Az egyéni környezettudatos szemléletformálás elméleti és gyakorlati háttere : Kutatás a szemléletformálást leginkább elősegítő módszertani összetevők feltárására

Absztrakt (kivonat)

Diplomamunkám legfőbb célja az volt, hogy azonosítsam a környezettudatos szemléletváltás útjában álló legfőbb akadályokat, valamint megoldási módszereket találjak a környezettudatos szemlélet mindennapos gondolkodásba való átültetéséhez. Az elméleti felvezetésében a célom az alapvető fogalmak tisztázása mellett a probléma relevanciájának és aktualitásának alátámasztása volt. A környezetvédelmi és környezettudatos szemléletformálási intézkedések sürgősségét az általam egyik legsúlyosabbnak ítélt környezeti problémán, a biodiverzitás pusztulásán keresztül mutattam be. A megújuló erőforrások túlhasználata nyomán a különböző ökoszisztéma-szolgáltatások romlása gazdasági visszaesést hozhat, az ökoszisztémák stabilitásának megbomlása pedig az alapvető életfeltételeinket veszélyeztetheti. Ezután a fogyasztó kritikus szerepét taglalva bemutattam, hogy a háztartások aggregált környezeti terhelése az egyik legnagyobb a gazdasági szereplők között, és eszerint a fogyasztók igenis felelősek a jelenlegi helyzet kialakulásáért. Azonban éppen ezért változtatni is tudnak rajta, hiszen kereslet alapú piacgazdaságban élünk, ahol a fogyasztó vásárlásával, illetve nem fogyasztásával értékeli a termékek és szolgáltatások egyes attribútumait, így a környezetbarát termékjellemzőket is. Több szerző is alátámasztotta már a következő gondolatokat, amelyek hatására a „szellemi” környezetvédelemet választottam témául a fogyasztói kérdéskörön belül. - A háztartások szennyezése alapvetően diffúz, ezért különösen a demokratikus társadalmakban igen nehéz teljes körűen normatív szabályokkal és gazdasági ösztönzőkkel szabályozni a fogyasztói környezetterhelést. - A környezeti problémák alapvetően pszichológiai jellegűek, a rosszul meghatározott, az embert a természet fölé rendelő szemlélet termékei. Kutatásaim ezzel kapcsolatos részének első felében számos, a környezeti szempontok reális értékelését torzító mentális szűrőt azonosítottam. Ilyenek például a maximalizálás, az érzéki taposómalom, az élvezetek megszokása, a kognitív disszonancia, a diszkontálás vagy a Domináns Társadalmi Paradigma. Ezen torzító szűrők leküzdésére alkalmas módszerként azonosítottam a kreatív gondolkodást, és Csíkszentmihályi (2009) „A fejlődés útjai” című könyvében megfogalmazott módszerét, melynek főbb pontjai: 1) Az entrópiát növelő és a komplex mémek közötti különbségtétel. 2) Döntéseinknél törekedjünk arra, hogy azok differenciáltak és integráltak legyenek. 3) A tudatos döntéshozatal szokássá alakítása. Azért, hogy részletekbe menően feltárjam, hogyan lehet kidolgozni egy olyan programot, mint amilyent Csíkszentmihályi is említ, több környezettudatos döntési modellt hasonlítottam össze. A modellek kulcstényezőit kiemelve részletesen elemeztem őket, hazai és nemzetközi kutatások segítségével. A kulcstényezők a következők voltak: szocio-kulturális tényezők, értékek, attitűdök, motiváció, érzelmi kötődés, ökológiai tudás, felelősség, észlelt magatartás-irányítás, magatartás észlelt hatékonysága, cselekvési szándék, tényleges cselekvés. Az elemzés eredményét a 13. Mellékletben foglaltam össze. Az elméleti felvetések gyakorlati alátámasztásához két sikeres hazai környezetvédő szervezet környezettudatos szemléletformálási stratégiáját vizsgáltam meg. A Tudatos Vásárlók Egyesületnél és a Humusz Szövetségnél is azt tapasztaltam, hogy szemléletformáló programjaik módszertani háttere igen komplex, és sok szempontból megfeleltethető a szakirodalom eredményeinek, célcsoportjaik számára mégis praktikus és közérthető információkkal tudnak szolgálni. Az elvárt környezettudatos vállalások rugalmassága és a pozitív megerősítés révén a szemléletformáló információk sikeresen átültethetőek a résztvevők szemléletmódjába. A programok mellett elemeztem a szervezeti hátterüket is, hogy feltárjam, milyen szervezeti tényezők szükségesek az ilyen típusú programok sikeres működéséhez. Itt arra a következtetésre jutottam, hogy egy a civil szférán belül viszonylag jelentős anyagi- és emberi erőforrásokkal rendelkező szervezet, valamint egy hatalmas, hosszú évek alatt kiforrott tudásbázis szükséges az ilyen volumenű programok megvalósulásához és ahhoz, hogy hosszú távon is működőképesek legyenek. A gyakorlati részt a szervezet vezetőivel készített mélyinterjúkra és széles körű szekunder adatokra alapoztam, így reprezentatív eredményt csak egy későbbi kvantitatív kutatás tudna majd adni. Mégis úgy vélem sok hasznos információhoz jutottam a probléma feltárását illetően