Politikai beszólások mint a kommunikáció egyik eszköze magyar példákon keresztül

Absztrakt (kivonat)

Integrálva több tudományterület – a beszédaktusok, az udvariassági elméletek, a politikai kommunikáció és a politikai marketing – módszereit és eredményeit, adalékokat kívánok nyújtani a politikai beszólások témaköréhez. Dolgozatommal szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a beszólás egy szükséges kommunikációs eszköze a politikusi létnek, a közéletnek, és elkerülhetetlen része a politikai kommunikációnak. Szakdolgozatomban a beszólást Batár (2007) értelmezése szerint kezelem. Szakdolgozatom szakirodalmi áttekintése során többek között Batár (2007, 2009) beszólást vizsgáló kutatásai, Szili (2004, 2007) beszédaktus és udvariassági elméleteket összefoglaló munkássága, valamint Balogh és Veszelszki (2019) számítógépes játékokban megjelenő sértéseket vizsgáló kutatása szolgált legfőbb forrásként. Módszertanom alapját Balogh és Veszelszki (2019) kutatása adta. Kutatásom során magyar politikusok beszólásait vizsgáltam kvalitatív, leíró jellegű tartalomelemzés formájában, a társalgási és udvariassági maximákon keresztül. Kényelmi mintavételem során a Google keresőmotorjába írtam kulcsszavakat és kulcskifejezéseket, olyan beszólásokat keresve, amikről online sajtó felületeken is megjelent cikk. A kutatás azt mutatta ki, hogy a politikusok sokféle helyzetben és formában alkalmazzák a beszólást. Legyen szó közösségi médiáról, hagyományos médiáról vagy közvetlen beszédaktusról. Kutatásom megkezdésekor azt vártam, hogy a beszólások nagyrésze egy tudatosan felépített stratégia részét fogják képezni. Azonban az adott kontextusokat tanulmányozva a 10 esetből 4 volt a helyzet adta, spontán homlokzat sértés, és 6 a tudatosan felépített stratégia részét képező beszólás. Így ez a következtetésem nem teljesült. A társalgási maximák vizsgálatánál megállapítható, hogy a mintából az összes maxima megsértésére találtam példát, ez az udvariassági maximák vizsgálatánál is teljesült. Az illokúciós szándék mindkét maxima csoportban hasonló volt; azaz az ellenfél megbántása, közgúny tárgyává tevése, a vele való ellentétes nézet kifejezése. A vizsgált politikai beszólásokban a feltételezett perlokúciós aktus is hasonló volt. A sértettekhez intézett beszólások homlokzatfenyegetéséről elmondható, hogy az esetek többségében pozitív homlokzatsértés volt jellemző. A társalgási és az udvariassági maximák áthágása során a politikusok konvencionális sértést alkalmaznak, ezért ezek értelmezése bárki számára lehetséges. Ahol nem említik a sértett nevét, ott a kontextusból lehet kikövetkeztetni azt. Vagyis az általam vizsgált politikusok nyíltan sértegetik ellenfeleiket. Nem várt kutatási eredmény, hogy a vizsgált politikai beszólások során, ha a megszólított személy neme nő, a beszólások általában nem csak politikusi tevékenységüket minősítik, de soha nem marad el a női mivoltukra utaló támadás sem. Ez egy plusz töltete a nőket célzó politikai beszólásoknak, hiszen a férfiakat támadó beszólások sohasem utalnak a sértett nemére. Az elemzett példák alapján nem lehet megállapítani, hogy a politikai hovatartozás predesztinálná-e, hogy a politikusok alkalmazzák-e a beszólást, mint kommunikációjuk egyik eszközét. A mintavétel nem tartalmaz a beszólás címzettjeinek reakciójáról adatokat. Így a kutatás alkalmával erre nem került sor. Érdekes vizsgálatot eredményezhet ezen szempont elemzése egy jövőbeni kutatás során. Izgalmas lehetne összehasonlítani egy jövőbeni vizsgálat alkalmával azt is, hogy az áldozat és a támadó hogyan értelmezi a beszólást, különösen, ami a beszóló szándékát illeti. Valamint, hogy milyen logika mentén próbálják megállapítani az áldozatok a támadó szándékát, arról, hogy miért sérti őket a beszóló? Illetve, hogy a politikusok népszerűsége csökkent-e vagy nőtt-e, vagy egyáltalán történt-e változás a népszerűségükben.