Faragó, András Levente (2022) Történelmi idők viharában : A felvidéki magyarság története a XX. század első felében és ennek a hatása az onnan származó fiatalok identitására. BA/BSc szakdolgozat, BCE Kommunikáció és Szociológia Intézet, Szociológia és Társadalompolitika Tanszék.
|
PDF
- Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
433kB |
Absztrakt (kivonat)
Szakdolgozatomban a felvidéki magyarság XX. századi történetével és az ebből az időszakból fennmaradó családi visszaemlékezésekkel, illetve azok mélyebb megőrzésének és felidézésének hatásaival foglalkozom. A dualizmus korától az 1938-tól 1945-ig tartó „magyar idők” végéig mutatom be ezt az időszakot. Kutatásom fontos része feltárni, hogy hogyan is hatnak ezek a visszaemlékezések a mai 18-35 év közötti generáció identitására, különös tekintettel a nemzeti identitásukra, illetve az, hogy az egyéb tényezők alapján jellemezzem a felvidéki magyarság identitástudatát. A szakirodalom segítségével bemutatom a Felvidéket mint régiót, ismertetem a nemzeti identitás fogalmát és jellemzőit, érintve a kisebbségi közösségek és a felvidéki magyarság identitását és annak utóbbi változásait a 20. század első felében. Kutatásomban fontos szerepet kapnak a Felvidék etnikai képének a változásai, azok a bemutatása a különböző korszakok során. Itt nemcsak a népszámlálások eredményeit, hanem azok hibáit is, illetve a téma más aspektusait is ismertetem. A téma mélyebb megértéséhez kvalitatív kutatást végeztem, amely során 6 egyéni mélyinterjút készítettem Felvidékről származó magyar fiatalokkal és a fentebb említett kérdésekre kerestem a választ. Szeretném megismerni, hogyan maradtak fent a családtörténetek, mennyire élesen él akár generációkon keresztül a múlt a fiatalabb generáció tagjaiban és, hogy hogyan hat mindez identitásra, illetve milyen mértékben támasztja alá a szakirodalmat. Az eredmények alapján összeségében kijelenthető, hogy az interjúalanyokat érdekli a családjuk története, és a lehetőségekhez képest mély és pontos emlékeket tudnak felidézni és körülírni. Mindannyiuk esetében befolyásolják a visszaemlékezések az identitást, annak kialakulásától kezdve a jelenlegi formálódásáig bezárólag, tehát a felmenőik története és emlékezete ezáltal generációkon át fennmaradt a családi emlékekben és az identitásban. Ez összességében segíti az interjúalanyok önmeghatározását és erősíti a nemzeti identitásukat, de egyúttal nehezíti is a traumák feldolgozását. Interjúalanyaim a kisebbségi sors és megpróbáltatások ellenére erősek a magyar nemzeti identitásukban és büszkén vallják is a származásukat, még akkor is, ha ezért meg is olykor negatív bánásmódban részesülnek. Teszik mindezt a felmenőik megbecsülése miatt is, akik a történelem viharjaiban is megőrizték az identitásukat, akkor ez számukra is a minimum. Kutatásom annak feltáró jellegéből eredően nem tekinthető lezártnak, hanem sokkal inkább értelmezhető egy kutatási terület (újbóli) megnyitásaként, tehát még számos további módon folytatható a téma vizsgálata.
Tétel típus: | BA/BSc szakdolgozat |
---|---|
Témakör: | Szociológia |
Azonosító kód: | 15120 |
Képzés/szak: | Szociológia |
Elhelyezés dátuma: | 06 Jan 2023 10:07 |
Utolsó változtatás: | 06 Jan 2023 10:07 |
Csak a repozitórium munkatársainak: tétel módosító lap