Fordulat a napenergia finanszírozásában

Absztrakt (kivonat)

Napjainkban az emberiség rendelkezésére áll a fejlett technológia, amellyel megújuló forrásokból állíthatná elő a számára szükséges energiát. A fosszilis energiahordozók mai aránya az energiatermelésen belül hosszú távon nem fenntartható. Az átállás tisztább forrásokra, környezetünk védelmének biztosítása mellett, jelentős pénzügyi lehetőségeket teremt. Szakdolgozatomban az Egyesült Államok napenergia piacával foglalkoztam, mely jelentős növekedést mutatott az utóbbi néhány évben. Napjainkig a napenergia rendszerek telepítését az ezzel foglalkozó vállalatok saját tőkéjükön kívül jellemzően bankhitelekkel és speciális adótőke segítségével finanszírozták. Az adótőke finanszírozás keretében egy entitás tőkével járul hozzá a napenergia projektekhez, cserébe pedig befektetésének 30%-val megegyező összeget írhat le a fizetendő adójából. Ez tehát az állam egyik eszköze a napenergia szektorbeli befektetések ösztönzésére. Az adótőkén kívül más támogatásokat is nyújt az állam, melyeknek lényeges szerepe volt a napenergia technológia elterjedésében. Sajnos azonban az állami ösztönzők egy része a közelmúltban megszűnt, illetve az érvényben maradók közül van, amelyik néhány éven belül mérséklődni fog. Ezek miatt várhatóan csökken a jövőben rendelkezésre álló források mennyisége. A szektor növekedési trendje az előzőekkel ellentétes, az egyes szereplőknek a visszaszoruló tőkével szemben megnövekedett mértékű forrásokra lenne szüksége. Ráadásul mindezek mellett egy olyan üzleti modell van elterjedőben, amelyben az ügyfelek a napenergia rendszerek kezdeti megvásárlása helyett szerződések keretében hosszú távon fizetik ki azt, ami azt jelenti, hogy a napenergia rendszereket kínáló vállalatoknak kell induláskor finanszíroznia azokat. Mindezek hatására a szektor a tőkepiacok felé fordult, melynek eredményeként számos likvid befektetési forma merült fel potenciális lehetőségként. Ezeket az alternatívákat bemutattam a szakdolgozatomban, kiemelve az értékpapírosítást. Az utóbbi keretében egy új eszközosztályt hoznak létre az eszközzel fedezett értékpapírok piacán. Ezek az értékpapírok napenergia rendszerek használói által generált pénzáramlásokon alapulnak. A téma fontosságát az adja, hogy az első kibocsátás csupán néhány hónapja, 2013 novemberében zajlott le, ezért rendkívül időszerű vele foglalkozni. A napenergia befektetésekkel szemben, a megújuló befektetésekhez hasonlóan, egyelőre óvatosak a befektetők. A napenergia rendszerek által generált pénzáramlásokon alapuló értékpapírok kockázatait ismertettem a dolgozatomban. E kockázatok közül kiemelendő a historikus energiatermelés és az ügyfelek csődrátáját tartalmazó adatsorok hiánya. A minél hosszabb adatsorok ugyanis kulcsfontosságúak a hitelminősítési eljárás során, melynek eredményének a befektetők nagy jelentőséget tulajdonítanak. A bemutatott kockázatok azonban nem tették kivitelezhetetlenné az értékpapírosítást, és a SolarCity 2013 novemberében végre is hajtotta a szektor első kibocsátását, létrehozva a napenergia eszközökkel fedezett értékpapírok osztályát. Ezt a kibocsátást részletesen bemutattam a szakdolgozatomban. A tranzakció 54,4 millió dolláros mérete kicsinek számít, azaz más, elfogadottabb eszközfedezetű értékpapírok kibocsátásakor jellemzően több pénzt vonnak be. E mellett azt is megállapítottam, hogy a befektetők bizalmatlanságának kezelésére igyekeztek úgy strukturálni a terméket, hogy az minél biztonságosabb legyen. Ezt gyakorlatilag úgy érték el, hogy a veszteségek nagy részét kezdetben a kibocsátó entitás könyveli el. A befektetők így nagyobb eséllyel kapják vissza kamatostul a befektetett pénzüket, amelynek nagy szerepe volt abban, hogy a Standard & Poor’s értékelésében befektetési kategóriába sorolta az értékpapírokat. A strukturálás eredményeként azonban a vállalat a potenciálisnál kevesebb tőkét vont be. Szakdolgozatom keretében vizsgáltam, hogy a befektetői hozzáállástól függően mennyivel több, illetve kevesebb tőkét szerezhetett volna a vállalat az értékpapírosítással. Ehhez Alafita és Pearce az Energy Policy-ben megjelent 2014-es cikkében ismertetett modelljét vettem alapul. A kellő módosítások és a SolarCity esetére való specifikálás után az épített modellemmel megállapítottam, hogy a vállalat akár 24,5 millió dollárral is több pénzt vonhatott volna be a kibocsátásával. Ezen kívül stresszteszteket is végeztem az épített modellem segítségével. A stressztesztek eredménye azt mutatja, hogy ha az értékeléshez használt változók értékei a feltételezettnél lényegesen kedvezőtlenebbül alakulnak, a befektetők akkor is terv szerint kifizethetőek. Ez szintén azt támasztja alá, hogy a strukturálásnál a bankárok igen biztonságossá igyekeztek tenni az értékpapírokat. Remélhetőleg néhány éven belül a befektetők bizalma megnő a napenergia befektetésekkel szemben, illetve rendelkezésre állnak majd a hitelminősítéshez szükséges adatbázisok. Ilyen esetben nagyobb, hatékonyabb kibocsátások várhatóak. Végezetül azt vizsgáltam, hogyan segíthetné a kormányzat az értékpapírosítás elterjedését a napenergia szektorban, illetve, hogy ez nagyságrendben milyen költséggel járna. A piac potenciális méretéből kiindulva megállapítottam, hogy bár ez eltérő megoldásokat kíván, nem igényelne kiugróan több pénzt az államtól, ahhoz képest, amennyit az eddigi ösztönzőkön keresztül a napenergia szektor támogatására fordított.