Sztálinbarokk Kolorcity: avagy hogyan táncolt át a rendszerváltáson Kazincbarcika

Absztrakt (kivonat)

(...) Fő kérdésem tehát: szerencse vagy végzet volt Kazincbarcika számára, hogy a szocialista ipar- és településfejlesztési politika kiemelten kezelte? Szocialista város lett, ami magában hordozta a nehézipar túlzott fejlesztését és az erőszakos urbanizációt. Ezek a körülmények elegek voltak ahhoz, hogy a város megszülessen, de elégnek bizonyulnak a túléléshez is? Mi maradt a szocialista rendszer ipari fellegvárából? Ha a témához kapcsolódó irodalmakat tekintjük, igen színes és változatos palettával találjuk szembe magunkat. A szakma elismert kutatói közül sokan írtak már a szocializmusról, a szocialista városokról, az iparról, de könyvek szólnak Borsodról, Ózdról vagy Leninvárosról is. Romsics Ignác a magyar XX. századról írt terjedelmes kötetet, míg Valuch Tibor főleg a munkásság helyzetét és a mindennapokat vizsgálta. A legtöbb ihletet talán Germuska Pál cikkeiből merítettem, aki sokat és sokféleképpen írt a szocialista városokról. A szorosabb értelemben vett helytörténeti írásokat Ispán Ágota Lídia és Nagy Péter és Alabán Péter nevéhez kötném. Míg Ispán Ágota Leninvárossal, azaz Tiszaújvárossal foglalkozott, addig Nagy Péter és Alabán Péter szakterülete Ózd. Sokan, sokféleképpen közelítették meg a térség problémáit, történetét vagy egyes városait, azonban ezek a források nem foglalkoznak specifikusan Kazincbarcikával. Engem viszont Barcika érdekelt, ezért döntöttem úgy, hogy leginkább helyi folyóiratokból és könyvekből tájékozódom. Legnagyobb segítségemre a Barcikai Históriás című helytörténeti folyóirat volt, ami rendkívül sokszínűen ábrázolta az elmúlt évtizedeket, valamint Sikos T. Tamás Kazincbarcika- Zsákutca vagy útelágazás? című könyve. Mégis úgy éreztem – éppen azért, mert írott forrást keveset találtam - hogy közelebb kell mennem a témához, amiről írok. Így hát interjúk készítésébe kezdtem: beszélgettem Kovács F. Lászlóval, aki 1971 óta vett részt tevékenyen az akkori BVK és a mai BorsodChem életében, és átsegítette a legnehezebb időszakon. Találkoztam Hazag Mihállyal, aki a barcikai művelődési házak hőskorát festette le nekem, amikor a lüktető barcikai élet szíveként működtek ezek az intézmények. De mind közül a legnagyobb élmény az a találkozó volt, amikor három egykori bányász mesélt arról, hogy mit is jelentett számukra a bánya, a bányász-közösség. Bombicz Pista bácsi, Pásztor Laci és dr. Kovács János, aki a barátainak csak Jenci, olyan történeteket meséltek, amit nem talál meg az egyszeri olvasó a könyvtárak polcain. Számomra már csak ezek miatt a beszélgetések miatt is érdemes volt belevágni a dolgozat megírásába és éppen ezért igyekszem minél többet átadni a személyes történetekből és a személyiségekből. Géczi Gyula és Nagy Gyula helytörténeti kötetének címe tudná talán leginkább kifejezni a dolgozat milyenségét: Szemtanúk szavaival szeretném közelebb hozni azt az időszakot, amikor a borsodi térség még virágzott, majd hirtelen elhervadt. Lássuk tehát, hogy mi vezetett ahhoz, hogy az egykoron büszke vidékre most mégis az ország egyik legsötétebb sarkaként tekintenek azok, akik nem ismerik. (...)