A Singer varrógépgyártó cég nemzetközi tevékenysége

Horváth, Tímea Noémi (2016) A Singer varrógépgyártó cég nemzetközi tevékenysége. TDK dolgozat, BCE, Gazdaság- és társadalomtörténeti szekció.

[img]
Előnézet
PDF - Requires a PDF viewer such as GSview, Xpdf or Adobe Acrobat Reader
912kB

Absztrakt (kivonat)

Jelen dolgozatom célja, hogy átfogó képet adjak a varrógép történetéről, bemutassam a világ leghíresebb és legeredményesebb varrógépgyárát, a Singer vállalatot, és felderítsem világméretű sikerének kulcsát a vállalat megalapításától egészen 1914-ig. A dolgozatom megírásában Andrew Godley, Andrew Gordon, Mark Casson és Paula A. De La Cruz- Fernandez tanulmányai voltak segítségemre, melyek alapján átfogóan és részletesen tanulmányozni tudtam a vállalat történetét, működését és fejlesztéseit, mind a hazai, vagyis az amerikai, mind a nemzetközi piacokon. A tanulmányok feldolgozása során találkoztam meglepő és mondhatni várható fejleményekkel is. Az egyik ilyen meglepően negatív esemény a vállalat keleti piacán, Japánban tapasztalt nagy bukás, míg a pozitív meglepetés szintén evvel a régióval kapcsolatban ért; az itt található legnagyobb területű ország, Oroszország vált a Singer egyik legnagyobb felvevőpiacává. Vizsgálni szeretném, hogy a vállalat rendelkezett-e előnyökkel a versenytársaival szemben, és ezek milyen előnyök lehettek? Minek köszönhette a több évtizeden át tartó világsikerét? Hogyan tudta alig pár év alatt meghódítani szinte az egész világot és ezzel egyidőben monopolhelyzetre is szert tenni? A választásom azért esett erre a témára, mert számomra nagyon érdekes, hogy egy ’aprócska’ gép, hogyan változtatta meg a gazdasági és üzleti életben bevett szokásokat a XIX. század végétől kezdve. Ezáltal nem csak a varrógép történetéről és annak eladási és reklámozási szokásairól és stratégiáiról kaptam átfogó képet, hanem annak környezetére gyakorolt hatásairól is. Például sok varrógép tulajdonos élete megváltozott, jobb anyagi körülményeket tudott teremteni magának azáltal, hogy varrógépet vásárolt és otthonról egy családnak, szabónak, vagy gyárnak bedolgozást vállalt. Igen érdekes, hogy hogyan is terjedhetett el majdnem az egész világon ez az összetett műszaki szerkezet és az életet is megkönnyítő, ma már túlnyomóan csak hobby gép. Ráadásul a szóban forgó gépet nem is egy ember találta föl, hanem többen többféle géppel kísérleteztek, majd az egyik feltaláló sikeresen összerakta a megfelelő alkatrészeket és így megalkotta az általános varrógépet. Ami kezdetben senkit sem érdekelt, újdonságként sokan féltek tőle, a reklámozása sem volt elfogadott,1 illetve csak újságban és nagy plakátokon tudtak a vevőkhöz eljutni, a mai technológia adta lehetőségek nélkül. Természetesen voltak újítók is, akik a korukat meghaladó, technikájában és módszereiben sokkal modernebb és célravezetőbb eladási és reklámozási láncot alkalmaztak, mellyel az egész világot meghódították és az addigi marketingszokásokat és elveket gyökeresen megváltoztatták. A kezdeményező és korszakalkotó újítást a Singer Varrógép Vállalat (angolul: Singer Sewing Machine Co., 1851-től I. M. Singer & Co.) hozta létre. Dolgozatomban ennek a vállalatnak a piaci viselkedését, vállalati tevékenységét és az üzleti életben nyújott újításait és teljesítményét vizsgálom részletesebben. A dolgozat mellékleteként készítettem egy interjút az idősebb generáció egy tagjával, hogy bemutassam, napjainkban is még él a varrógéppel varrás, hobbyként és szakmaként is. (...)

Tétel típus:TDK dolgozat
További információ:2. díj
Témakör:Történelem
Gazdaságtörténet
Ipar
Azonosító kód:10241
Képzés/szak:Emberi erőforrások
Elhelyezés dátuma:23 Nov 2017 13:04
Utolsó változtatás:23 Nov 2017 13:04

Csak a repozitórium munkatársainak: tétel módosító lap