A marketing innováció jelentősége a digitális világban: Marketing automatizálás, mint innováció

Nagy, Tímea (2020) A marketing innováció jelentősége a digitális világban: Marketing automatizálás, mint innováció. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Vezetés és Szervezés Tanszék.

[img]
Előnézet
PDF - Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
1MB

Absztrakt (kivonat)

Mivel a világunk folyamatosan gyorsul, és olyan változások keletkeznek, amelyek sokkal rövidebb idő alatt eredményeznek nagyfokú előrelépést, sőt inkább mondhatni előreugrást, egyre jobban felértékelődik a versenyképesség szerepe a vállalatok körében, és törekedniük kell az innovációs folyamatok alkalmazására. Dolgozatomban arra kerestem a választ, hogy egy vállalat hogyan érhet el innovációt, mi az ami újdonságot eredményezhet. A marketing innováció vizsgálatára nagy hangsúlyt fektettem, mert úgy gondolom ebben a konkrét tárgykörben kevés az eddigi kutatás és tanulmány, pedig ez egy aktuális és érdekes téma, amivel érdemes foglalkozni. Először elméleti oldalról mutattam be az innovációt és lehetséges típusait. Továbbá foglalkoztam az innováció megvalósításával, mérésével, a kutatás-fejlesztéssel és az innovációmenedzsmenttel. Mindezt azért vizsgáltam, hogy megértsem és egy átfogó képet kapjak magáról az innováció jelenségéről és jelentőségéről. Ezt követően a marketing innovációt jártam alaposan körül, és egy lehetséges megjelenési formáját, a marketing automatizálást vizsgáltam mélyrehatóbban. Jelenleg szinte minden a digitális térben zajlik - oktatás, munkavégzés, vásárlás, kapcsolattartás stb. -, így elengedhetetlen volt, hogy én is ilyen szemszögből boncolgassam a marketing innovációt. Megnéztem a mai trendeket és újításokat a digitális marketing területén, valamint egy tanácsadói cég mélyinterjús kutatása alapján elkészítettem Magyarország 2020-as marketing automatizációs körképét. Egy további kutatási célkitűzésem volt az is, hogy megismerjem a hazai marketing szakemberek körében a marketing automatizálás ismeretét, használatát és jelentőségét. Erre egy kvantitatív adatgyűjtési technikát alkalmaztam, és egy online kérdőív segítségével összesen 22 kérdést tettem fel 52 személynek, a részvétel önkéntes volt és anonim. A kutatásom legfőbb eredménye, hogy információhoz jutottam azzal kapcsolatosan, hogy a marketing területen dolgozók szívesen használnak olyan szoftvereket, amik automatizálttá teszik bizonyos tevékenységüket. Van igény a szoftvercsomagok fejlesztésére, amivel újabb tevékenységeket lehetne automatizálni, hogy a vállalatok innovációt érhessenek el az általuk alkalmazott marketing módszerekkel.

Tétel típus:MA/MSc szakdolgozat
Témakör:Innováció, tudásgazdaság
Vállalati vezetés és politika
Marketing
Azonosító kód:13697
Képzés/szak:Vezetés és szervezés
Elhelyezés dátuma:12 Márc 2021 13:29
Utolsó változtatás:12 Márc 2021 13:29

Csak a repozitórium munkatársainak: tétel módosító lap