Gyerekhíradó: Esettanulmány a 8-12 éves korosztály közéleti tájékoztatásáról

Csodó, Martin (2021) Gyerekhíradó: Esettanulmány a 8-12 éves korosztály közéleti tájékoztatásáról. BA/BSc szakdolgozat, BCE Kommunikáció és Szociológia Intézet, Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszék.

[img]
Előnézet
PDF - Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
7MB

Absztrakt (kivonat)

A kiskorúak felnőtt társaikhoz hasonlóan érzékelik a világ történéseit, azonban fejlődésben lévő kognitív képességeik okán, életkoruknak megfelelő mennyiségű és minőségű információ hiányában nem feltétlen tudják feldolgozni azokat, bizonytalanság és szorongás alakulhat ki bennük. A nemzetközi médiapiacon, több országban jelen levő gyerekhíradó televíziós formátum a fiatalok igényeihez igazodva, közérthetően tájékoztatja a 8-12 éves célcsoportot kulturális, közéleti és hétköznapi eseményekről egyaránt. Dolgozatomban a gyerekhíradót mint műfajt a német és brit közszolgálati televíziók, logo! és Newsround című műsorainak segítségével jártam körül, míg a hazai lehetőségek feltárása érdekében a magyar közszolgálati műsorszolgáltató Hetedhét kaland ismeretterjesztő produkcióját vizsgáltam meg. A tanulmány során arra kerestem a választ, hogy milyen elvek mentén épül fel a gyerekhíradó formátum, milyen módon lehet komolyabb témákat a gyerekek életkori sajátosságának megfelelően bemutatni, illetve van-e igénye a magyar célközönségnek egy hasonló műsorformátumra. A naprakész, hiteles információk érdekében interjút készítettem a logo! és Hetedhét kaland műsorok szerkesztőségeivel, a Newsroundtól nem érkezett válasz. A strukturált, kifejtést igénylő kérdéseimre írásban kaptam meg a válaszokat. A műsorok összevetése céljából egy héten keresztül tartalmi szempontú megfigyelést végeztem, mely idő alatt a logo! és Newsround 7-7 adását, a Hetedhét kaland 5 epizódját tekintettem meg. A konkrét híreket kategóriánként csoportosítottam, hogy szemléltetni tudjam a tematikák arányait. A magyar célközönség igényfelmérését 83 szülő közreműködésével online kérdőív útján tártam fel. Az Oktatási Hivatal honlapján keresztül valószínűségi mintavétellel, illetve kiegészítésként hólabda módszerrel összesen 255-260 általános iskolába juttattam el a felmérést. A kitöltés során a logo! egyik általam feliratozott részét is megtekintették a résztvevők, mivel a felmérés igényelte a műsor ismeretét. A műsorok megfigyelése és az interjúk alapján azonosíthatók bizonyos elvek, melyek meghatározzák a gyermekhíradó formátum felépítését. A szerkesztők különös gonddal járnak el a műsorba kerülő hírek jellegének, sorrendjének és arányának tekintetében; a gyermekek számára kontextusba helyezik az egyes eseményeket; egyszerű mondatok, fogalommagyarázatok alkalmazására és a lényeg kidomborítására törekednek. A gyerekek figyelmének lekötését és a hírek érthetőségét grafikus elemek és animált figurák támogatják meg. A felnőtt híradásokhoz képest a szerkesztők az adások összeállításánál nagyobb hangsúlyt fektetnek a szórakoztató elemekre. A műsorfigyelés eredményei alapján megállapítható, hogy a logo! és Newsround produkciók arányosabban, szélesebb spektrumból válogatják az adásba kerülő témaköröket, mint a Hetedhét kaland. A 8-12 éves korosztály szüleinek részvételével megvalósult felmérés megválaszolta az általam felvetett harmadik kérdést. A logo! gyermekhíradó megtekintése kifejezetten pozitív benyomást keltett a részt vevő szülőkben. 75,9% jelezte, hogy szükségét érezné egy hasonló műsor bevezetésének itthon. A produkció létrehozása előtt célszerű lehet a potenciális közönség felülvizsgálata, mivel a felmérésben többen jelezték a 8-12 éves korcsoporttal összefüggő aggályaikat. A kutatásban feltárt médiafogyasztási szokások figyelembevételével – 48,9% a közösségi médiát vagy internetes portált, 31,1% a televíziót jelölte meg mint gyermeke tájékozódási forrása – érdemes fontolóra venni a tartalmak több felületen történő közvetítését. Az eredmények rámutatnak, hogyan érdemes egy gyerekek tájékoztatását szolgáló műsort megvalósítani, illetve, hogy Magyarországon hiány van gyerekbarát módon feldolgozott közéleti, napi eseményekről tudósító programokból. A felmérés alapján a hazai piacon is igény mutatkozik a gyerekhíradó formátumra, mely elősegítené a célcsoport sokszínű, pártatlan és objektív tájékoztatását. A dolgozat kiindulópontként szolgálhat a gyerekhíradó műfaj hazai bevezetéséhez.

Tétel típus:BA/BSc szakdolgozat
Témakör:Média és kommunikáció
Azonosító kód:14681
Képzés/szak:Kommunikáció- és médiatudomány
Elhelyezés dátuma:01 Szept 2022 08:23
Utolsó változtatás:01 Szept 2022 08:23

Csak a repozitórium munkatársainak: tétel módosító lap