Az orosz külpolitika elmúlt húsz éve – defenzív realista szemléletben

Absztrakt (kivonat)

Lassan húsz év telt el a Szovjetunió felbomlása és az orosz rendszerváltás óta. A húszéves távlat talán elegendő arra, hogy hosszú távú következtetéseket vonjunk le az Oroszországi Föderáció külpolitikai magatartásából és azonosítsuk annak hosszú távú folyamatait. A szerző érvel a realista külpolitika-elmélet mai alkalmazhatósága mellett és a defenzív realizmus módszertanát alkalmazza az orosz külpolitika öt ciklusára: a korai atlantizmusra (1992-1995), a multipoláris alternativizmusra (1996-1999), a korai putyini ciklusra (2000-2003), az érett putyini ciklusra (2003-2008) és a medvegyevi modernizációs kurzusra (2008 óta). A dolgozat feltárja, hogy Moszkva biztonság-fogalma folyamatosan a multipoláris világ és a gazdasági biztonság felé tolódott el az elmúlt húsz évben. Oroszország biztonsága jelentősen függött és függ az Amerikai Egyesült Államok magatartásától és a két fél egymás felé tett, a biztonsági dilemmát mérséklő „költséges jelzéseitől”. Az anarchiát az egyes aktorok felé közvetítő „strukturális módosító tényezők” közül a stratégiai ellenfelek földrajzi közelsége vagy távolsága, illetve a nemzetközi gazdasági feltételek változása volt a meghatározó. A vizsgált időszakban átrendeződött Moszkva szövetségi rendszere is: az USA és Európa leértékelődött, a BRICS-országok (főleg a Kínai Népköztársaság) pedig felértékelődtek. A húsz év során az orosz döntéshozók percepciói a Nyugattal kapcsolatban hol pozitívak, hol negatívak voltak, összességében viszont folyamatosan csökkent a percepciók szerepe, ami a gazdasági napirend terjedésének köszönhető. Az orosz külpolitikára egyre kisebb hatást gyakorol a belpolitika, amelyet a putyini stabilizáció tett lehetővé.