A korlátozott racionalitás ágens-alapú modellezése

Hajzer, Gábor Sámuel (2010) A korlátozott racionalitás ágens-alapú modellezése. BA/BSc szakdolgozat, BCE Közgazdaságtudományi Kar, Matematikai Közgazdaságtan és Gazdaságelemzés Tanszék.

[img]
Előnézet
PDF - Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
303kB

Absztrakt (kivonat)

Egyetemi éveim során gyakran találkoztam olyan feltevésekkel, amelyekről különösebb közgazdasági előismeretek nélkül is az volt az érzésem, hogy túlzottan leegyszerűsítik, és így valamelyest eltorzítják a valódi élet jelenségeit. Tanulmányaim aztán rávilágítottak, hogy ezek az egyszerűsítések megkerülhetetlenek egy általános modell felállításához, így jogosságuk megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor azt is bizonyították, hogy a fenti megérzésem teljesen megalapozott volt. Épp ezért szerettem volna szakdolgozatom témájának egy olyan területet választani, amely e feltételek elhagyásával foglalkozik. Ez után pedig már adta magát a korlátozott racionalitás, és az ennek rendszerbe építésére talán leginkább alkalmas ágens-alapú modellezés választása. Munkám célja tehát egy olyan keret bemutatása, amelyet az általánosan ismert modellek mellett, vagy akár azok kiegészítéseként használva közelebb kerülhet az alkalmazó a valós jelenségek pontos leírásához. A fentieknek megfelelően dolgozatom első részében a korlátozott racionalitás jelenségével foglalkozom. Először pontosan leírom, mik is azok az általánosan alkalmazott feltevések, amelyeket az ilyen modellek elhagynak, majd kísérleteken keresztül bemutatok néhány olyan jellemző, a valóságban is gyakran előforduló viselkedési formát, amit az általános rendszerek a racionalitás feltevése miatt nem tudnak magyarázni. Ezek után leírok néhány egyszerűbb modellt, amelyek alkalmasak az ilyen helyzetek matematikai leírására. A második részt az ágens-alapú modellezéshez kapcsolódó legalapvetőbb fogalmak tisztázására szántam. Először is bemutattam, mik is az újszerű gondolatok egy ilyen rendszer felépítésében, majd szóltam pár a témához kacsolódó legfontosabb fogalmakról. Ebben a részben fontosnak tartottam kiemelni az ilyen modellek számítógépes felhasználási lehetőségeit, mivel véleményem szerint a könnyű informatikai alkalmazhatóság az ágensalapú rendszerek egyik olyan tulajdonsága, ami miatt alkalmazásuk az utóbbi években gyorsan terjedni kezdett. Végül, dolgozatom befejező, harmadik részében egy olyan általános, de egyszerű módosításokkal akár gyakorlati használatra is alkalmassá tehető modellt mutatok be, amely a fenti két elmélet alapján épül fel. A rendszer felépítésének és működésének leírása után külön figyelmet szenteltem a lehetséges kiterjesztések számbavételére is, hogy ezzel is hangsúlyozzam az ilyen rendszerek használhatóságát. Ugyanakkor fontosnak tartom itt is megjegyezni, amire a munkámban is több helyen utalok, hogy ezek a modellel akár az elméleti közgazdasági ismeretek tágítására is alkalmasak lehetnek. Összefoglalva, úgy gondolom dolgozatomban sikerült bemutatnom néhány olyan rendszert, amely az általános modellek által magyarázható jelenségek csoportját jelentősen tágítják, így a jövőben akár fontos szerephez is juthatnak a közgazdaságtan fejlődésében. Viszont szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy ezek a modellek sokkal inkább az eddig használtak kiterjesztésének tekinthetők, és semmiképp nem azok leváltására alkalmas rendszerek, így fontos, hogy ilyen minőségükben tekintsen rájuk mindenki.

Tétel típus:BA/BSc szakdolgozat
Témakör:Közgazdasági elméletek
Matematika. Ökonometria
Azonosító kód:3748
Képzés/szak:Gazdaságelemzés szak
Elhelyezés dátuma:05 Szept 2011 09:22
Utolsó változtatás:02 Júl 2016 20:35

Csak a repozitórium munkatársainak: tétel módosító lap