Az állami szerepvállalás értékelése a kockázati tőkepiacon

Absztrakt (kivonat)

A kockázati tőke jelentősége vitathatatlan a technológia intenzív és innováció orientált kis és középvállalkozások fejlődése kapcsán. A kockázati tőkések nemcsak forrást biztosítanak ezen vállalkozásoknak, hanem professzionális menedzsmenttudásukkal és tanácsaikkal is segítik őket. Olyan értéket adnak ezeknek a vállalkozásoknak, amit a banki hitelezés során nem kapnának meg. Nekik köszönhető számos vállalkozás sikere, amelyek globális vállalattá nőtték ki magukat, neves példák erre az Apple Computer, a Facebook vagy a Microsoft. A kockázati tőke sikereit látva sok országban indítottak különféle programokat annak támogatására és az ágazat megerősítésére. Az állami beavatkozás azonban mindig magában hordozza a piactorzítás veszélyét és ezért sokan vitatják létjogosultságát. A kis és középvállalkozások helyzetét nézve azt láthatjuk, hogy nagy szükségük van a támogatásra és a válság alatt még inkább romlottak finanszírozási kilátásaik. Az induló kisvállalkozások nem rendelkeznek az elvárt biztosítékokkal és üzleti tervük is túl kockázatos a bankok számára a hitel nyújtásához. Különösen igaz ez az innováció orientált iparágakban, ahol nagyfokú bizonytalansággal kell szembenézniük. Ennek a résnek a kitöltésére szakosodtak a kockázati tőkések, akik hatékonyan tudják kiválasztani és monitorozni a vállalkozásokat. Ennek ellenére nem születik annyi befektetés, mint amennyi optimális lenne. De vajon az államnak kell-e ösztönöznie a magánbefektetőket? Milyen következményekkel jár a beavatkozás? A szakértők a szerepvállalás mellett és ellen is foglalnak állást, sokszor vita tárgya mit ajánlanak. Ebben is megmutatkozik, hogy milyen összetett problémával állunk szemben. Ami az egyik ország gyakorlatában jól működött, az korántsem biztos, hogy máshol is jól alkalmazható majd. Az is megkérdőjelezhető, hogy el lehet-e indítani mesterségesen a kockázati tőke fejlődését vagy annak hiánya a piaci mechanizmusok működésének természetes velejárója. Ebben a dolgozatban azt vizsgáltam, hogy van-e az államnak létjogosultsága beavatkozni a kockázati tőkepiac működésébe. Ezt mind az empirikus kutatásokat áttekintve, mind elméleti síkon, modellezve is megnéztem. A kormányok az innováció és technológia intenzív vállalkozásoktól várják a gazdaság növekedését és a munkahelyteremtés lehetőségét. Az állami szerepvállalást leginkább a kockázati tőkepiaccal összefüggésbe hozható piaci kudarcokkal lehet indokolni. A felek között aszimmetrikus informáltság áll fenn, mert egyik a másik területén nem rendelkezik tapasztalattal és a másik erőfeszítésit nem, csak annak eredményét tudják megfigyelni. Ráadásul ebben az esetben kettős morális kockázatról van szó. A kontraszelekció problémája szintén hozzájárul ahhoz, hogy nem születik annyi befektetés, mint amennyi a társadalom szintjén optimális lenne. Az állam széleskörű eszközrendszerrel rendelkezik a beavatkozási módokat tekintve. Dolgozatomban a közvetett módok, mint az adópolitika vagy szabályozás helyett a közvetlen, hitel- és garanciaprogramok, társfinanszírozás és az állam által létrehozott alapok hatásait vizsgáltam a kockázati tőkepiacon. Az empirikus kutatások leggyakrabban a kiszorító hatást említik negatív kritikaként. Ebben az esetben nem bővül a tőke kínálata, hanem az állam versenytársként lép fel a magán alapokkal szemben, akiknek végezetül a rosszabb minőségű projektek maradnak. Az állami tulajdonú alapok hatékonyságát ugyancsak megkérdőjelezik a szignifikánsan alacsonyabb hozamok is. Ha ez összekapcsolódik a kiszorító hatással, akkor az okozott kár különösen súlyos lehet. A másik