Vezetés a válság idején – avagy milyen változtatás szükséges vezetői részről külső körülmény okozta változás esetén

Petró, Laura (2021) Vezetés a válság idején – avagy milyen változtatás szükséges vezetői részről külső körülmény okozta változás esetén. MA/MSc szakdolgozat, BCE Vezetéstudományi Intézet.

[img]
Előnézet
PDF - Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
922kB

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatomban a válság idején történő vezetést vizsgáltam, különös tekintettel arra, hogy milyen változtatás szükséges vezetői részről ahhoz, hogy egy megváltozott helyzetet kezelni tudjanak. Dolgozatomban azokra a kérdésekre kerestem a választ, hogy milyen kihívásokkal kellett szembenézniük a vezetőknek a megváltozott helyzet kapcsán, milyen eszközöket alkalmaztak a vezetők a változás esetén, valamit melyek azok a skillek, amelyek szükségesek egy megváltozott helyzetben, illetve az online képzések hatékonyságágába vetett hitet is tárgyaltam. Szakdolgozatomban a következő nagy egységekre bontható fel, elsőként tudományos nézőpontokat tártam fel a leadershipről, majd kitértem a külső környezet változásaira is, ezek után meghatároztam a kutatásom célját, alkalmazott módszertanaimat, végül pedig ismertettem a kutatási eredményeimet. Kutatásomból kiderült, hogy a megváltozott helyzet igényel egy megváltozott gondolkodásmódot az állandó újratervezés gondolatával, a nyugalom fenntartásának és az empátia fenntartásának és generálásának központi kérdésnek kell lennie. Hogy milyen szintű tervezésre van szükség nem volt egységes megegyezés, míg valaki azt állította, rövid távú tervek kellenek, valaki ragaszkodott a hosszútávú tervekhez is, a szakirodalom is a rövidtávú terveket tartja időszerűnek válság idején. A kommunikációnak pedig a megváltozott helyzetben még inkább időszerűnek, őszintének és egyenesnek kell lenni, és olyannak, aminek célja van. Abban, hogy a válsághelyzet idején a hard vagy soft skillek bizonyulnak fontosabbnak nagyibb egyetértés volt, a vezetők többsége inkább a soft skilleket emelte ki, különös tekintettel az empátiára. Az online képzések bár a versenyképesség szempontjából nagy teret kapnak, a megkérdezett mégis tartják magukat a személyes találkozókhoz, mivel azokkal nagyobb hatékonyságot lehet elérni. Dolgozatom fő célja az volt, hogy empirikus kutatás és alapos szakirodalmi feltárás segítségével bővítsem a témában megjelenő magyar nyelvű források körét, valamint úgy gondolom kutatásom jó alapja lehet további kutatásoknak.

Tétel típus:MA/MSc szakdolgozat
Témakör:Vállalati vezetés és politika
Azonosító kód:14541
Képzés/szak:Vezetés és szervezés
Elhelyezés dátuma:30 Márc 2022 10:55
Utolsó változtatás:30 Márc 2022 10:55

Csak a repozitórium munkatársainak: tétel módosító lap