményességük fókuszcsoportos vizsgálata.