gyakran alkalmazott érv a beavatkozás ellen, hogy az állami tisztségviselők nem tudják azt a professzionális menedzsmenttámogatást nyújtani a vállalkozásoknak, mint a magánszektorbeli befektetők. A kockázati tőkések speciális tudásuk révén adnak nagy hozzáadott értéket a vállalkozásoknak és így érnek el olyan gyors növekedést. Ha az állami alapok csak tőkét tudnak nyújtani, az nem elegendő. Továbbá a kormányzati programok sokszor ki vannak téve a politikai befolyásnak is, ami további torzításokat okoz a gazdaságnak. Az eredmények ugyanakkor nem voltak egységesek, volt példa a sikeres programokra is. A kockázati tőke kínálatának bővülését és a foglalkoztatás növekedését eredményező programok megmutatták, hogy lehetséges hatékony beavatkozás, ha azt az ország sajátosságaihoz igazítják. Az állami szerepvállalás modellezéséhez Schertler (2000, 2002a, 2002b)1 munkáit használtam fel. Ennek során három részre osztottam a modelljét, a tisztán piaci helyzetre, az állami támogatásra és a társfinanszírozásra. Mindegyik rész után megnéztem néhány szimulációt, bővítve munkáját, hogy az eredményeket még szemléletesebbé és érthetőbbé tegyem. Ennek során az Excel Visual Basic alkalmazásába vittem fel a modellben adott erőfeszítés és kifizetésfüggvényeket, majd adattáblák segítségével megnéztem, hogy különböző szituációkban milyen eredmények születnek. Vizsgáltam a paraméterek érzékenységét és arra kerestem a választ, mi ad nagyobb hozzáadott értéket a vállalkozásnak és mi a mögöttes tartalma a paramétereknek, mert ez a modellből hiányzott. Azt is néztem, hogyan befolyásolja az állami szerepvállalás a szereplők viselkedését és milyen következtetések vonhatóak le ebből. Végezetül a modell eredményeit összehasonlítottam az empirikus kutatásokkal is. Az állami beavatkozás során az volt megfigyelhető, hogy a vállalkozó és a kockázati tőkés is csökkentette erőfeszítésit, mert ösztönzésük is csökkent. A modell legfőbb eredményeként azt vontam le, hogy szükség lehet beavatkozásra fejletlen kockázati tőkepiacon. Ekkor ugyanis belépésre ösztönöz alacsony tapasztalattal rendelkező kockázati tőkéseket, akik így tapasztalatszerzési lehetőséghez jutnak. Így olyan vállalkozásokat is finanszíroznak, akiket tisztán piaci helyzetben visszautasítottak volna. A kockázati tőkések a program végére olyan tudásszintet érhetnek el, amivel már önmaguktól hajlandóak és sikeresen tudnak finanszírozni vállalkozásokat. Ezután az állami szereplőnek ki kell vonulnia és engednie kell a piaci mechanizmusokat érvényesülni. A modell eredményei összhangban voltak az empirikus kutatásokkal, mert a programok a még fejletlen kockázati tőkepiacon vezettek több vállalkozás finanszírozásához. Az alacsonyabb hozamok mindkét helyen megjelentek, ami alapján hatékonyabb, ha nem állami tulajdonú alapok kezelik a forrásokat, hanem társfinanszírozóként vesznek részt a magánszektorbeli befektetők mellett. Ezáltal megnövelik a tőke kínálatát és a hiányzó menedzsmenttudást pedig a kockázati tőkés tudja biztosítani. Emellett fontos olyan környezet kialakítása, ahol könnyen egymásra talál a befektető és a vállalkozó, az információs problémákat pedig megfelelő intézkedésekkel csökkentik. Az állami beavatkozást mindenkor az adott ország sajátosságaihoz és adottságaihoz kell igazítani. A még fejletlen kockázati tőkepiacon szükség lehet az állami részvételre, a piaci szereplők érdeklődésének felkeltésére és a bizalom megerősítésére, de mértékét és módját úgy kell kialakítani, hogy az a legkevésbé legyen torzító. A beavatkozás lehet indokolt, de csak átmeneti időre, hosszútávon olyan kockázati tőkepiac elérése a cél, ami önállóan tud működni és továbbfejlődni.