A banki könyvi kamatlábkockázat prudenciális kérdéseinek vizsgálata a válság tapasztalatai alapján

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom témája a banki könyvi kamatlábkockázat és annak prudenciális vizsgálata. E témának a fontosságára az utóbbi években lezajlott válság hívta fel a figyelmet. A pénzügyi krízis idején a bankok még csak ismerkedtek az új bázeli szabályozás kihívásaival, és a szabályozó szervek részéről sem volt még kialakult gyakorlat. Az új szabályozói keretrendszer megteremti a feltételeit annak, hogy a bankok saját maguk által kifejlesztett kockázatmérési és kezelési rendszereket használjanak a számukra ideális gazdaságilag szükséges tőke meghatározásához. A banki könyvi kamatlábkockázat szabályozása szintén új eleme a prudenciális elvárásoknak. A kockázat a Bázel II. második pillére alatt került bevezetésre, így ezzel kapcsolatban nincs minimális tőkekövetelmény-elvárás, hanem az intézményeknek a gazdaságilag indokolt tőkét a belső tőkeszámítás során kell meghatározni. Ez azt jelenti, hogy az intézményeknek egy viszonylag új területen, új keretek között kellett megfelelnie. A szabályok 2008-ban léptek életbe, így már lezajlottak az első felügyeleti vizsgálatok. Úgy vélem, érdemes a szabályozás kérdéseivel a bevezetés és a felügyeleti eljárások tapasztalatai alapján alaposabban foglalkozni, annak érdekében, hogy a jövőben hatékonyabbá váljon, mind a szabályozói, mind a banki gyakorlat. Dolgozatomban elsősorban a szabályozás oldaláról jártam körül a témát, de a vizsgálat során a bankok szempontjait is figyelembe vettem. Elemzésem során arra kerestem a választ, hogy a kvantitatív szabályozásban, a stressz-teszt számára előírt kamatlábsokk megállja-e a helyét egy ténylegesen bekövetkező válságos környezetben. Elemzésemben azt a következtetést vontam le, hogy a jelenleg használatos sztenderdizált kamatlábsokk nem biztosít minden esetben megfelelő információt a sokk okozta veszteségekről, így a bankok tőkeszükségletéről sem. Ez különösen olyan országok bankjai számára igaz, ahol az ország pénzügyi helyzete nem stabil. Véleményem szerint érdemes további kutatásokat végezni és új faktorral bővíteni az előírt kamatlábsokk számításának a módját. Ezt indokolja, hogy a második pillér keretében szerepel országkockázattal szembeni tőkekövetelmény, de Magyarországon mindössze a bankok negyede tartotta ezt a kockázatot materiálisnak 2008-ban, annak ellenére, hogy az ország rossz pénzügyi kilátással bírt, tovább jelentős volt a lakosság deviza-kitettsége és a gazdaság exportfüggősége is. A felügyeletek és az intézmények együttműködésének tapasztalataiból az állapítható meg, hogy a bankok jelentős része nem törekszik a minőségi belső kockázatmérési és kezelési rendszerek bevezetésére, hanem a felügyelet által bemutatott egyszerű módszereket veszi át. Véleményem szerint ez a helyzet javítható az által, ha a felügyeletek kidolgoznak egy több szintű ún. „best practice” rendszert, mely alapján javaslatot tudnak tenni – az arányosság elvének megfelelve – a bank portfóliójának komplexitása szerint a bevezethető fejlett módszertanokról, melyeket a szakma és az üzleti élet is elismer. Úgy vélem, a kamatlábkockázat jobb méréséhez és kezeléséhez szükség van új módszerek kidolgozására, mellyel a kockázat teljes hatása figyelembe vehető. Ezzel kapcsolatban bemutatok egy kutatást, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy a banki könyvi hitel- és kamatlábkockázat hatásait külön-külön vizsgálva a teljes hatást lényegesen alulbecsülhetjük.