Centrum-periféria ellentétek az eurózónában, az euróválság kezelésének nehézségei

Abstract

Valutaunió létrehozása a gazdasági integrációk elmélyítésének legvégso lépése, amelynek azonban számos kísérlete végül felbomlott a történelem során. Mundell elméletét az optimális valutaövezetekrol a mainstream közgazdaságtan kanonizálta, az eurózónát mégis feltételeinek teljesülése nélkül hozták létre. A helyette megalkotott maastrichti kritériumok a reálintegráció helyett a nominális és fiskális konvergenciát helyezték elotérbe, de a gazdasági szempontok az eurozóna megalkotásakor összességében a politikai szempontok mögé kerültek. A csatlakozó országok azonban komoly közgazdasági áldozatokat vállaltak: feladták az önálló valuta, az árfolyam, és a kamatpolitika eszközeit, a 2008-as válság kitörése után pedig sokáig úgy tunt, hogy pénzügyi rendszereik a végso hitelezo segítségének reménye nélkül maradtak. Lehetséges kiigazítási mechanizmusaik - mint a belso leértékelés, vagy a fiskális megszorítások - pedig nem mindig váltották be a hozzájuk fuzött reményeket. Az eurózónán belül komoly érdekellentétek alakultak ki mind a 2000-es évek világgazdasági pénzbosége, mind a 2008-as válság kitörése után. A monetáris integráció ugyanis megelozte a reálgazdasági, a pénzügyi-piaci, és a fiskális integrációt is. Az euróövezet válsága után történtek elorelépések a valutaunió elmélyítésének irányába, azonban az eurozóna zavartalan muködéséhez további reformok is szükségesek lehetnek.