Egy kisvárosi lakos egészségügyi elvárásai - hódít-e a magánegészségügy?

Toldi, Boglárka (2020) Egy kisvárosi lakos egészségügyi elvárásai - hódít-e a magánegészségügy? BA/BSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Vezetés és Kontroll Tanszék.

[img]
Előnézet
PDF - Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
739kB

Absztrakt (kivonat)

Ahogy a szakdolgozatom címe; „Egy kisvárosi lakos egészségügyi elvárásai - hódít-e a magánegészségügy?” is mutatja egy kisvárost, és annak lakosainak egészségügyi szokásait, elvárásait állítom középpontba. Témaválasztásom már egyetemi éveim alatt körvonalazódott, mivel néhány tantárgyból, mint például a Menedzsment kontroll, Közcélú szervezetek vezetésének alapjai során oktatóim mindig hangsúlyozták az egészségügy kutatásának nehézségeit, felépítésének komplexitását, ezért döntöttem úgy, hogy a szakdolgozat megfelelő ennek megvizsgálásra. Tovább erősödött bennem a kép, hogy én magam is, illetve egyre több ismerősöm választotta a közegészségügy helyett a magán szolgáltatót. Mivel kisvárosban nőttem föl, ezért esett a választásom a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet, valamint a magánegészségügy összevetésére. Szakdolgozatom első részében az állami egészségügyet érintő fogalmakat mutatom be, melyet három nagy fejezetre lehet bontani. A közszolgáltatót legtöbben az ingyenes egészségügyként emlegetik, ellenben ez egy téves elmélet, mivel az ellátás igenis pénzbe kerül az állampolgároknak. Az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő személy a munkabéréből 18,5% társadalombiztosítási hozzájárulást fizet meg, lényegében kötelességből, tehát maga a közegészségügyi ellátás semmiképp sem nevezhető díjmentesnek. A tényleges kifizetés azonban nem látható, ugyanis a megtérítése a munkaadót terheli. Ezt követően bemutatom az alap-, járóbeteg-, és fekvőbeteg ellátást, illetve ezek fajtáit. A fekvőbeteg ellátást tovább elemeztem, hiszen a munkám második felében a kutatás fókusza egy kórház. Megvizsgáltam, hogy mik azok a tényezők, kritériumok, melyeknek teljesülnie kell, hogy egy intézmény kórháznak minősüljön. Fontosnak gondoltam feltárni továbbá, hogy a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet mekkora igényeket szolgál ki, és milyen kapacitással rendelkezik, ennek során fény derült arra, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyében található létesítmény a legkisebb. Jelen kórház a megyei szint kevesebb, mint 6%-át teszi ki, ez az aktív kórházi ágyak terén kevesebb, mint 4, a krónikus ágyakat illetően kevesebb, mint 10%-ot jelent. Mielőtt rétértem volna a magánegészségügy bemutatására, egy manapság fontos és népszerű definíciót, a hálapénzt tisztáztam. Az állami egészségügyben mindennapos jelenség a hálapénz, kutatásomból kiderülve azon mezőtúriak szerint, akik kitöltötték az általam készített kérdőívet, több, mint 80%-a gondolja azt, hogy elvárt ma a hálapénz fizetése. Ezután a magánegészségügyet ismertettem, többek között a kialakulását, vizsgálatának nehézségeit. Többnyire ez az átláthatatlanságból, az egység hiányából fakad, melyhez hozzájárul a betegutak nyomon-követhetetlensége, ami az állami szabályozás hiányának köszönhető. Végezetül a magán egészségügyi ellátó típusait mutattam be. Dolgozatom második fele a kutatásom és annak eredményeinek ismertetéséről szólt, mivel a mezőtúri lakosok igényeire, elvárásaira voltam kíváncsi, ezért elengedhetetlen volt a helyi emberek véleményének felmérése. Ezt egy kérdőív segítségével valósítottam meg, melyet online formában tettem közzé először egy, a mezőtúriak által működtetett csoportban, majd a saját oldalamon is, ahol megosztások útján terjedt tovább. Fontos megemlíteni, hogy a felmérés konklúzióit fenntartással ajánlatos kezelni, mivel a mintavételi eljárásnak vannak bizonyos korlátai, mint például, az alapsokaság egészéhez nem jutott el az alábbi felmérés. Ezen okokból a kutatás torzító erővel is rendelkezik. Ezek a korlátok nem tették lehetővé a reprezentatív mintavételi eljárás alkalmazását. A felmérés által az alábbi kérdésekre kerestem leginkább a választ: o A mezőtúri lakosság melyik ellátót részesíti előnyben; a magán vagy esetleg a privát egészségügyi szolgáltatásokat veszi igénybe döntő többséggel? Megfigyelhető-e a kutatásokban már kimutatott jelenség, vagyis, hogy a magánszektor egyre nagyobb teret hódít? o Mik azok a tényezők, melyek a lakosságot elégedetté teszik egy-egy ellátás igénybevétele során, és ez mennyire mutatkozik meg a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet falain belül? Az elemzés során megtudhattam, hogy hiába nő a magánegészségügy népszerűsége időről-időre, a kutatásban résztvevő emberek többsége (44%-a) még mindig az állami egészségügyet választja. Azonban nem elhanyagolható az az adat, hogy ha a magánellátó olcsóbb és megfizethetőbb lenne, akkor a kitöltők több, mint 90%-a venné igénybe. A tanulmányozás végeredménye azt mutatja, hogy hiába a gyorsuló, fejlődő világ, a szépre, modernre való törekvés, Mezőtúr kitöltőinek még mindig a professzionalizmus, a szaktudás, az emberi tényező a legfontosabb, emellett nem elhanyagolhatóak a bánásmóddal kapcsolatos komponensek sem. Az öt legfontosabb elem, mely hozzájárul ahhoz, hogy a megkérdezettek elégedettek legyenek egy egészségügyi ellátás során: az orvosok/asszisztensek segítőkészsége, pontos diagnózis felállítása, alapos vizsgálat, magasan képzett szakemberek, illetve gyors időponthoz jutás. A Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet ellátására kettős megítélés mutatkozott, a járóbeteg ellátást jobbnak, a fekvőbeteg ellátást viszont rosszabbnak ítélik meg, mint általában ezeket a területeket alapvetően hazánkban. Összességében elmondható, hogy mind az állami-, mind pedig a magánegészségügynek megvannak a maga előnyei, illetve hátrányai.

Tétel típus:BA/BSc szakdolgozat
Témakör:Társadalombiztosítás, szociálpolitika, egészségügy
Azonosító kód:13761
Képzés/szak:Gazdálkodási és menedzsment
Elhelyezés dátuma:19 Márc 2021 11:35
Utolsó változtatás:19 Márc 2021 11:35

Csak a repozitórium munkatársainak: tétel módosító lap