Magyarország öngondoskodási attitűdje

Absztrakt (kivonat)

A negatív demográfiai trend következtében a magyar nyugdíjrendszer a fenntarthatatlan állapot felé tart. Egyértelmű, hogy az állam egymaga nem képes megküzdeni ezzel a problémával, ezért a lakosságnak előbb-utóbb meg kell tanulnia a saját élete feletti felelősségvállalást. Dolgozatom fő célja az volt, hogy feltérképezze Magyarország öngondoskodási attitűdjét 2014-ben. A következő kérdések mentén vizsgálódtam:  Mekkora a magyar lakosság megtakarítási képessége?  Milyen megtakarítási preferenciával rendelkeznek?  Mennyire transzparensek a pénztárak, biztosítók, bankok által kínált öngondoskodási termékek? Ahhoz, hogy hitelesen megválaszoljam az imént feltett kérdéseket, elengedhetetlen volt az elméleti háttér mély ismerete. Ezért szakdolgozatom felvezetőjében részletesen foglalkoztam a pénzügyi kultúrával, amit hazánk makrogazdasági adataival is alátámasztottam. Rendre megnéztem azokat az indikátorokat, melyek meghatározzák Magyarország öngondoskodással kapcsolatos helyzetét. Ezek a faktorok a következők: rendelkezésre álló jövedelem, megtakarítások összetétele, az ország készpénzigénye, idegen források. Mindezekből arra következtettem, hogy hazánk pénzügyi kultúrája nem éri el a kívánt szintet. A felvezetőben kitértem még a megtakarítási modellekre, a fenntarthatatlan nyugdíjrendszerre, valamint egy mélyre ható elemzést végeztem a hosszú távú befektetések piacán, kiemelt figyelmet fordítva az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíjelőtakarékossági számla, a tartós befektetési számla, és a unit-linked termékek előnyeire, hátrányaira. A piaci elemzés során elmondható, hogy egy átlagos pénzügyi ismeretekkel bíró megtakarítónak számos nehézséggel kell megküzdeni ahhoz, hogy kiválassza a számára megfelelő terméket, ugyanis igen nagy likviditási kockázatot tartalmaznak, valamint az sem elhanyagolható szempont, hogy az illető melyik életszakaszban van. A megtakarítási képességet és a preferenciát primer és szekunder információk segítségével egyaránt megvizsgáltam. Az eredmények alapján azt tudom mondani, hogy az embereknek nincs akkora rendelkezésre álló jövedelmük, melyből meg tudnának takarítani az időskori éveikre. A nyugati országokhoz képest harmadannyi jövedelemből finanszírozzák a kiadásaikat, viszont az árszínvonal közel ugyanannyi. Kisebb elvonásokra lenne szükség, amit az egykulcsos adórendszer nem tesz lehetővé, hiszen azok, akik kisebb keresettel rendelkeznek, a megvonások mértéke miatt jóval kevesebbet tudnak megtakarítani. A kérdőívből és a reprezentatív felmérésből az is kiderült, hogy a magyarok megtakarítási attitűdjében központi szerepet tölt be az ingatlan, ami öngondoskodási szempontból nem egy jó befektetés, hiszen 2008 óta közel 20 százalékot estek a lakások árai országszerte. Összefoglalva az öngondoskodás negatív helyzetében több tényező játszik szerepet. Ilyenek például az említett megtakarítási képesség, és az állam kommunikációs szerepe. A kormánynak határozott, hiteles kommunikációval arra kéne sarkallnia a lakosságot, hogy gondoskodjon magáról, mert a nyugdíjrendszer „haldoklik”. Az utóbbi viszont komoly érdekellentétekbe ütközik, hiszen kevés politikai szereplő vállalná fel ezt a szerepet. Ez az állam és az egyéni racionalitás paradoxona. A jövőre kisebb elvonásokra lenne szükség, hogy az emberek jövedelméből nagyobb rész maradjon a mindennapi kiadások finanszírozására. Az inflációt stabilan féken kéne tartani és kedvező hitelezési környezetet kéne teremteni a fogyasztás, termelés megindítása érdekében. A befektetési környezetet vonzóvá kell varázsolni nemzetközi viszonylatban is. A kedvező gazdasági helyzet előteremtésével párhuzamosan pedig intenzíven fejleszteni kéne a magyarok pénzügyi kultúráját.