A vírus mint ellenség a magyar kormányzati retorikában a pandémia első és második hullámának idején

Absztrakt (kivonat)

A jelenlegi mindennapjainkat meghatározó koronavírust a magyar kormány gyakran A VÍRUS ELLENSÉG metaforán keresztül, a HÁBORÚ fogalmi keretében értelmezi. Ennek alapján az első hullám során a járvány “ismeretlen ellenség” (Miniszterelnok.hu, 2020a) formájában, a második hullámban pedig a járvány kezelése „félkatonai rendszerben” (Miniszterelnok.hu, 2020b) jelenik meg. Ugyan a koronavírus metaforikus megjelenítésének forrástartományaként meghatározó az ellenség (Bates, 2020) és a háború (Thibodeau, Hendricks & Boroditsky, 2017; Oronsky et al., 2016) szerepe, azonban az ezen alapuló megfelelések nem feltétlenül minden esetben azonosak: egyes eltérések különböző szcenáriók formájában valósulhatnak meg a járványhelyzettől függően. A jelen kutatás célja, hogy megválaszolja, miként változik A VÍRUS ELLENSÉG fogalmi metaforának a HÁBORÚ fogalmi keretében történő értelmezése és annak leképezései a kormányzati kommunikációban a pandémia első és második hullámának idején. A kutatás korpuszaként a http://www.miniszterelnok.hu/ oldalon publikált, az első és a második hullám idején a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Orbán Viktor által adott meghatározott számú interjú szolgál. Mindkét hullám esetében a veszélyhelyzet kihirdetése adja az adott időszak kezdetét. Az első hullám esetében az időszak végét a veszélyhelyzet felfüggesztése jelenti, a második hullám esetében azonban a tekintetbe vett időszak úgy került kijelölésre, hogy a figyelembe vett interjúk száma feleljen meg az első hullámban adott interjúk számának. Így a vizsgált korpuszt az első és második hullámból is 12-12 interjú alkotja. E kutatás módszertana az ún. „top-down approach” megközelítésen alapszik: rendelkezünk egy feltételezett fogalmi metaforával, amelynek metaforikus manifesztációi kerülnek elemzésre (Krennmayr, 2013). Ebben az esetben A VÍRUS ELLENSÉG metafora háborús keretben történő értelemzései, metaforikus nyelvi kifejezései. A VÍRUS ELLENSÉG diszkurzív metaforát („discourse metaphor”) szcenáriók szintjén vizsgálom, mivel ezek egyes érvelésekben narratívákként funkcionálhatnak és a diszkurzív metaforák pedig meghatározó metaforikus keretként tudják az egyes diskurzusokban felmerülő jelenségeket összefoglalni (Šarić & Stanojević, 2019; Musolff, 2016). A HÁBORÚ kerete a prototipikus háború fogalmára épült, amelynek forrástartományi elemei az ellenség, a védelem, a haditerv, a haderő, az ütközet, a fegyverzet, a hátország és a győzelem. Ezek az elemek képezték a szcenáriók megalkotásának alapját, ahol a védelem forrástartományi elem bizonyult a legmeghatározóbbnak (az első hullámban 47%, a második hullámban 44%-os előfordulással), így a védelem forrástartományi elemre alapozva kerültek meghatározásra a vizsgált szcenáriók. Mindkét hullám esetében 3-3 szcenárió volt megfigyelhető: A DÖNTÉSHOZÓK A VÉDEKEZŐK, AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK A VÉDEKEZŐK, valamint A MAGYAR EMBEREK A VÉDEKEZŐK. A koronavírus első és második hullámában legfőképpen védekezésről beszélhetünk, amelyben a szerepkörök meghatározottak, az azokban foglalt feladatok és helyzetek azonban változtak a különböző hullámokban. A második hullám nagyobb erejű, gyorsabb terjedésű volt, így maga a kontextus is változott. Emellett változó tudásról is beszélhetünk, hiszen a második hullám idején már nem egy „ismeretlen ellenség” állt velünk szemben, mint a járvány első hullámában. A változó tudás, a változó kontextus más-más metafora-használatot vonhat maga után (Kövecses, 2015:2), amely az említett szcenáriók váltakozásában, azok gyakoriságának változásában jelent meg. A kutatásban bebizonyosodott a változó tudás és kontextus befolyása a metafora-használatra. Emellett megállapítható az elemzés alapján, hogy a kutatás várakozásaival ellentétben a járvány első és második hullámában azonos szcenáriókról beszélhetünk. A szcenáriók ugyan mindkét elemzett hullámban A DÖNTÉSHOZÓK A VÉDEKEZŐK, AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK A VÉDEKEZŐK és A MAGYAR EMBEREK A VÉDEKEZŐK szcenáriók valamelyikében manifesztálódtak, azonban ezek változatossága a megfelelések szintjén vált hangsúlyossá. Beszélhetünk tehát változatos szcenáriókról abban az értelemben, hogy mindkét hullámban ugyanaz a 3-3 szcenárió volt meghatározó, azonban ezek egymáshoz képest a megfelelések szintjén tértek el, illetve alkalmazásuk gyakoriságában. A jelen kutatás jelentősége abban mutatkozik meg, hogy egy korábban nem vizsgált lehetőséget elemez, miszerint egy adott metafora az adott kontextus és/vagy tudás megváltozásának hatására nem uniformizált. Ez a kutatás nem csak egy értelmezési mintát mutat be, hanem egy meghatározott keretben megvalósuló változatosságot is. Érdekes lenne a továbbiakban a koronavírus harmadik hullámát is belevonni a kutatásba, hogy egy teljes képet kaphassunk a hullámok idején használt A VÍRUS ELLENSÉG metafora háborús keretben történő értelmezéséről és ennek a kormányzati retorikában való megfogalmazásáról. Továbbá a szövetségesek szerepköre, valamint a békekötés jelensége is érdekes kérdéseket vethet fel egy kibővített kutatás formájában.