Ricardói ekvivalencia tesztelése a magyar gazdaságra

Absztrakt (kivonat)

A fejlett világ számos országa jelentős mértékben eladósodott. Némelyikük adóssága több, mint éves GDP-je, ezért fontos tudni, hogy milyen hatásai vannak az államháztartás adósságának a gazdaság működésére. Az államok bevételei csökkentek, míg kiadásaik nem csökkentek, a gazdasági mentőcsomagok és a szociális ellátások révén, inkább növekedtek az elmúlt években. A költségvetési deficit kezelésére két gyakran alkalmazott módszer létezik. Az első, hogy az állam növeli a pénzkínálatot és a segniorage által többletbevételhez jut, valamint a felhalmozódott adósságát elinflálja. A másik megoldás újabb kölcsön felvétele lehet, ami ugyan a magas eladósodottság mérséklését nem segíti elő, azonban a költségvetési deficit problémáját megoldja adóemelés nélkül. Ekkor figyelembe véve, hogy a kormányzati kiadások mértéke meghaladja a kormányzati bevételeket, a deficit mértékével megegyező értékű pénz áramlik a gazdaságba, ami be nem fizetett adóként a háztartásoknál jelenik meg. Fontos kérdés, hogy ezzel a többletjövedelemmel mit kezdenek a háztartások. Szokásos gazdaságpolitikai feltételezés, hogy egy részét fogyasztásra költik. Ezzel növelik az összkeresletet és így rövid távon a kibocsátást is, azonban hosszú távon tőkekiszorító hatása van a fogyasztók költekezésének. Ezzel szöges ellentétben áll a ricardói elvivalencia elmélete, amely azt állítja, hogy az adófizetők nem fogyasztanak többet, tudván, hogy a jelenlegi deficitet és annak kamatait nekik kell a jövőben visszafizetniük, erre felkészülve a teljes összeget megtakarítják. Az elméletet már sokan tesztelték valós adatokon, azonban a magyar gazdaság adataival, tudomásunk szerint eddig nem végeztek empirikus vizsgálatot a ricardói ekvivalencia tesztelésére. Ezért kutatásunk célja megvizsgálni, hogy az elmélet alátámasztható-e a magyar adatok alapján. A vizsgálatot ökonometriai módszerekkel fogjuk vizsgálni. Ellenőrizzük, hogy a háztartások vagyona és az államháztartás vagyona valóban úgy alakul-e, ahogy azt a ricardói ekvivalencia jósolja. Ehhez azt fogjuk tesztelni, hogy az megfelelő idősorok kointegráltak-e. A dolgozat első részében szemügyre vesszük az adósságból finanszírozott deficit elméletét. A fejezet tartalmazza a hagyományos megközelítésnek nevezett elméletet, amely után a ricardói ekvivalenciát elemezzük. Kimondjuk azokat a szigorú feltételeket, amelyek fennállása esetén teljesül az ekvivalencia. Ezek részleteit és fennállásuk kérdéseit a fejezet harmadik részében külön-külön is vizsgáljuk. A második fejezet tartalmazza a számítások eredményeit, ezek ismertetése előtt az idősor részleteit ismertetjük, majd a kointegráció alapjait taglaljuk. Ezután az Engle-Granger eljárást mutatjuk be, amit számításaink részletes leírása követ. Végül az eredmények közgazdasági értelmezése olvasható.