Hős vagy áldozat? A női ábrázolásmód vizuális retorikai elemzése három korszakon át

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozat a vizuális retorikát kívánja bemutatni, és annak fontosságát elemezni, ehhez segítségül különböző korszakokból kiválasztott ikonikus filmek női főszereplői fognak alapul szolgálni. A dolgozat tervezett célja az, hogy bizonyítást nyerjen az, hogy a női ábrázolásmód az elmúlt századokon keresztül a pozitív irányba változott. A nőt, mint áldozati mintába zárt szereplőt szeretném elemezni, vagyis, hogy az ábrázolás móduk kevésbé patriarchális a bemutatásuk inkább feminista jellemzők megfigyelhetőek a viselkedésükben és a kinézetükben, de az alapvető sztereotípikus jellemzők megmaradtak. A dolgozatban többek között olyan elméleti kutatók munkásságára fogok támaszkodni, mint Aczél (2012), Arisztotelész (1999), Erving Goffman (1976), Foss (2005), Ilie (2018), Adamik Tamás (2010) és Andersen & Klatzky (1987). A kutatás relevanciája abban mutatkozik meg, hogy egyszer mindenkinek volt példaképe, és mindenki szeretett volna a színésznők által megformált karakterekhez hasonló életet, így egy-egy kitalált szerepnek hatalmas befolyása van személyes, de társadalmi szinten is. Kutatási kérdéseim során választ fogok kapni, arra, hogy melyik korban van a legtöbb áldozati szerep, valamint, hogy melyik színésznő van a legtöbbször áldozati mintába zárva, továbbá pedig, hogy a korszakokon keresztül a női áldozati minta bemutatása változik-e. Hipotézisemmel azt kívánom alátámasztani, vagy cáfolni, miszerint a női főszereplős filmek mindig áldozatnak mutatják be a nőket, akiknek a sikerhez szükségük van a férfiak segítségére, nem jellemző a hősnő megjelenítés. A kutatási alapot három korszak fogja szolgálni, az 1930-50-es évek, az 1960-90-es évek és a 2000-es évek. Az 1930-50-es évekből a legikonikusabb kiválasztott női színésznők Marilyn Monroe (1926-1962) és Audrey Hepburn (1929-1993), az 1960-90-es évek női színész ikonjai közül Sandra Bullock (1964-), Julia Roberts (1967-). A 2000-es évek meghatározó női filmcsillagai Jennifer Lawrence (1990-) és Emma Watson (1990-). A megadott korok és a színésznők mentén az IMDB alapján legjobbra értékelt filmek alapján elemzi a filmeket, amelyek meghatározóak a társadalomra is: 1930-50-as évek: Van, aki forrón szereti (1959), Álom luxuskivitelben (1961), 1960-90-es évek filmjei: Micsoda nő (1990), Aludj csak, én álmodom (1995), a 2000-es évek filmjei: Az éhezők viadala (2012) és a Kisasszonyok (2019). Metodikáját tekintve a dolgozat kvalitatív tartalomelemzési módszertant alkalmaz. Valamint elemzi még a sztereotípiák megjelenését, és annak bebizonyítását, hogy miként adnak valótlan képet a nőkről a filmek. Az elemzéshez Jonathan Charteris Black kutatását alkalmazom, amely az Analyzing Political Speeches: Rhetoric, Discourse and Metaphor (2014, második kiadás) című kiadásában jelent meg. Minden filmből öt jelenet kerül kiválasztásra, női monológ, nő-férfi párbeszéd, nő-nő párbeszéd, film bonyodalmának a jelenete és a film utolsó párbeszéde, melyet három részről elemzem, a kiválasztott jelenetekben elhangzó beszédek körülményeit, a beszédek nonverbális jeleit és a beszédek interpretálását a nézőben. Az elemzés végén, a kiválasztott színésznők filmekben alakított karakterét is össze fogja hasonlítani egymással, a legújabbat a régebbi filmekkel. A vizsgálni kívánt problémát a retorika, és a filmelméletet kutatva és bemutatva fogja felépíteni, egészen a jelenlegi állásig, vagyis az aktuális véleményig a nőkről. A szakirodalom segítségével fogja ismertetni a sztereotípiákat, és a szimbólumokat is, valamint az áldozati mintát is. Fontos része lesz a dolgozatnak a tipikus női jellemzők átalakulása is, hiszen a filmek igyekeznek a valóságot tükrözni, és bemutatni a nézőnek, aminek a hatására sokszor a karakterek jellemvonásaival azonosulunk. A kutatás során bebizonyosodott, hogy a modernebb filmekben pozitív irányba változott a nőkről alkotott általános kép egy karakter hatására, azonban az alapvető sztereotípiák megmaradnak, és az okos nő még mindig nem kap elég lehetőséget. A kutatás alatt bebizonyosodást nyert, hogy az 1930-50-es években voltak a nők a legtöbbször áldozatnak bemutatva, főleg Marilyn Monroe (1926-1962) karaktere. Sokszor van még továbbá Sandra Bullock (1964-), is áldozati szerepbe zárva. A legnagyobb változás a korszakokon keresztül az 1930-50-es évek és a 2000-es évek filmjei között figyelhető meg, hiszen Jennifer Lawrence (1990-) már, mint okos nő van ábrázolva. A hipotézist megvizsgálva megfigyelhető, hogy az említett filmekben a nők a legtöbbször férfiak segítségével nyernek feloldozást, és kapják meg a boldogságot. A dolgozat eredményeit befogadói oldalról is meg lehetne vizsgálni fókuszcsoportos interjúkkal, ahol korosztályokon keresztül is meg lehet állapítani a nézők véleményét a korok női ábrázolásmódjáról, valamint az áldozati minta változásairól.