A Kreml szürke eminenciása: a putyini Oroszország bel-és külpolitikai kulcskérdései Vlagyiszlav Szurkov pályája tükrében

Absztrakt (kivonat)

Vlagyiszlav Szurkov 1999 óta áll az orosz kormány alkalmazásában. Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy volt-e befolyása az orosz bel- és külpolitikára, és ha igen, milyen mértékben. Mivel pályafutása során az orosz politikai élet szinte minden szegmensére hatással volt, így dolgozatom széleskörű betekintést nyújt a Putyin hatalomra kerülése után kialakuló orosz politikai rendszerbe. Politikai karrierjét követve ismertetem a Szurkov által kidolgozott szuverén demokrácia elméletét, ami később a putyini rendszer nem hivatalos ideológiájává vált. Ezután bemutatom, hogyan segített Szurkov az elnöki adminisztráció helyettes vezetőjeként konszolidálni Putyin hatalmát, és közben hogyan rajzolták át a 2000-es években az ország belpolitikai térképét. Fellebbentem a fátylat a Kreml belső csatáiról és bemutatom a hatalomért folyó harc kulcsfiguráit. Az ukrajnai konfliktus tükrében az orosz külpolitikai döntéshozatal folyamatát mutatom be. A dolgozatom megírásához szükséges alapismeretekhez Sz. Bíró Zoltán nyilvános előadásain tettem szert. Ezen tudást politika- és hadtudományi elméletről írt tanulmányokkal, politikai elemzésekkel, a korszakot bemutató szakkönyvekkel bővítettem. Az így megszerzett alapokat felhasználva hírelemzést végeztem az interneten található orosz és nemzetközi sajtó anyagából. A felhasznált források alapján arra a következtetésre jutok, hogy bár változó mértékben és területen, de Vlagyiszlav Szurkov hivatalba lépésétől mind a mai napig meghatározó szereplője az orosz politikai életnek. Alapvető szerepe volt a mai orosz párt-és választási rendszer kialakításában, ami az általa lefektetett alapon működik a belpolitikából való távozása óta is. Megállapítom, hogy a politikai eliten belül a befolyásért, hatalomért és pénzért folyamatos küzdelem folyik. Ukrajna példáján keresztül rámutatok, hogy Putyin harmadik ciklusában az ország fokozott szerepvállalása figyelhető meg a nemzetközi színtéren. Ezzel kapcsolatban arra a következtetésre jutok, hogy a biztonsági kötődésű érdekcsoportok túlsúlya magasabb fokú kockázatvállalásra hajlamosítja a döntéshozatalt.