Pénzkereslet és a készpénzfedezeti korlát

Absztrakt (kivonat)

Monetáris politikai problémák elemezhetősége érdekében elengedhetetlen, hogy pontosan meghatározzuk, milyen elméleti keret segítségével kívánjuk biztosítani a pénz ábrázolhatóságát. Bármilyen megközelítést is válasszunk, a pénzzel – pontosabban a pénzkeresleti függvénnyel – kapcsolatos néhány feltétel teljesülése elvárható. Bohn (1991),Mankiw és Summers (1986) alapján négy pontban összefoglalta, melyek azok a legfontosabb jellemzők, amelyekkel egy jól viselkedő pénzkeresleti függvény definiálható. Egyrészt a keresett pénzmennyiségnek mindig pozitívnak kell lennie, abban az esetben is, mikor nem elsőszámú értékmegőrző. Másrészt pozitív kapcsolatban áll más változókkal, mint például a fogyasztás vagy a kibocsátás. Harmadszor, forgási sebessége változó. Végül a forgási sebesség változása összhangban áll más értékmegőrző eszközök kamataival. Az egyik lehetséges megközelítést a Clower-korlát, más néven a készpénzfedezeti (cash-inadvance) korlát jelenti. Ösztönösen vonzó és egyszerű megoldást kínál a kérdésre, hogy egy racionális egyén miért tartana egy lényegében haszontalan eszközt. A dolgozat célja, hogy röviden bemutassa, a készpénzfedezeti megközelítés megfelelő tulajdonságokkal rendelkező pénzkeresleti függvényt eredményezhet, lehetővé téve monetáris politikai problémák elemzését. Először egy alternatívát mutatunk be. A pénzhasznossági függvény talán a leggyakrabban használt módszer a pénz modellbe történő bevonására. Formálisan ugyan pozitív keresletet eredményez, de sokak által vitatott, mennyiben lehet alkalmas a pénztartás motívumainak modellezésére. Egyszerű megoldást kínál, de nem hangsúlyozza a pénz egyik legfontosabb tulajdonságát, hogy felhasználható a csere eszközeként. Majd ismertetjük a neoklasszikus készpénzfedezeti modellt. Lényege, hogy a fogyasztó olyan értékben képes javakat vásárolni, amennyi nominális pénzzel rendelkezik. Az alapmodellben a készpénzfedezeti korlát homogén fogyasztási javakra vonatkozik. Először úgy alakítjuk át a készpénzfedezeti korlátot Mansoorian és Michelis (2010) alapján, hogy az a fogyasztás egy valódi részhalmazára vonatkozzon. A modell második lehetséges kiterjesztésében a korlát a beruházásra is vonatkozik. Ezen belül két különböző változatot ismertetünk. Az elsőben (Murota, 2007) a készpénzfedezeti korlát a fogyasztás és a beruházás egészére vonatkozik. Ezzel szemben a második (Dotsey és Sarte, 2000) olyan gazdaságot mutat be, ahol a beruházás y hányadát készpénzből, fennmaradó részét egyéb forrásból finanszírozza a fogyasztó. Legvégül új-keynesi keretek között tárgyaljuk a pénz csereeszközként történő bevonását a modellbe. Alapvető, az egyes közgazdasági elméletek közti eltérések mellett más jelentős, technikai különbségek is megfigyelhetők az eddig tárgyaltak és Singh és Subramanian (2009) új-keynesi modellje között. Ebben az esetben sztochasztikus készpénzfedezeti korlátot alkalmazunk. Látni fogjuk, a készpénzfedezeti modellekből nem vezethető le minden esetben az ideális tulajdonságok mindegyikével rendelkező pénzkeresleti függvény. Ugyanakkor összetettebb problémák elemzésekor nem feltétlen szükséges, hogy a pénzkeresleti függvény Bohn (1991) által összefoglalt minden kikötésnek eleget tegyen. Az egyszerűen megfogalmazott modellek, mint például a készpénzfedezeti korlátot alkalmazók, sok esetben e nélkül is hasznosak lehetnek. Pozitív pénzkeresletet generálva lehetővé teszik monetáris politikai kérdések elemzését anélkül, hogy az eredeti problémához képest kevésbé fontos, másodlagos kérdések elvonnák figyelmünket.