Toborzási eszközök kihívásai a Z generáció vonatkoztatásában

Dinh, Quoc Anh (2021) Toborzási eszközök kihívásai a Z generáció vonatkoztatásában. BA/BSc szakdolgozat, BCE Vezetéstudományi Intézet.

[img]
Előnézet
PDF - Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
769kB

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozatom során azt vizsgáltam meg, hogy a Z generáció a különböző toborzási eszközök közül melyiket preferálja leginkább a munkakeresés szempontjából. Fontosnak tartottam szintén részletesen megvizsgálni, hogy milyen előnyöket és hátrányokat tudnak kapcsolni a különféle toborzási módszerekhez. Széles kapcsolati körömben az egyetemista ismerőseimre leszűkítve azt tapasztaltam, hogy a tanulmányaik alatt sokan kezdenek el maguknak munkát keresni és szakmai tapasztalatra szert tenni, így a fő indítékom a témaválasztás kapcsán ebben lelhető fel. Továbbá én is viszonylag az egyetemi tanulmányok korábbi időszakában döntöttem el azt, hogy ki szeretném magamat próbálni a munkaerőpiacon különböző területeken, így a személyes motiváció és tapasztalatok alapján is döntöttem ezen szakdolgozati téma és kutatási kérdések mellett. Az elméleti fejezetben tárgyalásra került az emberi erőforrás menedzsment definíciója, illetve részletesen be lett mutatva az egyik főbb alrendszere, a toborzás. A toborzáson belül áttekintésre került két nagyobb csoport, amely pedig a belső toborzási, és a külső toborzási módszerek. Az elméleti rész második tágabb részében pedig a generációk kerültek teljeskörűen prezentálásra, ezen belül pedig a Z generáció lett részletesebben kifejtve. A primer kutatási módszer végrehajtásában a kvalitatív kutatási módszertan lett kiválasztva, ezen belül pedig a félig strukturált mélyinterjút választottam, mert a kutatásomhoz az interjúalanyok válaszainak mélyebb megértése volt a fő célom. Összességében hat interjú került lebonyolításra, méghozzá pedig öt Z generációba tartozó személlyel és egy toborzással foglalkozó szakértővel, hogy munkáltatói szempontból is meg lehessen vizsgálni a kutatási kérdésekre a válaszokat. Természetesen a mélyinterjúkban kapott eredmények alapján semmiképpen sem lehet általános kijelentéseket tenni, csakis az interjúalanyokra vonatkoznak a kapott következtetések. A mélyinterjúk lefolyása és kielemzése után (az interjúalanyok válaszainak a mintájára), illetve az elméleti fejezetben foglaltak alapján azt a következtetést lehetett levonni, hogy a Z generáció maximálisan az online platformokon meghirdetett álláshirdetéseket részesíti előnyben, valamint a munkáltatók igyekeznek teljes mértékben ennek a korosztálynak az igényeire nagy hangsúlyt fektetni a toborzás és az adott pozícióra való jelentkezés kapcsán. Még az interjúk előtt előfeltevések is meg lettek fogalmazva, és ezek ugyanúgy beigazolódtak, hogy a jövőben a cégeknek is az elektronikus vonalon kell folytatniuk a Z generáció toborzását, és elképzelhető, hogy a jövőbeli generációk már kizárólag az online platformokat fogják a hagyományos munkakeresés eszközének tekinteni.

Tétel típus:BA/BSc szakdolgozat
Témakör:Emberi erőforrás menedzsment
Azonosító kód:14049
Képzés/szak:Emberi erőforrások
Elhelyezés dátuma:18 Okt 2021 14:38
Utolsó változtatás:18 Márc 2022 13:27

Csak a repozitórium munkatársainak: tétel módosító lap